in

Gyulai István emlékére – idén két napos lesz

Ebben az évben először kétnapos lesz a Gyulai István Memorial – Atlétikai Magyar Nagydíj, amelyre július 17-én és 18-án kerül sor a Székesfehérvári Regionális Atlétikai Központban.

A fő nap július 18., hétfő lesz, azonban már az előző napon megrendezik a női kalapácsvetést, valamint a női 5000 métert – derült ki a keddi sajtótájékoztatón.

Spiriev Attila sportigazgató az első világsztár érkezését is bejelentette: Magyarországon most először versenyez majd Kirani James. A futó a “grenadai csodagyerek” elnevezést azzal érdemelte ki, hogy 2011-ben Teguban alig 18 évesen minden idők legfiatalabb világbajnoka, majd egy év múlva Londonban minden idők legfiatalabb olimpiai bajnoka lett 400 méteren.

A műsorban 19 nemzetközi versenyszám szerepel, ilyen sokat még nem rendeztek a Gyulai Memorial 2011 óta íródó történetében.

Szólj hozzá!

Szikora Robi bevallotta! Neki még ez is megy!

A Republic közleményt adott ki – hamarosan ezzel rukkolnak elő