in

Halász Judit sokkoló nyilatkozata: “ijedten láttam, hogy…”

Kíméletlen őszinteséggel idézi fel a rákkal vívott harcát, a kemoterápia gyötrelmes napjait most megjelent életrajzi könyvében a színésznő.

Halász Judit napra pontosan négy évvel azután, hogy elgázolta egy rendőrautó, 2000. október 4-én tudta meg, hogy rosszindulatú melldaganata van. Azonnal felvette a harcot a rákkal szemben. Sikerrel. A népszerű színésznőt mostanra szerencsére már gyógyultnak nyilvánították, de az egészségért vívott küzdelme alatt sok szenvedést megért. Bár a hetvenhárom éves művész soha nem titkolta betegségét, részleteket nem árult el élete legszörnyűbb időszakáról.

A közelmúltban megjelent, Nem születtem varázslónak című önéletrajzi könyvében azonban megdöbbentő részleteket közöl a túlélésért vívott csatáiról, lelki tusáiról. Halász Judit az orvosaira bízta magát, megoperálták, kemoterápiára járt, amelytől állandó rosszullétek kínozták. A karácsonyi koncertjeit azonban ekkor is megtartotta. Az egyik nap két fellépésen kellett helyt állnia.

„A kettő közötti, körülbelül négyórás szünetben hazamentem egy kicsit összekapni magam. És ahogy fésülködtem, ijedten láttam, hogy alig maradt haj a fejemen. Tudtam, hogy a kemoterápiától ki fog hullani a hajam, de azt nem, hogy ilyen hirtelen. Ennél a fésülködésnél azonban, a két koncert közt, az összes hajamat elvesztettem” – vall kíméletlen őszinteséggel a gyermekek kedvenc énekesnője.

A daganatos betegséget egy májbetegség is kísérte, így munkáit kénytelen volt egy időre lemondani. Három évbe telt, mire felépült.

Szólj hozzá!

Ridikül – tudd meg, mikortól jön az új műsorvezető

Elhunyt Elisabeta Polihroniade