in

Ilyen lesz a Simándy József emlékére rendezendő verseny

Kedden kezdődik a IX. Nemzetközi Simándy József Énekverseny, amelyre 136 – többségében magyar – énekes jelentkezett.

A 100 éve született operaénekes emlékére tartandó – Temesi Mária és Sinkó György operaénekes által alapított – versenyt Szegeden rendezik meg március 29. és április 3. között.
A keddi megnyitón Tóth Péter Erkel-díjas zeneszerző, a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) Zeneművészeti Karának dékánja és Szinetár Miklós Kossuth-díjas rendező, a Magyar Állami Operaház korábbi igazgatója mond köszöntőt – mondta el Temesi Mária versenyigazgató az MTI-nek.

Az elődöntőt március 29-én és 30-án, a középdöntőt 31-én, a döntőt április 1-jén rendezik. A versenyzők az elődöntőben egy szabadon választott dalt vagy áriát, a középdöntőben és a döntőben három darabot adnak elő.
A zsűri elnöke Ókovács Szilveszter operaénekes, a Magyar Állami Operaház főigazgatója lesz. A bíráló testület tagja Temesi Mária operaénekes, egyetemi tanár; Gyüdi Sándor karmester, a Szegedi Nemzeti Színház főigazgatója; Bátor Tamás operaénekes, a Müpa koprodukciós programigazgatója; Beretzky Terézia operaénekes és Klaus Billand, a bécsi Der Neue Merker című szaklap zenekritikusa lesz.

Temesi Mária elmondta: a zsűri a megjelenés és színpadi kiállás mellett többek között az énektechnikát, a zenei felkészültséget, a darabok biztos tudását pontozza, beleértve a pontos belépéseket, a megfelelő dinamikai árnyalásokat és a jó szövegmondást is.

Kiemelte: a versenyen 18 és 36 év közötti énekesek vehetnek részt. Az indulókat két korcsoportban – 18-25 évesek és az alapképzésben résztvevők, valamint a mesterképzésben tanuló egyetemisták és ifjú művészek – díjazzák. Hozzátette: az énekesek hangja mutálás után, 16-18 éves kortól képezhető, ekkor lehet komolyan nekikezdeni a repertoár kialakításának.

Büszkék arra, hogy a verseny Simándy József nevét viselheti

A versenyigazgató rámutatott arra, hogy a verseny a kezdetek óta olyan tehetségeket fedezett fel, akik azóta a hazai és a nemzetközi zenei élet sztárjai.

A verseny díjairól elmondta: idén először adják a Simándy-díjat, emellett további pénzdíjak és fellépési lehetőségek szerepelnek a felajánlások között.

Temesi Mária kiemelte: a verseny névadója, Simándy József (1916-1997) születésének 100. évfordulójára emlékezünk idén, emellett az operaénekes szólótenorként a Szegedi Nemzeti Színházban 70 éve debütált Bizet Carmen című operájában, Don José szerepében.

Mint mondta, büszkék arra, hogy a verseny Simándy József nevét viselheti az özvegye engedélyével. A művész neve jó értelemben véve a magyarság gondolatával, mint hazánk fogalommá vált Bánk bánjával forrt össze, emellett emberi, etikai magatartásával is példa lehet bárki számára – hangsúlyozta Temesi Mária.

Az énekverseny fővédnöke Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere, védnöke Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár és Simándy Józsefné, a Hazám, Hazám Te Mindenem Művészeti és Oktatási Alapítvány alapítója.

Szólj hozzá!

Ezeket szorgalmazta a pápa húsvéti üzenetében

Baleset tette tönkre a húsvétjukat – a rendőrség az utat lezárta