in

Isztambuli menyasszony – íme a tartalom

Isztambuli menyasszony – íme a tartalom.

Isztambuli menyasszony epizódlista

Isztambuli menyasszony 3. évad, 107. rész

Dilara születésnapja meghitt és vidám hangulatban telik, főleg miután Esma asszony is elfogadja Osman kapcsolatát Anastaciával. A bulin megjelenik Adem is, másnap pedig Senem elmondja, hol találja Günest. Úgy tűnik, végre mindenki révbe ért, ám másnap jön a hideg zuhany. Esma úgy dönt, hogy nem szeretné, ha a családja végig nézné a leépülését, ezért mindent hátrahagyva bevonul egy idősek otthonába. A fiúkat idegesíti a hír, míg Garip összetörik.

Isztambuli menyasszony 3. évad, 108. rész

A család az első sokk után meglátogatja Esmát, és tüntetően úgy tesznek, mintha elfogadnák a helyzetet. Garip viszont kitalál valamit. Első lépésként válóperes papírokat küld Esmának, másodikként pedig beköltözik az idősek otthonába. Esma bosszúsan veszi tudomásul a férje húzását, ráadásul nehezen viseli, hogy az otthon összes női lakója el van ájulva a férfitól. Günes bevallja Ademnek, hogy nem lehet gyereke, és faképnél hagyja a férfit.

Isztambuli menyasszony 3. évad, 109. rész

Esma egyre féltékenyebben figyeli, hogy Garip milyen jól beilleszkedett, és mennyire népszerű a nők között. A Boran fiúk sűrűn látogatják az anyjukat, ami az intézményvezetőnek is feltűnik, és arra kéri őket, hogy csak látogatási időben jöjjenek. Egy hamarosan megrendezésre kerülő est az idősek otthonában, jó ürügyet szolgáltat, hogy a család végre pontot tegyen Esma makacsságára. Az esemény szervezésére ugyanis Senemet kérik fel. Adem szeretné, ha Günes is átélné az anyaságot, ezért felveti az örökbefogadás gondolatát.

Isztambuli menyasszony 3. évad, 110. rész

A balul sikerült este után Esma végre belátja, hogy nincs semmi keresnivalója az otthonban, és Garippal együtt visszatér a villába. Emir is hazajön külföldről. Dilara felkeresi Günest, és elmondja, örül, hogy a másik nő is része lesz Umut életének. A Boran család boldogan készül az anyák napi grillezésre, ahová már nemcsak Adem megy, hanem Dilara kérésére Günes is.

Isztambuli menyasszony 3. évad, 111. rész

A család vidáman piknikezik, Faruk pedig elmondja Garipnak, milyen sokat jelent nekik. Az idős férfi kissé fáradtan, de boldogan pihen le. Ám ebből az alvásból többet nem ébred fel.

Isztambuli menyasszony 3. évad, 102. rész

Dilara érzi, hogy helytelenül viselkedett, és bántja. Süreyya jelentkezik Senemnél, a nagynéni pedig érzi, hogy nevelt lánya valójában megbocsájtott. Gülistan csodálatos hírt közöt Naziffal.

Isztambuli menyasszony 3. évad, 103. rész

Dilara találkozik Merttel, hogy megmagyarázza az érzéseit, és adjon egy esélyt a kapcsolatuknak. A férfi elfogadja a bocsánatkérést, Dilara pedig Faruk éttermébe viszi, hogy bemutassa Süreyyának és a sógorának. Adem szintén a bátyjához tart Günessel együtt, így kénytelen találkozni Merttel. Az ebéd Adem kellemetlenkedése miatt nagyon kínosan telik, Günes pedig a végén elhagyja a férfit. Nazif elviszi Esma asszonyt, hogy megnézze az új könyvtár lehetséges helyét. Miközben az idős nő nem figyel, Nazifra rázáródik a régi romos épület egyik szobájának ajtaja, a megzavarodott Esma pedig mindent hátrahagyva elindul. Egy összetörő gázlámpa pedig lángra lobban.

Isztambuli menyasszony 3. évad, 104. rész

Nazif bent reked az épületben, és térerő hiányában senkinek nem tud szólni, miközben a lángok terjednek. Gülistan megtudja, hogy ikreket vár, és boldogsága határtalan. A család nem érti, hogy Nazif és Esma hová tűntek, amikor pedig az idős asszony egyedül ér haza, Gülistan aggódni kezd. Faruk és Fikret a kórházba mennek, és megtudják, mi történt Naziffal. Amikor Esma magához tér, és rádöbben, hogy mi történt, önmagát hibáztatja.

Isztambuli menyasszony 3. évad, 105. rész

Miután Nazif magához tér, Gülistan nem tudja magában tartani a jó hírt. A férfi balesete mindenkit rádöbbent, hogy nem szabad haragot tartani, így Süreyya is megenyhül Senem irányában. Esmának továbbra is bűntudata van, és csendes beletörődéssel szemléli a körülötte levő világot. Adem szeretné megmagyarázni Günesnek a helyzetet, a nő azonban nem válaszol a hívásaira.

Isztambuli menyasszony 3. évad, 106. rész

Senem és Süreyya meglepetésbulival készülnek Dilara szülinapja alkalmából. Adem szenved, amiért Günes elhagyta. Felkeresi Dilarát, és őszintén elmondja a félelmeit, az asszony pedig végre megérti a férfit. Esma elkezdi szétosztani az emlékeit, és úgy gondolja, Fevzi órája Ademet illeti. A két ember között végleg megtörik a jég.

Isztambuli menyasszony 3. évad, 97. rész

Miután Süreyya megkapja Fatmától a dobozt, elolvassa anyja naplóját is, és keserűen veszi tudomásul a benne leírt érzelmeket. A nő nem találja önmagát, és az ágyból sem képes kikelni, láthatóan depressziós, miután rájön, hogy amit eddig gondolt a gyerekkoráról és a szüleiről, semmi nem igaz. Mindenki segíteni próbál, miközben senki nem érti, mi történik, és nem is tulajdonítanak neki nagy jelentőséget. Ipek és Fikret olyan boldogok, mint eddig talán soha, és a cégnél is érezni a jó hangulatot. Dilara és Günes véletlenül találkoznak, és leülnek egymással beszélni.

