in

Hofi Géza idézetek 2. – 10 nagyszerű poén a nagy humoristától

Hirdetés

Jöjjön Hofi Géza idézetek összeállításunk második része – íme 10 nagyszerű poén a nagy humoristától.

Hofi Géza a Mikroszkóp Színpad tagja volt 1969 és 1982 között, itt kezdte el a politikai kabaré műfaját az Építem a csatornámat című esttel.

1983-tól a Madách Színház Kamaraszínházában játszotta évről évre megújuló önálló estjeit, amelyeket lemezen is kiadtak, tévékamerák is rögzítettek.

Első “madáchos” estje, a Hofélia 500-as szériát ért meg, az Élelem bérét több, mint 1500-szor adta elő.

Az összeállításunkhoz a poénokat a Corvina Kiadónál Hofi megmondja című gyűjteményes kötetből válogattuk.

***

A jól fésült meg azt mondta – a kapitány –, idézem: az volt a baj, az első két gól hamar jött. Ühüm. Mihez képest, szakember úr? Ugyanis! Amikor a bíró beveszi a szájába, az nem azér’ van, mer’ jó a sípnak. Hanem onnantól az már a mérkőzés, tudod? Hamar jött! És képzeld el, ő a kapitány.

***

Vannak eredményeink, de majd kiküszöböljük őket.

***

Hát annyi hentes(bolt) van. Amelyik üres. Hogy ezeket mér’ nem alakítják át ruhatárnak! Hát a franc se érti, nem? Hát a fogas megvan, csak meg köll számozni.

***

Ópium miből készül, tudod? Mákból, ez az! A rohadt kapitalistáknál, tudod? Ott készül mákból. Mert nálunk dumákból!

***

Zene, ó, zene! Nem hogy inkább egy olyan kis gazdaságpolitikai szöveget mondanának, hát nem? A zenén ki alszik el?

***

Null meg nulla. Nem kéne vitatkozni meg harcolni, ez két külön dolog. Az egyik az
eredmény, a másik a színvonal.

***

Egészséges életmód, mi? Világos, biókám. Én amondó vagyok, hogy legyen inkább az orrom borvirágos, mint a fogam vízköves!

***

És most, elvtársak, mérföldkőhöz érkeztünk a szocializmus építésének útján. Elvtársak, újabb mérföldkőhöz értünk! Megint szarban vagyunk.

***

Parancsoljon, sör! Ön se vezet? Vagy vezet? Nem baj, rendőröket ismerem. Komolyan! Amelyiken egyenruha van, az az!

***

Van a Költészet című műsor, jön a szereplő, beáll, kezd szenvedni… csak az a kultúra, ha merev, komoly arccal mondják, csak az. Így, mosolyogva? Á, így mereven. Ha érti, ha nem, nem látszik.

Szólj hozzá!
Hirdetés
Hirdetés

Hofi Géza: “Jó, mert szemtől szembe kell kiállni”

Koncz Zsuzsa – Ahogy lesz, úgy lesz