in

Megható emlékezés: “Cipő legfőbb emberi és szakmai erénye az ALÁZAT volt.”

Zoltán János A Republic 20. könyv szerzője így emlékezett 2016-ban Bódi László Cipőre.

“Az alkotás szabadsága

„Ezt a földet választottam
Ezt a napot úgy akartam
Ide hívott az élet, itt ér utol a végzet”.

Három helyszínen, Cipő szigetcsépi birtokán, budai egy szobás mini kuckójában (többnyire kirakta az asztalra a Cseh Tamástól kapott sastollat), valamint a lakásomon beszélgethettem VELE.

A Cipőfűző zenekarral hallottam elsőként Budapesten a „Poptojás” rendezvényen, majd az első Republic lemez bemutatóján. Első látásra, hallásra érezhető volt nagyon tud valamit, a baszk sapkát viselő srác. Olyan egyéni szövegi – zenei – előadói bravúrt vitt a színpadra, amelyet előtte és utána kevesen alkottak a ma már klasszikus beat-, pop rock művészetben. Elmesélte többek között, hogy Bródy János a gyermekkori kedvence, aki későbbi felfedezője lett, s akivel – kis és nagy – színpadon lépett fel. Meggyőződésem Cipő és a ma már – nagyon – klasszikus Bródy János e művészet leghatásosabb szószólói!

Cipő legfőbb emberi és szakmai erénye az ALÁZAT volt.

„Aki egyszer idejött, aki a Földre költözött
Menekül
Aki volt már csodaszép, aki érezte a fényt
Menekül.
Én nem hittem el, nem hittem el, de most már tudom”

Három éve nem vagy közöttünk CIPŐ! Hiányoznak az újabb gondolataid! A dalszövegeidben rejlő bölcsességek, útmutatásaid szövegi fordulataid, máig elgondolkoztatnak!”

Szólj hozzá!

Republic – Lángolj és égj el

Nagyszerű könyv – Zoltán János: Republic 20