Isztambuli menyasszony 3. évad, 98. rész

Miután Esma meglátogatja a céget, kénytelen beismerni, hogy Fikret kézben tartja a dolgokat. Süreyya továbbra sem hajlandó kikelni az ágyból, a gyermekkori emlékektől depresszióba esik. Annak felismerése, hogy az általa idealizált álomvilág a szüleiről igen távol áll a valóságtól, teljesen összetöri az asszonyt. Újra felkeresi Fatmát, és megtudja, hogy Senem is ott volt az autóbalesetben, amiben a szülei életüket vesztették.

Isztambuli menyasszony 3. évad, 99. rész

Miután Süreyya megtudja az igazságot Fatmától a szüleiről, és az egész gyerekkoráról, rádöbben, hogy egy álomvilágban élt eddig. Ráadásul az idős asszony Senemmel kapcsolatban is elszólja magát, így a nagynéninek színt kell vallania. Süreyya összeroppan. Dilara és Mert randija jól indul, amikor azonban a nő meglátja Umutot a közösségi oldalon Ademmel és Günessel, mint boldog család, a nő dühös lesz. Mertet is odarángatja a volt férjéhez.

Isztambuli menyasszony 3. évad, 100. rész

Mivel a család is érzékeli Süreyya szomorúságát, összefognak, hogy megmutassák a nőnek, mennyire értékes. Még Adem is felkeresi, hogy segítsen neki. Gülistant rosszullétek kínozzák. Esma felnyitja a régi ládáját, hogy átadja az emlékeit a szeretteinek.

Isztambuli menyasszony 3. évad, 101. rész

Miután Esma úgy dönt, hogy átadja a család és a villa vezetését a menyeinek, elmegy otthonról. Senem döbbenten veszi tudomásul, hogy az idős asszony nála kötött ki. A két nő beszélgetés meghitten indul, ám Esma állapota hirtelen romlani kezd. Süreyya a nagynénjéhez rohan, és eljátssza az anyósa által képzelt szerepet. A villa többi lakója sem tesz másképp.

Isztambuli menyasszony 3. évad, 92. rész

Egyre gyakrabban fordul elő, hogy Esma nem emlékszik az emberekre, így Anastasyára sem. Kitudódik a hír, hogy Faruk felállt a Boran cég vezetői székéből, ezért sajtótájékoztatót hív össze. Süreyyát rémálmok gyötrik. Akif úgy dönt, hogy marad a cégnél.

Isztambuli menyasszony  3. évad, 93. rész

Süreyya és Senem nem alaptalanul gyanakszanak, hogy Dilara vonzódik Merthez. A férfi egy buliba hívja Dilarát, és Adem is észreveszi a volt felesége megváltozott viselkedését. Faruk megmutatja Süreyyának, hogy a jövőben mihez szeretne kezdeni. Esma rájön, hogy Osman és Anastasya között milyen kapcsolat van, és nekiesik az orosz lánynak.

Isztambuli menyasszony 3. évad, 94. rész

Süreyyának egyértelműen nincsen jó érzése Faruk leendő éttermével kapcsolatban. Dilara úgy dönt, hogy megpróbálja Merttel. A férfi távozásának pillanatában érkezik Adem, így megtudja, hogy a volt feleségének új kapcsolata van, és kérdőre vonja Dilarát. Fikret és Akif az új üzlettársakkal próbál tárgyalni, ám Adem távolléte miatt a megbeszélés kínosan alakul

Isztambuli menyasszony 3. évad, 95. rész

Adem képtelen véka alá rejteni a dühét, amit Dilara és Mert miatt érez. Fikret döbbenten veszi tudomásul, hogy emiatt az üzleti partnerek is felállnak. A Boran család egyre kíváncsibb, hogy Faruk milyen új munkába kezd. Anastasia szeretne visszamenni Moszkvába, de Osman nem engedi. Süreyya egyre többször látja ugyanazt az álmot, és érzi, hogy jelent valamit, ráadásul a hangulatát is tönkreteszi. A válaszokat Senemtől kapja meg.

Isztambuli menyasszony 3. évad, 96. rész

Süreyya döbbenten veszi tudomásul, hogy egy Fatma nevű nő nevelte igazából, míg Senem azon csodálkozik, hogy az unokahúga nem is emlékszik rá. Süreyya felkeresi az idős asszonyt, ahol sok már dolgot is megtud, illetve megkapja a szülei kis dobozát. Ebben azonban olyan dolgokat talál, amik szíven ütik. Faruk meghívja a családot az étterembe, igaz, nem árulja el a meglepetést.

Isztambuli menyasszony 3. évad, 87. rész

Emir elutazott, ami a családot szomorúvá teszi, ám Esma nem sokáig tud az unokája hiányával foglalkozni, miután Faruk neki is elmondja, hogy kilép a cégtől. Az idős asszonynál már csak Süreyya döbben meg jobban, aki szintén az asztalnál hallja ezt először. Fikret is sértődött, mivel anyja nem is titkolja, hogy nem bízik benne, ami a cégvezetést illeti. Anastasya elmondja Osmannak, hogy azon gondolkozik, visszamegy Oroszországba. Akif maga alatt van, úgy érzi, rá már nincs szükség a cégnél.

Isztambuli menyasszony 3. évad, 88. rész

Esmát gyötri a bűntudat, úgy érzi, ő tehet arról, hogy Faruk feladta a céget. Osman az anyja elé áll, hogy felvállalja Anastasyát. Bár Esmának nem tetszik a dolog, a férfi nem hagyja magát. Az elmúlt időszak történései előhozzák az asszony fiatalkorát, és kiderül, hogy mi történt vele és Garippal.

Isztambuli menyasszony  3. évad, 89. rész

Miután egyértelművé válik, hogy nagy szerelmük ellenére Esma miért hagyja el Garipot, az idős asszony az apjához megy a temetőbe. Mivel a család nem találja, egy emberként aggódnak érte, végül Farukot értesítik. A férfi Garippal a temető irodájába siet, ám megkönnyebbülni nincs ideje. Esma a saját apjának hiszi, és nem emlékszik, hogy mi történt vele.

Isztambuli menyasszony 3. évad, 90. rész

A család kórházba viszi Esmát, az orvos pedig elmondja, hogy a romlás az állapotában korábban következett be, mint várták. Az asszony kicsit jobban lesz, és mialatt Süreyyával beszél, átadja a stafétabotot a menyének. Arya édesapja, Mert meccsre hívja Dilarát, és közeledni kezd a nő felé. Günes szeretettel vásárol Umutnak, Adem pedig boldog, hogy a nő elfogadja a helyzetet. Fikret Farukot hibáztatja, hogy döntésével felzaklatta Esmát, ezért romlik az állapota.

