in

Isztambuli menyasszony 2. évad 129. rész indavideo – infok itt

Isztambuli menyasszony 2. évad 129. rész indavideo – infok itt.

A sorozatról

Az Isztambuli menyasszony (eredeti címe: Istanbullu Gelin) egy török drámasorozat, amelynek a főszereplője Özcan Deniz és Aslı Enver.

Törökországban a sorozatot 2017-ben, Magyarországon 2020-ban mutatták be. A film igaz történetet mutat be.

Történet

Süreyya számára ez a nap is ugyanúgy indul, mint az összes többi. Késésben van és rohan, de egy kávéra azért megáll, ez pedig megváltoztatja az életét. Amikor kiderül, hogy a mögötte álló férfinél nincs pénztárca, a lány kisegíti. Faruk, a Boran vállalat vezetője ismét elégedetten kezdi a napot, hiszen az előző este kellemesen telt – ki tudja kivel. Viszont a cége virágzik, és úgy tűnik a helyzete egyre jobb lesz. Amikor egy több millió dolláros üzletet köt, a partner ünneplést javasol, ahonnan nem húzhatja ki magát.

Pedig az anyja, a keménykezű Esma asszony még az öccsét, a szerény és félszeg Osmant is elküldi az irodába, hogy hozza haza a legidősebb testvért. Osman így kénytelen a bátyjával tartani, a bár azonban túl sok neki. Az asztmás rohammal küzdő férfinak Süreyya segít, mielőtt színpadra lép. Osmant pedig elvarázsolja a lány. Ahogyan Farukot is, aki meglepetten látja viszont reggeli kisegítőjét a mikrofon mögött. Az este ennek ellenére csúnyán ér véget.

Isztambuli menyasszony 2. évad 129. rész indavideo – infok itt.

A sorozat ezen epizódja egyelőre nem került fel az indavideora.

Nézd meg online a korábbi részeket- Isztambuli menyasszony

 

Szólj hozzá!

Isztambuli menyasszony 2. évad 128. rész indavideo – infok itt

Isztambuli menyasszony 2. évad 128. rész videa – infok itt