in

Hofi Géza így reagált a kínos esetre

Kabaré — ezúttal Hofi körül címmel 1986. február 28-án érdekes sztorit közölt a Népszava.

Szinte pillanatok alatt fogyott el ezer darab jegy, leginkább a Kistext gyár dolgozói között. Senki sem sajnálta a száz forintot, nagyon szeretik Hofi Gézát.

A szerződés szabályos, jó szerződés volt, miszerint Hofi Gézának december hetedikén a Lőrinci Sportcsarnokban kellett volna közönség elé lépnie. A készülődés időszakában az Ifjúsági Rendező Iroda műsorvezetője — a szerződés megkötése után — aggályoskodni kezdett: Hofi Géza műsora csak színpadon adható elő a közönséggel való kontaktusteremtés végett. A sportcsarnokban pedig vagy negyven métert kellene megtennie a középen álló színpadig .. .

Semmi probléma! A Kistext munkásai, különböző szakmák mesterei, munkaidő után, szabadidejükben, egy a bejárattól a színpadig érő „alagutat” készítettek fából és vászonból: csak
jöjjön Hofi!

Hofi helyett távirat jött: az előadás technikai okok miatt elmarad. Bemondta a rádió is, a tévé is, mégis százával mentek az emberek a jelzett időpontban a sport- csarnok elé. Csalódottan, ká
romkodva, hitetlenkedve távoztak. És bizony nem hízelgő megjegyzéseket írtak a kerületben kiragasztott plakátokon Hofi Géza neve mellé.

Szerkesztőségünkbe egy héttel az esemény után jött az első panasz, a Kistext szakszervezeti bizottságától: nézzük meg, miért nem jött Hofi.

A Hofi-kabaré nem gyerekműsor

Először az IRI propagandistáját — külső munkatársát — kerestem az ügyben, de ő éppen külföldön volt. Aztán felhívtam a művészeti vezetőt: igen, ő adta fel a táviratot, hogy elmarad az előadás, mert úgy értesült a rádióújság egyik reklámjából, hogy a műsort gyerekeknek szervezték, a Hofi-kabaré pedig nem gyerekműsor, és felnőtteknek is csak színpadon adható elő, nem sportcsarnokban.

Megnéztem a hevenyészett reklámot az újságban, szó sincs benne arról, hogy Hofinak gyerekműsorra kellett volna mennie. A rossz reklámot ráadásul rosszul is olvasták el! Megnéztem a szerződést is, amelyet éppen az IRI művészeti vezetője Irt alá november 12-én, és amelyben ott áll feketén-fehéren, hogy a Hofi-kabaré a Lőrinci Sportcsarnokban lesz. Meg az is benne van a szerződésben, hogy ha valamelyik szerződő fél lemondja a műsort, annak okát három nappal az előadás előtt közölni kell a másik féllel.

Ha ez megtörtént volna az IRI részéről, megint csak kiderült volna, hogy nem gyerekműsorról volt szó. Talán nefn maradt volna el az előadás akkor sem, ha az IRI propagandistája esetleg elmondja Hofi Gézának, hogy a Kistext munkásai a sport- csarnokot szívvel-lélekkel tették alkalmassá az előadásra, a színpadot közel vitték a széksorokhoz, ott állt az alagút is.

Az egész ügyet persze az tette zavarossá, hogy a Kistext KISZ-bizottsága megfogalmazásában és megrendelésére a Rádió- és Tv-újság- ban megjelent az az ügyetlen hirdetés, amelyben nem Hofi-kabarét reklámoztak, hanem sztárparádét, és a Hofi-műsorban szereplők közül csak négy nevet soroltak fel, viszont belekerült olyan művész neve is, aki egyáltalán nem szerepel velük.

Joggal haragudhatott az IRI, ám elfelejtette, hogy a szerződésben foglaltak mindezektől nem változtak meg. Kitűnő találmány a telefon, meg lehet kérdezni, ami nem világos. A vonal túlsó végén ugyanis nem egyetlen ember üldögélt, hanem ezernél is többen, akik jegyet vettek a Hofi-kabaréra, mert szerették volna jól érezni magukat.
Hofi Gézától megkérdeztem, tudja-e, hogy a Kistext dolgozói negyvenméteres alagutat készítettek a műsorához? Szólni is alig tudott a meghatottságtól: nem tudta, senki sem mondta neki. Arról is csak utólag értesült, hogy az IRI lemondta az előadást.
— Én a munkásokért élek. Csak értük, miattuk, nekik szeretek szólni. A műsoraimat viszont nem én szervezem. Nagyon sajnálom, ami történt — mondta Hofi Géza.

A menedzselés már-már tudomány, de mindenképpen alapos figyelmet, körültekintést igénylő munka. Segítheti érvényesülni, felszínen tartani valaki tehetségét, vagy rombolhatja emberi, művészi értékeit. Sokféleképpen lehet művelni. Csak így nem, ahogy a népszerű művész előadásával ezúttal tették. – áll Szigeti Piroska

Szólj hozzá!

Frizbi TV youtube csatorna – itt éred el

Húsvétkor nyitva tartó üzletek 2024-ben – infok itt!