Jöjjön Hofi Géza idézetek összeállításunk 22. része – íme 10 nagyszerű poén a nagy humoristától.
Hofi Géza a Mikroszkóp Színpad tagja volt 1969 és 1982 között, itt kezdte el a politikai kabaré műfaját az Építem a csatornámat című esttel.
1983-tól a Madách Színház Kamaraszínházában játszotta évről évre megújuló önálló estjeit, amelyeket lemezen is kiadtak, tévékamerák is rögzítettek.
Első „madáchos” estje, a Hofélia 500-as szériát ért meg, az Élelem bérét több, mint 1500-szor adta elő.
Az összeállításunkhoz a poénokat a Corvina Kiadónál Hofi megmondja című gyűjteményes kötetből válogattuk.
***
A legfrissebb ilyen játékuk az, hogy az ország összes lukát telerakták olajkályhával.
Na most! Az a rohadék olajkályha mit eszik? Olajat a nyüves, jól mondod! Akácfába
bele se kóstol. Na most, mint tudjátok, a szénbányáink egy része terv szerint ki-
apadt. Hát hogyan másképp, ne vicceljé’! Okos átszervezéssel a vájárokat elküldték
szövőnőnek. Ez részben sikerült is. Szőni még nem tudnak, de a csöcsük már nől,
ilyen sörcsöcs, egy, de középen. Ezek a rohadt kapitalisták meg az olaj árát föl-
emelték, az ide begyűrűzött, ugye, mert ide begyűrűzik nyakra-főre… erre kimond-
ták, hogy hétfőtől kezdve megint szénnel kell fűteni.
***
Hát annyi hentes(bolt) van. Amelyik üres. Hogy ezeket mér’ nem alakítják át ruha-
tárnak! Hát a franc se érti, nem? Hát a fogas megvan, csak meg köll számozni.
***
A legfelsőbb vezetésnek az embereket mostantól tovább már nem kell hülyíteni. Elér-
tünk egy szintet, elvtársak, kész. Mostantól mindenkinek őszintén meg kell mon-
dani. A felit. Az egyharmadának. Meg kell mondani. Minek lakkozni? Azér’ mer
fénylik, a szaga ugyanaz.
***
Ma már a vacsoránkat a kis lábaskában nem kegyelmeséktől hozzuk haza. Az üzemi
konyháról. Rosszabb, hát rosszabb… De ne felejtse el, kegyelmeséknél a vacsoráért
dolgozni kellett!
***
Az 1000 szó franciául című kis könyvecskét – mit lehet tudni, hova vetődünk –, tud-
juk, magyar turisták részére készítették. Így kezdődik a könyv… a közepén… a lefon-
tosabb, ami éppen kell Franciaországban. „Tagja Ön a kommunista pártnak?” Ez
semmi, most jön rá a válasz: Oui. Hát kérem, ha valaki már tag, akkor mondja azt,
hogy Дa!
***
Nem tudom, megfigyelték-e, de ha valahol egy községben nincs járda, akkor azt
mondja a górékám: KIHARCOLJUK! Kérem, nagyapámtól tudom, aki kőmíjjes, sza-
bad kőmíjjes… most már… miért, nem volt mindig az! Azért nem volt nagy bűne…
Megnézte, hogy mennyi az idő. Csak az a baj, hogy hazavitte az órát… Na mindegy,
a nagyapámtól tudom, hogy a járdát… azt nem harcolni kell, hanem betonozni!
***
Nem figyelték meg? Mi mindig harcolunk! Én még ilyet nem láttam! A gyárakban
sem dolgozunk… egy-két kivétellel… „A munka frontján harcolunk!” Tudják miért
nincs termelés?… egy-két kivétellel… mert sok a sebesült! Fel kéne ébredni, vége a
háborúnak!
***
Megmondta az orvos is, hogy ne idegesítsem magam, mer’ felmegy a cukrom… 6-8
forinttal. Hát de legalább ugye… megismerem a szervezetemet. Mert azt legalább
tudom most már, ha ideges vagyok, attól megy föl a cukrom. A franc aki megeszi,
arra nem tudtak rájönni, hogy mitől ment föl a kávé…
***
Tudják, melyik a magyar vadászegyenruha? Rendőrcsizma, katonanadrág, munkás-
őrkabát – ó, mondom világos! Hát gondoljon bele, ezeknek megadja magát a
NATO is, nem hogy egy fácán!
***
A vasalót miért kell nekem lóbálni? Na? Miért? Szén, ugyan már, meg izzik, ilye-
neket mondanak… Az ember gondolkodik, hogy erre dobja vagy arra. Igen kérem, a
dolgozónak van beleszólási joga!