Isztambuli menyasszony 3. évad, 91. rész

Mindenki izgatottan várja haza Esmát, az egész villában jó a hangulat. Kiymet rádöbben, hogy milyen lehetetlenül viselkedett egész életében Esmával szemben, és a lányával is kibékül. Süreyya és Senem is gyanakszik, hogy Dilara megismerkedett valakivel, aki fontos a számára. Akif még mindig sértett Faruk távozása miatt.

Isztambuli menyasszony 3. évad, 83. rész

Faruk megnyugtatja Süreyyát, hogy még mindig szereti, csak ő fáradt el. Miután Okan eladja a részvényeit, a fiúk ünneplésre készülnek. Dilara lelkesen tér vissza a tanításhoz, és rögtön új tanulója van, Arya. Dilara és Adem együtt mennek el Idil asszonyhoz, a pszichiáternél pedig egy csodálatos átalakulás zajlik a két ember között. Emir egyre inkább egyedül érzi magát a Boran villában, és szeretné, ha apjától egy kicsit több figyelmet kapna.

Isztambuli menyasszony 3. évad, 84. rész

Dilara nagyon boldog Umut miatt, a lányok pedig a Boran villában jönnek össze, hogy megünnepeljék a kisfiút. Ipek olyan vallomással áll elő, ami mindenkit meglep. A Boran fiúk is iszogatni mennek, és közben Osmannal szórakoznak. Fikret és Adem öröme nagy, mivel a cég, nekik köszönhetően, megnyert egy nagy tendert.

Isztambuli menyasszony 3. évad, 85. rész

Faruk nem érzi jól magát a bőrében, ez egyre több embernek tűnik fel. Amikor kiderül, hogy Emir a tudta nélkül jelentkezett egy cserediák programra, a férfi belátja, hogy nem jó úton halad. Bár nehéz szívvel, de elengedi a fiát Londonba. Dilara megismerkedik Merttel, Arya édesapjával. Faruk bejelenti a testvéreinek, hogy kilép a cégből.

Isztambuli menyasszony 3. évad, 86. rész

Akif és Fikret nagyon rosszul fogadják Faruk bejelentését. Miután Esma rájön, hogy Anastasia és Osman között több van, mint futó ismeretség, arra kéri Süreyyát, hogy rúgja ki a lányt. Anastasia jól fogadja, sőt vállalja, hogy inkább maga mond fel. Umut belázasodik, Dilara pedig fejvesztve rohan haza. Szerencsére ekkor érkezik meg a zeneiskolához Arya édesapja, aki hazaviszi.

Isztambuli menyasszony 3. évad, 79. rész

Faruk hazaviszi a feleségét, Esma pedig észreveszi, hogy valami nincs rendben kettejük között. Az idős asszonynak Anastacia sem tetszik, ezt Osman tudomására hozza. Özgür nincs zavarban, a kínos éjszakát követően nyugodtan sétál be az irodába. Dilara beleegyezik, hogy Ademmel együtt eljárjanak Idil asszonyhoz.

Isztambuli menyasszony 3. évad, 80. rész

Faruk elmondja Özgürnek, hogy a feleségét szereti, és semmit nem érez a lány iránt, végül kirúgja. A kétségbeesett lány pedig sírva rohan el, és óvatlanul az úttestre lép. Dilara elmegy Idil asszonyhoz, és úgy érzi, hogy megkönnyebbül. Esma egyre kevésbé tudja elviselni Anastasia jelenlétét. Fikreték vacsorázni mennek Ademmel és Günessel.

Isztambuli menyasszony 3. évad, 81. rész

Özgürt életveszélyes állapotban szállítják kórházba, Okan pedig megtudja, mi történt. Mindenki öngyilkossági kísérletnek hiszi, így a feldúlt férfi beront a Boran villába. Süreyya egyre nehezebben viseli a férje eltávolodását. Faruk pedig érzelmileg a padlón van. Özgür magához tér, és elmondja, véletlen baleset történt.

Isztambuli menyasszony 3. évad, 82. rész

Emirnek nagyon hiányzik Begüm, Faruknak pedig nincs ideje a fiára, és észre sem veszi, mekkora szüksége lenne rá. Özgür elmondja a barátnőjének, hogy nem akart öngyilkos lenni, valamint arra kéri Süreyyát, hogy menjen be hozzá. A lány beismeri, hogy ő is hibás a történtekért, és elmondja, hogy Faruk nem tehet semmiről. Okan elmegy a cégtől, átadja a részvényeit Ademnek.

Isztambuli menyasszony 3. évad, 74. rész

Kiymet addig keveri a kártyákat, hogy Esma tudomást szerez Okan érzelmeiről. Ipek anyja azt sem hallgatja el, hogy Süreyya is tud erről, így Esma nekiesik a menyének. Fikret pedig a legrosszabbkor érkezik haza, hogy mindent meghalljon. A férfi felkeresi Ipeket, akiből kirobban az elmúlt hónapok összes fáradtsága, frusztráltsága, küzdelme és érzése. A nőt egyértelműen felőrölte a férjének, a Boranoknak és az önmagának való megfelelés. Faruk és Adem viszont Okant keresik meg. Faruk, aki csalódik barátjában, dühében Süreyyát hibáztatja, aki viszont érzi, hogy a kapcsolatuk mélyponton van.

Isztambuli menyasszony 3. évad, 75. rész

A családi vacsoránál váratlan vendégek érkeznek, Ipek és a gyerekek. Fikret pedig határtalanul boldog, hogy a felesége meggondolta magát. Adem szeretné a kapcsolatát helyreállítani Dilarával, az asszonynak pedig – bár nehéz elfogadnia – be kell látnia, hogy Ademnek joga van látni a fiát. Faruk megbocsát Süreyyának, ám a nő észreveszi, hogy a férje viselkedésében változás történt.

Isztambuli menyasszony 3. évad, 76. rész

Fikret soha nem volt ilyen boldog, és ezt szeretné megünnepelni. Miután Okan távozik a cégtől, Özgür felkeresi Farukot a villában. Kiymet őrjöng, amikor megtudja, hogy a lánya visszatért a Boran családhoz. Dilara rájön, hogy a maga módján, de Günes is kiveszi a részét Umuttal való törődésben. Ipek és Süreyya között végre megtörik a jég, a két nő békét köt. Adem meglátja Osmant és Anastaciát.

