in

A hétvégén lesz a Vígnap 2016 – program itt

A Vígnap 2016 keretén belül szeptember 11-én egész napos Vígprogramok lesznek.

Szeptember 11-én 12 órakor ismét megnyitja kapuit a Vígszínház – igazi csodákkal!

A vendégek idén is bepillanthatnak a kulisszák mögé a színház művészeinek vezetésével, elleshetnek néhány vígszínházi műhelytitkot, és a gyerekek egész nap játszhatnak és részt vehetnek sok VÍGjátékon is a Ditrói Mór utcában, a napot pedig a már hagyománnyá vált VÍGsüti árusítás zárja. 12 órától a Nagyszínpadon izgalmas VÍGbeszélgetés a színház életéről, sok humorral és dalokkal. Délután 15 órakor ugyanitt a várva-várt A Pál utcai fiúk próbáján vehetnek részt a nézők.

19 órától a Házi Színpadon a Magyar Dal Napját ünnepeljünk, Cseh Tamás dalaival.

Az estre regisztrálni a Vígnapon (szeptember 11-én) lehet, aznap vásárolt, valamely későbbi előadásunkra szóló jeggyel vagy bérlettel.

Szólj hozzá!

Lady Budapest – Janza Kata az Operettben az olvasópróbán énekel

Megkönnyeztük! Életet mentett a rendőr – nyilatkozott az esetről