in

Hogyan változott meg a gazdaság idén, és miért fontos a jövőnkre gondolni?

A világ- és a magyar gazdaság is beindult valamilyen szinten a korlátozások óta. Viszont a kérdés az, hogy vajon milyen hosszabb távú következményei lehetnek még, illetve milyen súlyos hatásai voltak eddig?! Billwachs Tibor, befektetésekkel foglalkozó szakember részletezi, milyen területeken érezhető leginkább a baj, és mit tegyünk, hogy egy hasonló helyzetben nyugodt körülmények között tudjuk átvészelni az akadályokat.

 Néhány iparágban részlegesen vagy teljesen megállt a működés idén egy időre, ilyen például a turizmus vagy az autóipar. Kevesebben vásároltak gépjárművet, emiatt sokkal kevesebb gyár is működött az elmúlt hónapokban, és az utazási kedv is alábbhagyott, hiszen míg sokan a vírustól tartottak, addig mások a korlátozások okán nem hódolhattak ez irányú kedvtelésüknek.

– Noha már beindult újra Európa-szerte a termelés, azért nem teljesen ugyanazon a szinten működik a gyártás és a turizmus mint korábban. Hazánkban erre a két szektorra elég erősen támaszkodik a GDP. Többféle előrejelzést is hallani a jövőt illetően, de véleményem szerint inkább negatív lesz, mert sok minden kiesett a bevételi oldalt tekintve. Ne feledjük: nem volt olyan gyors lefolyású a 2008-as válság sem, hisz a mélypont Magyarországon 2011-2012-re tolódott. Ami nagy segítség, hogy hazánk igyekezett pozitívan reagálni erre a helyzetre, többek között a vállalatoknak nyújtott bértámogatást, míg a Jegybank olcsó növekedési hitelprogramot indított. Másrészt országos beruházásokat is elindított az állam, amely által a válság mélyülését igyekeznek elkerülni, vagyis pénzügyi segítséget és munkahelyet teremtenek, hogy ne álljanak le a különböző szektorok – mondta a pénzügyi szakember.

– Azt is látni kell, hogy vannak olyan cégek, amelyek nem tudják a költségeiket finanszírozni, például olyan szállásadók, akik nem tudnak túllendülni a kiesést követően. Érezhetően kinyílt mostanra az olló a szektorban, így mintegy 4-5 hónappal a vírus európai berobbanása után: akik a külső turizmusra támaszkodtak, jelenleg is a 2019. évi azonos időszakát tekintve 10-20%-os kihasználtságot érnek el, míg a belső keresletre támaszkodó szektorrész a tavalyi rekord év után még annál is több vendégéjszakát tudott júliusban produkálni – valószínűleg köszönhetően annak, hogy sok honfitársunk a külföld helyett hazánk nyaralóhelyeit választotta. Ami jó hír, hogy hazánkban védi a nehéz helyzetben lévőket a hitel-moratórium. Ami pedig sajnos rossz hír, hogy az országok újranyitották határaikat, ennek következtében pedig felpörögtek az új koronavírus számok, s több helyen új csúcsokat dönt a pandémia. Ebből az következik, hogy nem szívesen kezdenek el utazgatni ismét az emberek. Akár kettő-négy évet várni kell arra, hogy világ szinten ismét fellendüljön a turizmus és az utazási kedv a tavalyi szintre, ez pedig igen nagy kihívás sokak számára. A magyar gazdaságnak, azon belül a helyi termelőknek segített a kialakult helyzet, hiszen a gyümölcs- vagy zöldségárak növekedtek, mert az akadozó ellátási láncok és szállítások miatt csökkent a külföldi importdömping mennyisége, amely lenyomta az árakat. Ebből az aspektusból lehetnek nyertesek, viszont még egyszer hangsúlyozom, hogy a GDP nagyon erősen támaszkodik a turizmusra és az autóiparra. A II. negyedéves adaton meglátszott, mekkora is volt a visszaesés hisz több mint 10%-ot zsugorodott az előző év azonos időszakához képest a bruttó hazai össztermék. Mi magyarok ugyan jelenleg többet költünk a határon belül, azonban a külföldiek pénze nagyon hiányzik a gazdaságunknak. Budapest és a turizmus jellemzően a külföldiekre támaszkodott – hangsúlyozta Billwachs Tibor, a Premi-U Investment egyik tulajdonosa.

 

Szólj hozzá!

Karel Gottról készített dokumentumfilmmel nyit a prágai Febiofest filmszemle

Harmadik alkalommal tartották meg a Történelmi Magyar Családok Emléknapját