Isztambuli menyasszony 3. évad, 77. rész

Esma felkeresi Kiymetet, hogy megenyhítse, ám régi barátnője hajthatatlan. Ipek maga is szeretne békülni, ám az anyja őt is elküldi. Faruk és Süreyya között továbbra is feszült a viszony, a nő ezért elindul Isztambulba a férje után. Faruk ugyanis ott tárgyal, ahova Özgür is elkíséri.

Isztambuli menyasszony 3. évad, 78. rész

Süreyya a hotelba érve olyat lát, amire nem számít… Faruk egy üzenetet véletlenül Özgürnek küld el, amit a lány biztatásnak vél, és nyíltan megcsókolja a főnökét. Süreyya félreérti a helyzetet, és bár elsőre elmenekül, végül szembesíti a férjét a látottakkal.

Isztambuli menyasszony 3. évad, 69. rész

Dilara, Senem és Süreyya jól érzik magukat a bárban, miközben a babára Adem vigyáz. A férfi szeretné megbutatni a fiát Günesnek, ezért odahívja a nőt. Dilara ezalatt hazaér… Özgür egyre nyíltabban legyeskedik Faruk körül. Kiymet rájön, hogy nem kevés szerepe volt a lánya boldogtalanságában. Osman és Anastasia egy pár, igaz erről még csak ők tudnak.

Isztambuli menyasszony 3. évad, 70. rész

Fikret Süreyya segítségét kéri, hogy láthassa a gyerekeit. Ipek próbál berendezkedni, amikor megérkezik Okan, és szerelmet vall a nőnek. Ezt a beszélgetést azonban más is hallja. Faruk majdnem elfelejti a házassági évfordulójukat, szerencsére Akif ezt nem engedi.

Isztambuli menyasszony 3. évad, 71. rész

Süreyya és Faruk is elfelejti a házassági évfordulót, ráadásul a férfit egy szülinapi vacsorára hívják, amire nem mondhat nemet. Ipek elmondja az anyjának, hogy Okan szerelemes belé, mire Kiymet találkozót kér a férfitól. Dilara nem tudja elviselni a gondolatot, hogy Adem új életet kezdett, ő viszont nem hagyhatja ki a férfit a sajátjából. Kiymet ügyvédje megjelenik a villában, kezében a válóperes papírral.

Isztambuli menyasszony 3. évad, 72. rész

Osman megpróbálja jobb belátásra bírni Ademet Dilarával kapcsolatban. Süreyya izgatottan készül az évfordulójuk ünneplésére, miközben Faruk egy kolléga születésnapján vesz részt. Fikret elviszi magával a villába a gyerekeket, és időt sem hagy Ipeknek, hogy megmagyarázza a történteket.

Isztambuli menyasszony 3. évad, 73. rész

Faruk nagyon elkésik a házassági évfordulós vacsoráról. Süreyya közben rájön, hogy a férje egy étteremben van a kollégákkal, köztük Özgürrel. Okan felkeresi Ipeket, az asszony pedig tőle szokatlan őszinteséggel és nyíltsággal mondja el az érzéseit. Akrácsak Günes, aki nem tudja elfogadni a saját szerepét Adem, Dilara és Umut kapcsolatában.

Isztambuli menyasszony 3. évad, 64. rész

Adem megható szeretettel veszi körbe az újszülöttet. Esma gyanakszik, hogy a fiai megint nem mondanak el valamit. Ráadásul zavarja, hogy a villában már a szolgálók is egyre jobban elfogadják Süreyya vezetését. Anastasia egyre közelebb kerül a Boran családhoz, és kétségtelen, hogy Osmannal is jól kijönnek. Günes igyekszik megértően viselkedni Adem megváltozott élethelyzetével kapcsolatban.

Isztambuli menyasszony 3. évad, 65. rész

Bár Esmának vannak kétségei azzal kapcsolatban, hogy mennyire jó ötlet Ademet újra bevenni a cégbe, kénytelen elfogadni Faruk döntését. Anastasia és Osman között megtörik a jég, és egyértelművé válik, hogy vonzódnak egymáshoz. Dilara és Umut hazamennek a kórházból, Ademnél pedig nincs is boldogabb. Özgür egyértelműen félreérti Faruk barátságos viselkedését, és egyre nyíltabban próbál a főnöke kedvére tenni. Fikret megkapja a válókeresetet. Okan elutasítja, hogy Ademnek adja a részvényeit.

Isztambuli menyasszony 3. évad, 66. rész

A fiúk boldogan ünneplik Umut születését. Fikret szeretne kibékülni Ipekkel. A házaspár adna maguknak még egy esélyt. Az asszony viszont eközben lakást keres, amiben Okan segít neki, ez pedig félreértésre ad okot. Faruk és Süreyya pedig szerelmüket ünneplik, amikor felkeresik a kávézót, amiben megismerkedtek.

Isztambuli menyasszony 3. évad, 67. rész

Ipek boldogan mondja el Okannak, hogy újrakezdi Fikrettel. Fikret azonban megtudja, hogy Ipek és Okan együtt néztek lakást, és félreérti. A férfi a bíróság előtt már nem akar békülni. Günes próbál megbékélni a helyzettel, hogy Adem életében a fia az első, de be kell ismernie, ez nem könnyű. Okan továbbra sem bízik Ademben. Kiymet jelenetet rendez a villában.

Isztambuli menyasszony 3. évad, 68. rész

Esma is kénytelen elismerni, hogy Fikret nem jól döntött. Felkeresi Ipeket, aki próbál új életet kezdeni, hogy térjenek jobb belátásra. Dilarát kicsit bedarálja a szülés után kialakuló rutin, és nem sokat törődik magával. Senem szerint épp ideje ezen változtatni. Kiymet gondoskodik róla, hogy egész Bursa megtudja Esma betegségét. Özgür egyre jobban belehabarodik Farukba.

Isztambuli menyasszony 3. évad, 59. rész

Amikor Fikret megtudja, hogy a felesége elköltözött, felkeresi az asszonyt. A férfi azonban még mindig nem érti, hogy Ipeket nem Okan, hanem a munka érdekli. Fikret úgy érzi, mindent elvesztett. Esma sértődötten veszi tudomásul, Süreyya ötletét, hogy a házba hívta Anastasiat. Günes szakítani akar Ademmel, ezért őt lepi meg a legjobban, amikor a férfi romantikus gesztussal várja haza.

