in

Idén is lesz Gyulai Kolbász- és Sódarmustra

Március 31. és április 2. között újra Gyulára várják a családokat!

Idén immár hetedik alkalommal kerül megrendezésre a patinás gyulai Várkertben a Gyulai Kolbász – és Sódarmustra.

A rendezvény, mely minden évben szezonnyitónak számít a gasztro-kulturális fesztiválok között, fantasztikus nagykoncerteket, sokszínű programokat és három napos bevezetést kínál a magyar gasztronómia kiemelkedő csodájának: a gyulai kolbász és sódar világába.

Ezen a hétvégén minden a hungarikumról és a jókedvről fog szólni!

Március 31-én pénteken délután 13:00 órakor kezdődik a rendezvény, ahol már megtekinthetőek lesznek a Kiállító Sátorban elhelyezett füstöltáru különlegességek, többek között sonkák, kolbászok. A hivatalos megnyitót követően a fesztivál szakmaiságát igazoló megemlékezés lesz látható a híres gyulai hentesekről.

Ezt követően pedig máris a szórakozásé a főszerep a Hevesi Happy Band-el majd a Muzsika TV sztárjaival, akik a legjobb mulatós slágereket egy TV felvétellel egybekötött show-ban hozzák el a közönségnek. Többek között fellép Josh, Balázs Pali, Tilinger Attila és sokan mások!

Senki nem marad pácban

A szombati napon már a délelőtti órákban ínycsiklandozó ételbemutatókra kerül sor. Lesz tradicionális, igazi gyulai disznóvágás, erdélyi konyhabemutató, sonkaszobrászat, hungarikum túra, pazar kolbász és – sonkakiállítás majd ezek zsűrizése hozza meg a közönség kedvét egy “jó gyulai” ebédre.

A sonkán kívül senki nem marad pácban, hiszen ebéd után remek programok gondoskodnak majd a mozgásról!

Délután az NRG tánciskola és a Polde Dream rúdfitness performanszai után az Over3 fiatal együttes lép színpadra. A szombat esti buliról a Dirty Slippers lemezbemutató koncertje és a Republic idei első magyarországi kétórás nagykoncertje gondoskodik! Aki nem fárad el késő este Karaoke disco keretein belül csillogtathatja meg énektudását.

Vasárnap sem lesz hiány az étvágygerjesztő fogásokból. Látványdisznóvágással indul a reggel, majd az erdélyi gasztrokultúra egy szegmensébe nyerhetnek bepillantást az érdeklődők, a gyergyószentmiklósi kulináris különlegességek megismerésével.

A Viharsarki Kolbászbajnokságon összemérhetik tudásukat az előző év kolbászkészítő versenyek nyertesei.

A szervezők idén kiemelt figyelmet fordítanak arra, hogy a kolbász és – sonkakészítés kultúráját a legkisebbek már gyermekkorukban megismerhessék és megszerethessék. Így a gyermekműsorok előtt a kicsiknek lehetőségük nyílik majd izgalmas kölyök kolbászkészítési bemutatón részt venni, és ezáltal elsajátítani a magyar gasztronómia egy szeletét. A délutáni eredményhirdetések után a gyulai Pernahajder Campbell koncertezik a színpadon négy órától és “melegíti be” a táncos lábú közönséget a fesztivál zárásaként majd kiváló hangulatot teremtő, a “Nélküled” dalukkal hatalmas sikert aratott Ismerős Arcok zenekarnak, akik minden hazai és határon túlról érkező látogató szívét kívánják megdobogtatni érzelmes zenéjükkel.

Egy biztos, aki ellátogat családjával március 31 és április 2 között Gyulára, garantáltan feledhetetlen és örök élményekkel távozik majd a VII. Gyulai Kolbász- és Sódarmustráról!

Szólj hozzá!

Szulejmán – szerdán jön a következő rész! Itt az előzetes!

Gundel Takács Gábor gyerekkori emlékeiről nosztalgiázott