Első műsora a kis Madáchban a Hofélia volt 1983-ban. Szenes Iván gyakran anekdotázott arról, hogy milyen volt az első találkozása Hofi Gézával.
– Azzal fogadtam, hogy nekem nincs semmi ötletem. “Hála istennek – válaszolta -, akkor kezdjünk el beszélgetni!”
“Egy pillanat – mondtam -, csak hozom a magnómat.” Végigbeszélgettük az egész délutánt és azzal váltunk el, hogy nem sikerült semmit kitalálnunk. Amikor visszahallgattam a magnót, akkor már láttam a Söprik az utcát alapjait, és attól kezdve húsz éven át dolgoztunk együtt. A nagyközönség csak azt a Hofit ismerte, aki csodálatosan tud rögtönözni a színpadon, de azt a Hofit, aki verejtékes munkával készült fel minden előadásra, azt csak a közvetlenebb munkatársai ismerték.
Izgalomra vágyott
Hofi minden egyes improvizálásának valós alapja volt. Például egy bankrabló a rendőr kérdésére, hogy miért rabol, azt válaszolta: “Izgalomra vágytam.” Hofi kommentje erre:
– Ha izgalomra vágyol, ott a jobb kezed! Kicsit ugyan babra munka. Szerintem a rablók azon buktak le, hogy a Dáciával száguldottak el. És köztudott, hogy a Dáciával nem lehet száguldani. Egyébként azt hallottam, hogy új típusú Dáciát hoznak forgalomba, csak egy kikötésük van: nem lehet előtte magyarul beszélni. Különben is a magyar ember nem lopós, ha a közös értékekhez nyúl, csak szorgalmas.
Forrás: Kalmár Tibor: Legendás komédiások – Nemcsak a húszéveseké a világ