Isztambuli menyasszony 3. évad, 60. rész

Fikret igent mond Adem üzleti ajánlatára. A közös vállalkozáshoz azonban pénz kell, így a férfi megvásárlásra felajánlja a részvényeit Garipnak. Anastasia megérkezik a házba, ahol a személyzet nem várja tárt karokkal. Gülistan egyenesen személyes sértésnek veszi a nő jelenlétét, és úgy érzi, Süreyya átveszi a hatalmat a villában. Faruk gyanakszik, hogy Fikret rosszban sántikál, ezért arra kéri Mustafát, hogy kövesse az öccsét. Ipek dönt, és válni akar. Süreyya arra kéri a nőt, hogy menjen a villába. Dilara szívszorító pillanatokat él át, amikor meglátja Ademet és Günest együtt. Az új barátnő ráadásul beszélni szeretne a volt feleséggel.

Isztambuli menyasszony 3. évad, 61. rész

Ipek rádöbbenti Süreyyát, hogy kezd pont úgy viselkedni, mint Esma. Nemcsak úgy beszél, hanem már a személyzet is benne látja az idős asszony utódját. Faruk megpróbálja jobb belátásra bírni Fikretet, de a férfi hajthatatlan. Senem felkeresi Dilarát, ám a várandós asszony nem kíváncsi rá. A nagynéni megtudja, hogy Günes és Adem továbbra is egy pár, ráadásul Dilara teljesen elzárkózik mindenkitől.

Isztambuli menyasszony 3. évad, 62. rész

Günes nagyon boldog, hogy Adem vele képzeli el a jövőjét. Fikret próbálja meggyőzni Ipeket, hogy a válás nem jó ötlet, ám az asszony hajthatatlan. Süreyya szeretne hinni Adem jóindulatában, ám Faruk már nem ennyire optimista. Ezért a férfi felkeresi féltestvérét, ám idejük sem marad a vitára, Dilarának ugyanis fájásai vannak, miközben bent ragadt egy mosdóban.

Isztambuli menyasszony 3. évad, 63. rész

Faruk és Adem együtt viszik be a kórházba Dilarát. A szülés megindult, a két férfi között pedig megtörik a jég. Mindketten úgy döntenek, hogy bizalmat szavaznak a másiknak. Eközben Günes hiába várja vissza Ademet. Ipek szeretne a saját lábára állni, és önállóan élni. Okan sejti, hogy Özgür gyengéd érzelmeket táplál valaki iránt, amikor azonban rákérdez, a lány csak sejtelmesen mosolyog. Megszületik Umut, Dilara és Süreyya pedig kibékülnek.

Isztambuli menyasszony  3. évad, 54. rész

Dilara nagyon megharagszik Süreyyára és Senemre, amiért eltitkolták előle Adem barátnőjének a kilétét. A nő úgy dönt Isztambulba költözik, hogy új életet kezdjen. Süreyya nem tudja elfogadni, hogy elveszti a barátnőjét, és amikor Faruk is Adem álláspontját védi, úgy érzi nagyon nincs egyenlőségjel ebben a kérdésben a nők és férfiak között. A vita addig fajul, míg kiderül, hogy Özgür is szúrja a nő szemét. Ipek egyre magabiztosabb a munkában, ez viszont Fikretnek nem tetszik… Adem nagyon boldog az új kapcsolatában.

Isztambuli menyasszony  3. évad, 55. rész

Farukkal való veszekedés után Süreyya rájön, hogy eltúlozta a dolgot a férjével szemben. Dilara az idegességtől begörcsöl, és az éjszakát a kórházban tölti. Ademet az orvosa értesíti, hogy fennáll a koraszülés esélye. A férfit Günes viszi be. Nurgül beszél Fikrettel, és meggyőzi, hogy próbáljon meg megértő lenni a feleségével. Esma és Garip visszatér a villába, kissé zavarba hozva ezzel a családot.

Isztambuli menyasszony  3. évad, 56. rész

Fikret izgatottan készül, hogy meglepje Ipeket. Mustafát kéri meg arra, hogy vigye el a feleségét a meglepetés helyszínére. Miután Okan viszont egy üzleti megbeszélésre hívja, a nő odamegy a munkamegbeszélésre a szállodába. Az este verekedéssel ér véget, Fikret pedig dühösen elviharzik… Esma és Garip nagyon boldogok együtt, bár még szokniuk kell, hogy a család többi tagjával együtt laknak…

Isztambuli menyasszony  3. évad, 57. rész

Nurgül elmondja Ipeknek, hogy Fikret valójában küzd érte, és egy meglepetéssel készült. A nő boldogan fogadja a magyarázatot és a férje közeledését, ám másnak reggel – amikor Ipek munkába készül – újra kitör a háború. Günes rájön, hogy Adem lakást bérel Bursában, hogy a szülésig Dilara közelében legyen. Garip megpróbálja távol tartani Esmát minden stressztől, és arra kéri, bonja ki magát a veszekedésekből. Adem és Dilara házasságának vége, kimondják a válást.

Isztambuli menyasszony  3. évad, 58. rész

Nem csillapodnak a kedélyek a Boran villában. Ipek elköltözik, Fikret képtelen bocsánatot kérni Okantól, Esma brossa pedig Yaz kiságyába esik, ami megsérti a kislányt. Süreyya úgy gondolja, hogy itt az ideje segítséget kérni, ezért Anastasyat a villába hívatja. Okan szeretné eladni a részvényeit, miközben Ipek továbbra is vele tervez dolgozni.

Isztambuli menyasszony  3. évad, 49. rész

Faruk és Fikret úgy gondolják, az lesz a legjobb, ha elköltöznek a villából, miután Esma és Garip összeházasodtak. Sem Süreyya, sem Ipek nem ért egyet a férfiak döntésével. Senemet felkeresi Günes, a beszélgetés közben azonban Dilara is megjelenik. Senem rendkívül kellemetlenül érzi magát, akárcsak a divattervező. Ipek egyre inkább éli a maga életét, ami Fikret figyelmét sem kerüli el.

Isztambuli menyasszony 3. évad, 50. rész

Senem nem tudja magában tartani, és elmondja Süreyyának, hogy Ademnek új barátnője van. Süreyya úgy érzi, az újrakezdésben reménykedő Dilarának is tudnia kell erről, ám nincs lehetősége elmondani. Günesnek bűntudata van, úgy érzi, ő áll a két ember és egy család útjába, ám Adem tiszta vizet önt a pohárba. A Boran fiúk kitartanak a költözés mellett, Süreyya pedig szenved attól, hogy nem mondhatja el a titkot Faruknak.

