in

Gyászhírt közölt a Győri Nemzeti Színház – elhunyt Áts Gyula

Áts Gyula Jászai Mari-díjas színész halálát a Győri Nemzeti Színház jelentette be honlapján.

– Hosszan tartó súlyos betegség után, 78 éves korában meghalt Áts Gyula, Jászai Mari-díjas színész, a Győri Nemzeti Színház Örökös Tagja. – írták.

Áts Gyula 1939. március 20. született Csíkszeredán.

A Színház- és Filmművészeti Főiskolán egy évet végzett el. 1960 és 1968 között az Állami Déryné Színháznál játszott, ezután egy-egy évadot töltött el a győri Kisfaludy Színháznál, illetve a szolnoki Szigligeti Színháznál. Azt követően a kecskeméti Katona József Színháznál 1970 és 1973 között dolgozott. Innen a  Békés Megyei Jókai Színházhoz szerződött, 1973-78-ig volt ott társulati tag, majd 1978-ban újra csatlakozott a győri Kisfaludy Színházhoz. Ebben az évben Jászai Mari-díjjal tüntették ki. Ezután még játszott az egri Gárdonyi Géza Színházban, majd visszatért Győrbe, haláláig a Győri Nemzeti Színházban dolgozozz Színházunk 2017-ben Örökös Tagjai közé választotta.

Pályatársai a felkészült kollégát ismerhették meg benne, jobbnál jobb színházi sztorikkal. „Már az első próbára pontos szövegtudással érkezett, remek volt vele próbálni. Fantasztikus színész, és egy kiváló jó barát volt. Egymás mellett öltöztünk huszonhárom évig – emlékezik vissza Ungvári István. 2006 óta apának szólítottam. Sohasem fogom elfelejteni kettősünket Tennessee Williams: Macska a forró bádogtetőn című drámájában, ahol apát és fiát játszottunk, lubickoltunk ebben az előadásban, mámoros boldogság volt.”

Áts Gyula a színház mellett a sportot nemcsak szerette, de fiatalon profi szinten űzte is. Vízilabdásként a BVSC csapatát erősítette, sérülése miatt azonban abba kellett hagynia a versenyzést, a napi sportolást azonban nem adta fel. Emellett imádta a magyar focit is.

A magyar labdarúgó válogatott 1954. május 23-i mérkőzését a budapesti helyszínen szurkolta végig. A játékosokat személyesen is ismerte.

Fenyő Miklós és Tasnádi István 2012-es Aranycsapat című darabjában Stopli bácsit alakította. Ez a szerep telitalálat volt.

Szólj hozzá!

Molnár Ferenc Caramel boldogan újságolta a jó hírt: “Nagyon köszönöm!”

Milyen névnap van március 19-én? Mutatjuk!