Hofi Géza bevallotta: “Mindenki így kezdi.”

Hirdetés

Hofi Géza a Kritika című lapnak 1977-ben adott interjúban mesélt többek mellett a kezdetekről.

Olvastál? – kérdezi a riporter.

Hofi így felel

“Kérlek szépen, nem sokat. Aztán sőbb már többet. Megmondom, miért később. Mert hazudnék, hogyha azt állítanám, hogy egy ilyen külvárosi otthonban, a németlecke, meg a zongoraóra, meg egyebek olyan kézenfekvő dolgok. Nem. Igény sem volt rá, mert enélkül is minden megvolt. Nem kellett. Csak később jött, amikor már a kultúrgár- dához tartoztam. És akkor már, hát igen kezdeti fokon, de magánszámom is volt Például a Ruhatár-jelenet… Semmi különös, egy ilyen kis főiskolai helyzetgyakorlat…
Mindenki í
gy
kezdi.”

Nem szeretek villogni

Hozzátette:

“Ügy éreztem akkor, hogy már valaki vagyok. Érdekes, hogy most ezt nem érzem. Akkor ez központi problémám volt. Például olyanokat csináltam, hogy bejöttem a Főiskoláig a Rákóczi útra, és fölmentem a lépcsőn. Vigyázva, nehogy valaki észrevegyen, mert akkor: „Tessék?” kérdezik, én meg nem tudom megmondani, hogy miért jöttem, mert nem jöttem semmiért. Idegesen, remegve felmentem, megfordultam, és nagy flegmán, lezseren kijöttem. Az volt egy borzasztó nagy élmény: — a Főiskola kapuján kijönni! És ott ugye egy-két járókelő felfigyel és összesúg a hátam mögött. Én meg viseltem magam. Volt úgy, hogy elmentem a Bástya étteremig, aztán vissza, és ezt még egyszer eljátszottam. Szóval mondom, akkor én valaki voltam. — Most egy étterembe is félek bemenni. Mint hogyha idézőjelben lennék, és szégyellenem kellene ezt az egészet… Nem szeretek villogni.”

Hirdetés
Hirdetés

Szólj hozzá!