Isztambuli menyasszony 3. évad, 51. rész

Esma sietve távozik a villából, Nazifnak szól csak, hogy Fevzi úrral találkozik. Miután az asszony eltűnik, Nurgül és Süreyya aggódni kezd, főleg, hogy Nazif megerősíti Esma furcsa viselkedését. A két asszony értesíti Garipot, aki megtalálja a menyasszonyát, és arra kéri, hogy mondjon el mindent a családnak. Fikret tovább duzzog az esküvő miatt, nem elég, hogy az anyja férjhez megy, a felesége nem figyel rá, az egész házban felfordulás van.

Isztambuli menyasszony 3. évad, 52. rész

Faruk megbékél a helyzettel, és szeretné, ha jó sikerülne az esküvő. Senem arra kéri – a maga módján – Ademet, hogy döntse el Dilarát vagy Günest választja. A megdöbbent férfi úgy érzi, ideje tiszta vizet önteni a pohárba, és bevallja Dilarának, hogy van valakije. A nő, aki már éppen reménykedni kezdett, hogy mégis van közös jövőjük, összetörik. Esma és Garip összeházasodnak. Az idős asszony a mulatság végén elmondja a fiainak, hogy Alzheimer-kórja van, és szeretné a hátralévő idejét nyugodtan tölteni.

Isztambuli menyasszony 3. évad, 53. rész

A fiúkat megdöbbenti az anyjuk bejelentése, aki viszont elutazik nászútra Garippal. A két idős ember boldogan tölti az idejét, és úgy tűnik, végre Esma is felszabadultan boldog. A villában eközben komor a hangulat, de Fikret és Faruk úgy döntenek, nem utaznak el. Adem és Dilara vizsgálatra megy, ahol a férfi elmondja, hogy beadta a válópert. Dilara követi a férfit, és megtudja, ki az új barátnő.

Isztambuli menyasszony 3. évad, 44. rész

Günes csalódottan veszi tudomásul, hogy Adem eltűnt. A nőt Senem keresi fel, hogy figyelmeztesse, csúnyán pórul járhat a férfival. Ademet viszont Fikret látogatja meg, a beszélgetés azonban veszekedésbe fullad. Süreyya meglepetést akar szerezni Faruknak, de arra nem számít, hogy a férje az üzleti partnerekkel együtt tér vissza az irodába. A nő kínos pillanatokat tölt az asztal alatt. Akárcsak Osman, amikor Gülbin leönti a forró kávéval, így Kiymet meglehetősen félreérthető helyzetben találja őket.

Isztambuli menyasszony 3. évad, 45. rész

Esma szakít Garippal, és azt hazudja, hogy ismét a családját választja a férfi helyett. Másnap a reggelinél meglepő nyugalommal számol be a szakításról, ami gyanús lesz Süreyya számára. Miközben Fikret és Faruk örülnek a hírnek, az asszonyok és Osman érzik, hogy valami nem stimmel. Adem cinikusan meséli el Idilnek, hogy végre mindenkit elüldözött maga mellől. A pszichiáter szomorúan veszi tudomásul, hogy a férfi mindent megtesz azért, hogy ne szeressék.

Isztambuli menyasszony 3. évad, 46. rész

Garip bemegy a céghez, hogy lemondjon a részvényeiről, és felszámolja az isztambuli életét. Amerikába megy, ami meglepő módon a Boran fiúkat is elszomorítja. Esma megpróbál úgy tenni, mintha nem történt volna semmi. Vele ellentétben Dilara nem tudja titkolni, megviseli, hogy Adem ilyen gyorsan talált valakit. A férfi egyébként elfogadja Günes segítségét. Nurgül egy ágyazás során megtalálja Esma füzetét, melybe leírt mindent, hogy emlékezzen. A kétségbeesett szolgáló Süreyyához fordul segítségért.

Isztambuli menyasszony 3. évad, 47. rész

Süreyya megpróbál beszélni Esma asszonnyal a betegségéről, ám az idős nő meglehetősen elutasító és arra kéri, hogy ne szóljon róla senkinek. Süreyya, ha nehezen is, de elfogadja Esma döntését, Nurgül azonban nem hagyja annyiban a dolgot és Garip után rohan. Senem kellemetlenül érzi magát, hogy titkolóznia kell Dilara előtt, aki szeretné kideríteni, ki Adem új barátnője

Isztambuli menyasszony 3. évad, 48. rész

A lányok ráveszik Esmát, hogy legyen henna est. Bár a férjek – érthető okból – nem igazán örülnek az ötletnek, mégis belemennek. Nazifot kérik meg, hogy figyeljen a villára, ahol a nők mulatnak. Arra azonban, ami történik, ők sem számítanak. Faruk, Akif, Osman és Fikret a gyerekekkel töltik az estét, ám érzik, hogy valami nincs rendben.

Isztambuli menyasszony 3. évad, 39. rész

Ibrahim doktor általános kivizsgálást javasol Esmának. Fikret és Adem is kórházba kerül, az utóbbi azonban az intenzíven marad. Ipek unokatestvére megjelenik a villában. Günes nem érti, hogy Adem hova tűnt. Amikor Fikret magához tér, kiderül, hogy Adem valójában neki próbált segíteni.

Isztambuli menyasszony 3. évad, 40. rész

Emir nem találja a helyét a villában, úgy érzi, rá nem figyel senki. Dilara miközben arra vár, hogy Adem magához térjen, rájön, hogy még mindig érez valamit a férfi iránt. Süreyyát zavarja, hogy Faruk új asszisztense egy fiatal lány. Adem magához tér, de az orvos rossz hírt közöl vele: a lába lebénult.

Isztambuli menyasszony 3. évad, 41. rész

Adem mindenkit elzavar maga mellől, és egyedül távozik a kórházból. Günes azonban nem hagyja magát, és felkarolja a férfit. Amikor Dilara Ademet keresi, szembesül azzal, hogy a férje egy másik nő oldalán hagyta el a kórházat. Özgür mindenhol ott van, amit Süreyya kissé nehezen visel. Fikret magát hibáztatja a történtekért. Esma egyre furcsábban viselkedik, az orvosa pedig arra kéri, menjen be. A diagnózis: Alzheimer kór…

Isztambuli menyasszony 3. évad, 42. rész

Esma nagyon összezavarodik a hallottaktól. Garip is észreveszi, hogy valami nincs rendben az asszonnyal, és amikor Esma arra kéri, hogy halasszák el az esküvőt, rossz néven veszi. Emir eltűnik, Faruk pedig a keresésére indul, így lemarad egy fontos tárgyalásról. Günes mindent megpróbál, hogy segítsen Ademnek, ám a férfi nagyon elutasító. Dilara kiborul, mivel sejti, hogy a férjének van valakije.

