in

Így néz ki Flipper Öcsi síremléke

Jeszenszky Béla Tibor, azaz Flipper Öcsi síremléke Kajászón található.

Halála időpontja: 2008. november 25.
Halálának helye: Székesfehérvár

1966-ban a családjával Budapestre költözött. Már gyermekkorában megismerkedett a zenével: dobolni és csellózni tanult. Az éneklést olyan neves tanároktól sajátította el, mint Sík Olga és Domahidy László.

1982-ben a nagy sikerű Hungária zenekar tagja lett. Az Aréna című albumon mutatkozott be, a Flipper című dalban. Egy évvel később – miután feloszlott a Hungária – a Dolly Roll tagja lett. A lányok rögtön a szívükbe zárták a fiatal énekest.

Legnagyobb slágerei az Arrivederci Amore és a Gina voltak, de több sikeres dal is fűződik a nevéhez, mint a Link a lány, a Si-bap-bap-du-bap, Kolibri Panzió, Bossa Nova Senorita, Oh-la-la. 1987-ben Zsoldos „Dedy” Gáborral együtt kiléptek a Dolly Rollból, hogy azután Kisszabó Gáborral, az Első Emelet basszusgitárosával megalapítsa a Step együttest. Itt játszott még Fehér Attila (gitár) és Popper Péter (billentyűs hangszerek), később Mester Tamás.

1990 márciusában kilépett a Step együttesből, majd szólókarrierbe kezdett. Egy évvel később jelent meg első szólólemeze, Homokot szór a szemembe címmel. 1993-ban újabb albummal jelentkezett, Más leszek én elnevezéssel. 1998-ban az újra összeálló Dolly Roll zenekarral nagy sikerű koncertet adott, amelyről tv- és hangfelvétel is készült.

2001-ben tért vissza a magyar könnyűzenei életbe, Tedd a szívedre a kezed című albumával. Olyan régi nagy slágerek is szerepelnek a korongon, mint a Bossanova Senorita és a Kolibri Panzió.

2008 októberében alkoholizmusa miatt kialakult súlyos szervi problémák miatt Székesfehérváron kórházba vitték, majd 2008. november 25-én éjjel elhunyt a Fejér megyei Szent György Kórházban.

Kajászón temették el nagyanyja mellé.

flipper_ocsi

Szólj hozzá!
Így néz ki Szécsi Pál síremléke

Így néz ki Szécsi Pál síremléke

Íme a Bkini együttes egykori és jelenlegi tagjai.

Bikini együttes tagjai – ők alkotják 2019-ben a Bikini zenekart