in ,

Gyönyörű romantikus dal! Németh Lehel – Arcomra hull az őszi eső

Zeneszerzők:Dobos Attila

Szövegírók:Hajnal István

Németh Lehel Erdély (Sepsiszentkirály, 1932. június 7. – Budapest, 2005. január 5.) magyar táncdalénekes. Az erdélyi származású Németh Lehel édesanyja a fronttól menekülve érkezett Magyarországra. Fia előbb a képzőművészeti főiskolán dolgozik mint modell, majd a Beloiannisz Híradástechnikai Gyárba került, melynek dalárdája felfedezte tehetségét. Kezdetben Németh Mária énekesnő tanácsára operaénekesnek készül, ám 1956 után a könnyű műfaj felé fordult. Így válhatott a Kádár-korszak első táncdalénekesi generációjának egyik kiemelkedő, ikonikus alakjává. Ő volt az első nyugati értelemben vett sztár Magyarországon. Számtalan sláger született 1957-től 1965-ig ívelő pályáján: Reszket a hold a tó vizén, Nekem a Balaton a Riviéra, Lehet, hogy szép nem vagyok, Zsebkendődre köss egy csomót vagy például a Visszahozom én a divatba a foxtrottot. Szerepelt filmekben is, így például az 1962-es Csudapestben, mely felvonultatta a korszak táncdal-csillagait: Németh Lehelen kívül még például Vámosi Jánost vagy Sárosi Katalint. A hatvanas évek elején egyre sűrűbben került összetűzésbe a hatalommal, csempészéssel vádolták. Megelégelve a folytonos atrocitásokat, egy időre visszavonult a táncdal világától, és artistának állt. Végül 1965-ben feleségével együtt disszidáltak az országból. Külföldön műszerészként dolgozott. Csak 1990-ben tért vissza az országba, de nem kívánta meglovagolni az akkor éledő nosztalgiahullámot: két koncertet adott mindössze, ezzel búcsúzott a közönségétől.

Forrás: Wikipédia

Dalszöveg: Őszi eső Tegnap szinte még nyár volt, tűző nap fénye lángolt. Július volt, éreztem én, július volt szeptember végén. Arcomra hull az őszi eső, csendesen hull, csak permetező. Néma az út, csillog a fény, senkise jár, csak egyedül én. Egyre csak hull, mint halk zokogás, homlokomon így múlik a láz. Épp olyan hűs, mint puha kéz, simogató, s csak téged idéz. Messzire száll most a gondolatom, rólad álmodozom, ajkam csókodra vár. Úgy vár, mint ahogy soha még, szívem újra tiéd, újra itt van a nyár. De arcomra hull az őszi eső. Hol van a múlt, a boldog idő? Kérdezem én, s nincs felelő, egyre csak hull az őszi eső. Még jön egy új, boldog idő, könnyeimet, mosd le őszi eső! Őszi eső.

Íme a dal:

Szólj hozzá!

Gyönyörű dal és videó! A két szemét még most is látom – Szulák Andrea

Meseszép dal és videó! László Attila – Álomangyal – An Angel – Kelly Family+(dalszöveg)