Isztambuli menyasszony 3. évad, 43. rész

Faruk megtalálja Emirt, és rádöbben, hogy mennyire hiányzik a fiának az anyja. Süreyya megpróbálja pótolni, bár tudja, hogy egy anyát nem lehet. Okan felkeresi a villát, ahol döbbenten szembesül Naziffal, aki Esma asszony gyógyszerét vette be tévesből. A hatás pedig leírhatatlan. Faruk megpróbálja helyrehozni az üzleti kapcsolatot a céggel, akit elveszítettek. Esma felkészül arra, hogy egy nap elveszti az emlékeit.

2021.10.18., Hétfő 18:45 – 3. évad, 34. rész

Faruk megnyugtatja Emirt, hogy ugyanúgy szeretik, mint Yazt. Eközben arra is marad ideje, hogy meglepetést szervezzen Süreyyának. A férfi lehetőséget teremt egy új iskola létrehozására. Esma megmutatja magát Bursában, ahol mindenki a visszatérésükről beszél. Az idős asszony azonban döbbenten hallja, hogy az emberek Ademet, mint jótét lelket emlegetik. A nő estére partit szervez, ahol Kimet rokona beállít Osman szobájába. Fikret féltékenyen figyeli Ipek és Okan kapcsolatát.

2021.10.19., Kedd 18:45 – 3. évad, 35. rész

Esma estje váratlanul végetér, amikor Adem beállít a villába. Dilara sem bírja a feszültséget, és hazamenekül. Adem azonban nem provokálni jött, Faruk meghívására érkezett. A legidősebb Boran ugyanis ajánlatot tesz, Adem részvényes lehet az új cégben, amíg a tartozásukat részletekben vissza nem fizetik. Fikret és Esma ezt elfogadhatatlannak tartja, így az idős asszony átruházná a saját részét Garipra. Osman megismerkedik Ipek különc unokatestvérével, ám az este nem várt fordulatot vesz kettejükkel kapcsolatban.

2021.10.20., Szerda 18:45 – 3. évad, 36. rész

Faruk és Fikret elkezdik a munkát a Boran cégnél, utóbbit viszont nagyon zavarja Ipek és Okan közti meghittség. Süreyya megmutatja Dilarának az új iskola épületét. Esma, tőle szokatlan módon nem emlékszik arra, amit mondott. Gülbin újra megjelenik Osman életében. Emirt piszkálják az iskolában, ami felbőszíti a kisfiút.

2021.10.22., Péntek 18:45 – 3. évad, 37. rész

Esma visszatér az alapítványhoz, amelyet ő alapított, ezt pedig Kiymet keserűen veszi tudomásul. Fikret és Ipek között feszült a helyzet, amit már Okan is észlel. Özgür folyamatosan Farukot hívja, ami eléggé zavarja Süreyyát. Senem rájön, hogy Adem és Günes között kapcsolat van. Emirnek, bár próbálja titkolni, nagyon hiányzik az édesanyja. Fikret és Faruk ismét összevesznek, amikor kiderül, hogy az idősebbik Boran meghívta Ademet a cég nyitóbulijára.

2021.10.11., Hétfő 18:45 – 3. évad, 29. rész

Süreyya meghallgatja, és megvigasztalja Ülfetet. Ám miután beszél Farukkal, a történtek más megvilágításba kerülnek. Faruk és Fikret kibékülnek, a kisebbik Boran fiú pedig megkönnyebbül, hogy a felelősség lekerül a válláról. Günes a villába megy, hogy találkozzon Ademmel, ám a férfi nincs otthon. Miközben vár, megpillantja a gyerekszobát. Adem megkéri Dilarát, hogy elkísérhesse a következő vizsgálatra. Faruk felkeresi a nagynénjét, és kiteríti a lapjait. Ülfet számára nyilvánvaló lesz, hogy a Boranok mindent tudnak a múltjáról és bűneiről.

2021.10.12., Kedd 18:45 – 3. évad, 30. rész

Emir bemutatja a barátnőjét Süreyyának és Faruknak. A felnőttek jobban nem is lehetnének meglepve. Ülfet felkeresi a Boranokat, hogy elmondja, megveszi a földet. Ezek után, Faruk beavatja a családot a nagynénje múltjába. Osman szól Süreyyának, hogy Adem tud a babáról, és szeretne Dilara mellett lenni a terhesség alatt. Garip felkeresi Ademet, ahol a férfi lelkiismeretét szólítja meg.

2021.10.13., Szerda 18:45 – 3. évad, 31. rész

Ülfet megveszi a Boran család részét a földből, Fikret és Faruk öröme pedig határtalan. Idil rádöbbenti Ademet, hogy végleg rossz úton jár, és bár megnyert mindent, amit akart, mégsem boldog. Esma felkeresi Ülfetet, és a két nő több évtizednyi gyűlölet után békét köt. Az üzletasszony viszont nem bír a lelkiismeretével és egy sajtótájékoztató keretében elmond mindent a múltjáról. Adem pedig meglepő gesztust tesz Esma felé. Az asszony visszakapja a Boran villa kulcsait.

2021.10.14., Csütörtök 18:45 – 3. évad, 32. rész

Esma végre hazatér, és Garipnak köszönhetően csodás meglepetés várja. A férfi berendezi a családnak a házat, pontosan ugyanúgy, mint ahogyan egykor elhagyta a család. Ülfet átadja a stafétabotot Günesnek, akit pedig Adem keres fel az irodában. A nő felajánlja, hogy lakjon nála, amíg talál egy új lakást.

2021.10.15., Péntek 18:45 – 3. évad, 33. rész

Kiymet felkeresi Esmát, ám megkeseredik a szájíze, amikor látja a régi barátnője talpra állását. A villában mindenki boldog, hogy visszatért a régi rend, bár Garip jelenléte okoz még némi feszültséget. Emir nehezen emészti meg a Bursába való visszaköltözést. Senem és Akif sem bírja sokáig Isztambulban, visszatérnek a Boran család mellé. Adem Günesnél van éppen, mikor Dilara felhívja.

