Hofi Géza előadásai, poénjai érdekességek a humoristáról.
Hofi Géza Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas magyar humorista, előadóművész, színművész, érdemes és kiváló művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja, a magyar kabaré történetének egyik leghíresebb és legtöbbet emlegetett alakja.
Hofi Géza névjegy
Öt évig dolgozott gyári munkásként, míg a tehetségére felfigyelő Szendrő József, 1960 szeptemberében a debreceni Csokonai Színházhoz szerződtette. Itt az előadások után a szerepeket barátaival rendszeresen parodizálta, melynek sikerén felbuzdulva 1963-ban visszaköltözött Budapestre, és immár Hofi Gézaként az Országos Rendező Irodától kapott működési engedéllyel fellépéseket vállalt az egész országban.
1968-ban, a Magyar Rádió szilveszteri műsorában elhangzott táncdalfesztivál-paródiájával vált közismertté. 1969-ben a Komlós János által vezetett Mikroszkóp Színpadhoz szerződött, amelynek 1982-ig volt tagja. Estjei hangfelvételen jelentek meg, sokuk aranylemez lett. Kovács Katival és Koós Jánossal elkészített 1976-ban a Kell néha egy kis csavargás c. zenés rádiójáték és 1979-ben animációs zenés filmje, a Megalkuvó macskák is óriási siker volt. Ők hárman voltak a zenés paródia műfaj első triója. Állandó szerzőtársai: Malek Miklós, Szenes Iván.
Hofi Géza díjai
Munkásságát, szakmai teljesítményét 1970-ben és 1973-ban Jászai Mari-díjjal, 1977-ben érdemes művész, 1988-ban kiváló művész címmel ismerték el. Hatvanadik születésnapja alkalmából, 1996-ban a Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztjével tüntették ki, 1998-ban pedig megkapta a Kossuth-díjat.
1997-ben a közönség a Halhatatlanok Társulatának tagjai közé választotta, s lábnyomát rögzítették a pesti Broadway-n. 2001-ben neki ítélték a Pro Cultura Urbis díjat több évtizeden átívelő töretlen művészi pályájáért, jellegzetes figurái megteremtéséért, különleges egyénisége és a sajátosan magyar humor sikeres ötvözéséért.
11 Hofi Géza előadás
[cetsEmbedRSS id=https://www.retromuzsika.hu/tag/hofi-geza/rss itemcount=11 itemauthor=0 itemdate=0 itemcontent=0]
Hofi Géza idézet
Soha nem elég annyit nyújtani, amennyit a közönség elvár. Sikert annyival is el lehet érni, csak éppen nem biztos, hogy legközelebb is kíváncsiak lesznek az emberek. Ezért kell a többi.