in

Így tisztelegnek Bartók Béla előtt a Müpában

Koncerttel tisztelegnek Bartók Béla előtt születése 135. évfordulója alkalmából a Müpában március 25-én.

Bartók műveit a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara és Énekkara adja elő Kovács János vezényletével, az énekszólókat Horváth István (tenor) és Szegedi Csaba (bariton) adja elő, zongorázik Fejérvári Zoltán.

A Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben tartandó ünnepi hangversenyen a magyar népzenéé, bartóki meghatározással élve: a magyar parasztdaloké a főszerep. “Olyan alkotásoké, amelyekben a hagyományhoz való kapcsolódást éppúgy megtapasztalhatjuk, mint a modernséget, a nyugati zene stílusainak és műfajainak feldolgozását éppúgy, mint a hazai népzene és a környező népek folklórja iránti elkötelezettséget” – olvasható a Müpa közleményében.

Elhangzik a Tizenöt magyar parasztdal

Felcsendül a Magyar képek sorozat, korábbi, népdalokat feldolgozó zongoradarabok 1931-es áthangszerelése. A Két kép az impresszionizmus eszközeit is felhasználva a magyar vidéket jeleníti meg. A Pest, Buda és Óbuda egyesítésének ötvenedik évfordulójára 1923-ban keletkezett Táncszvit eredeti célja a Duna menti népek zenéjét jellemző motívumok bemutatása volt.

Elhangzik a Tizenöt magyar parasztdal (BB 79, Sz 71) is. Az Allegro barbaro ütőhangszer-effektusai mögül is népdal illúzióját keltő téma bukkan elő. A Cantata profana Bartók többször megfogalmazott vezéreszméjét, a népek testvérré válását kívánta megfogalmazni.

A Bartók Béla születésének 135. évfordulójára meghirdetett 2016-17-es Bartók-év programjában hangversenyek, fesztiválok, kiállítások, nemzetközi zenei verseny és egy kritikai összkiadás elindítása is szerepel. A programokra 1,4 milliárd forintot szán a kormányzat – hangzott el a Bartók-év január végi sajtótájékoztatóján.

– MTI –

Szólj hozzá!

Ezért zárták le a Szabadság hidat Budapesten

Ismét kinyit az Artista Cafe a Fővárosi Nagycirkuszban