in

Antal Imre utolsó útja: „Isten veled, nyugodj békében!”

Antal Imre televíziós személyiséget élete végén daganatos betegséggel két hónapon át a Hospice alapítvány kórházában kezelték, sikertelenül. Elhunyta estéjén az MTV és az RTL Klub is emlékműsort sugárzott róla – a művészt mindkét csatorna saját halottjának tekintette. 2008. április 26-án kísérték utolsó útjára a Farkasréti temetőben.

Így néz ki Antal Imre síremléke

Végakaratát, mely szerint halála után édesanyjának féltve őrzött hamvait is temessék mellé, barátja, Jenei József teljesítette. (Imádott édesanyja hamvvedrét a művész a Damjanich utcai lakásában őrizte, megfogadva, hogy ha egyszer ő is elmegy, a sírban újra együtt lesznek.)

A temetés

Tisztelőinek százai vettek végső búcsút Antal Imrétől 2008. április 26-án a budapesti Farkasréti temetőben.

Az életének 73. évében elhunyt médiaszemélyiséget, a Magyar Televízió Örökös Tagját és volt főmunkatársát Rózsa György, Vágó István és Kudlik Júlia búcsúztatták.

Rózsa György „csodaként” emlékezett meg barátjáról, akit „sziporkázó és szívet melengető, régimódian udvarias emberként” méltatott a búcsúztatón, amelyen mások mellett Vitray Tamás, Oltványi Tamás, Koós János, Selmeczi Tibor, Sztankay István, Koós János, Ihos József, Maksa Zoltán, Aradszky László, Nyertes Zsuzsa, Nacsa Olivér és Csonka András is jelen volt.

„A Magyar Televízióban sok nagyszerű kolléga fordult meg, igazi zsenik azonban csak ketten voltak: Antal Imre és Vitray Tamás” – emelte ki Rózsa György.

Vágó István ehhez hozzátette: Antal Imre azok közé a kivételes személyiségek közé tartozott, akik már életükben fogalommá válnak. Mint hangsúlyozta, Antal Imre személyiségében a szórakoztatás képessége, a sokoldalú műveltség és a jó kedély találhatott egymásra.

„A sírnál a hallgatás felidéz valamit, amit az élők szavai soha nem tudnak feloldani” – hangoztatta Kudlik Júlia.

„Isten veled, nyugodj békében!” – mondta végezetül. Antal Imre hosszan tartó súlyos betegség után, életének 73. évében, április 15-én hunyt el.

Az Erkel Ferenc-díjas, érdemes művészt kórházi kezelése után két hónapon át ápolták a gyógyíthatatlan daganatos betegek számára fenntartott hospice házban.

A Magyar Televízió és az RTL Klub is saját halottjának tekintette a közkedvelt művészt.

MTI

Így néz ki Antal Imre síremléke

Szólj hozzá!

Ez nagyon szép! Csodálatos előadás! Különleges helyen énekli Cipő a Ha mégegyszer láthatnám c. dalt!

Cserháti Zsuzsa & Koós János – Szeress újra (Come Prima)