2021.10.04., Hétfő 18:45 – 3. évad, 24. rész

Idil rádöbbenti Ademet, hogy újra és újra ugyanarra az útra lép, és saját magának nehezíti az életét. Esma izgatottan, a Boran fiúk inkább feszülten készülnek az esti eljegyzésre. A meglehetősen kínos este hangulatát Senem és Akif oldja fel. Akif hírekkel szolgál Fikret számára, méghozzá meglepő hírekkel.

2021.10.05., Kedd 18:45 – 3. évad, 25. rész

A Boran fiúk bár elfogadják Garip és Esma házasságát, Fikret, Faruk és Osman nem nagyon tudnak mit kezdeni a mostohaapával. Ülfetet egy régi ismerős keresi fel, és megzsarolja. Adem – élve a jog adta lehetőséggel – fellebbez a válás ellen, ami megdöbbenti Dilarát. Ahogy Nazif sem tudja mire vélni az új bútorok érkezését a villába. Adem jól láthatóan készül valamire.

2021.10.06., Szerda 18:45 – 3. évad, 26. rész

Dilara felkeresi Ademet, és rádöbben, hogy a férfi mindent tud, sőt a jövőről alkotott elképzelései is ijesztőek. Günes kétségbeesetten keresi Ülfetet, az idős nőt pedig megdöbbentő helyzetben találja, és egyre több dolog derül ki a látszólag magabiztos, sikeres üzletasszony szomorú múltjából. Faruk szó szerint elmenekül Yazzal az oldalán Garip házából. Miután találkozik Akiffal, aki eléggé össze van zavarodva Senem viselkedésétől, hazafelé veszi az irányt. Süreyya azonban nem a lányát találja a babakocsiban. Akif megtudja, hogy Günesnek és Senemnek közös múltja van. A kirakós összerakása pedig elkezdődik a férfi fejében, és nem tűnik megnyugtatónak.

2021.10.07., Csütörtök 18:45 – 3. évad, 27. rész

Ülfet magára talál, és visszatér a munkába. A cég megalapításának 30. évfordulóját ünneplik, ahová meghívja a Boranokat is. Günes egy véletlennek köszönhetően beszél Ademmel, aki randira hívja. A férfi közben megtudja, hogy Dilara Osmannál lakik, és felkeresi az öccsét. Esma végre nyugodt körülmények között beszél Farukkal, és arra kéri, fogadja el Garipot.

2021.10.08., Péntek 18:45 – 3. évad, 28. rész

Ülfet bulijára váratlanul beállít Sedef, ezzel tálcán kínálva Fikretnek a megoldást. A férfi egész éjjel nem megy haza, reggel pedig Farukot is beavatja a tervébe. Süreyya másnap felkeresi Ülfetet, hogy köszönetet mondjon az estéért, egy nyitva felejtett ajtó azonban feltárja a nő előtt Ülfet titkait. Ipek ragyog, és jól láthatóan egyre jobban érzi magát az új munkahelyén.

2021.10.01., Péntek 18:45 – 3. évad, 23. rész

Günes meglátogatja Senemet, a két nő pedig felidézi a közös múltat. Süreyya nem adja fel, és továbbra is megpróbálja Farukot jobb belátásra bírni. Esma elmondja Ülfetnek, hogy Garuppal összeházasodnak, majd vásárolni megy a menyeivel. Garip felkeresi Farukot, míg Akif kutakodni kezd Ülfet múltjában. Ezzel azonban veszélyes terepre téved.

2021.09.30., Csütörtök 18:45 – 3. évad, 22. rész

Fikret Akif segítségét kéri, hogy rájöjjenek Adem és Ülfet szándékaira. Esma elmondja a családnak, hogy Garip megkérte a kezét. A Boran feleségek és Nurgül boldogan gratulálnak a hírhez, a fiúk azonban döbbenten hallgatják anyjukat. Esma szomorúan veszi tudomásul Faruk, Fikret és Osman reakcióját. Adem véletlenül meghallja Güllistan és Nazif beszélgetését, így megtudja, hogy Dilara nem vetette el a babát.

2021.09.29., Szerda 18:45 – 3. évad, 21. rész

Meglehetősen viccesre sikerült szülinapi buli lezárásaként Garip megkéri Esma kezét, aki boldogan mond igent. Fikret felkeresi Ülfetet, és arra kéri, hogy tartsa tiszteletben Esmát és a családot. A férfi mielőtt távozna, furcsa jelenetnek lesz fültanúja: kihallgatja Adem és Ülfet beszélgetését, és egyértelmű lesz számára, hogy a nénjének tervei vannak a Boran családdal. Senem felkeresi a boltban Günest, a két nő ugyanis régóta ismeri egymást. Bár Günes ennek nem igazán örül.

2021.09.28., Kedd 18:45 – 3. évad, 20. rész

Mindenki megdöbbenésére Ipek komolyan gondolja, hogy munkát vállal. Süreyya felkeresi az anyósát, és meggyőzi, hogy igenis meg kell ünnepelni a születésnapját. A szervezést Senem vállalja, bár mindenki kételkedik, hogy mennyire jó ötlet. Esma végül beleegyezik, és a lányok bulizni mennek, miközben a férfiak otthon maradnak meccset nézni – a babákkal. Egészen addig, míg Faruk nem kap egy telefonhívást, hogy a családja nőtagjait a rendőrség vitte be. Günes és Adem találkoznak, ahol a férfi őszintén elmondja az érzéseit. Günes azonban nem épp erre számít.

2021.09.27., Hétfő 18:45 – 3. évad, 19. rész

Esma egy kisebb idegösszeroppanás miatt a villába megy. Jól láthatóan nem tud magáról, és mintha azt is elfelejtette volna, hogy mi minden történt az elmúlt hónapokban. Adem találja meg, Gullistan és Nazif pedig szól a Boran családnak. Esma nem akar hazamenni, annyit kér Faruktól, hogy vigye szállodába. Senem éppen a Boranoknál van, amikor találkozik Günessel. A két nő láthatóan ismeri egymást. Ipek munkát vállal, és izgatottan készül az első napjára.

2021.09.24., Péntek 18:45 – 3. évad, 18. rész

Esma véletlenül meghallja, hogy Faruknál egy DNS teszt eredménye van. Az idős asszony a gyerekei bizalmatlanságát látva, összeomlik és Gariphoz menekül. Úgy érzi, az élete teljesen értelmetlen volt. Eközben Fikret Ipeket vonja kérdőre, miközben a nő továbbra is úgy érzi, jól döntött. Esma eltűnik, Faruk pedig magát hibáztatja. A Boranoknál megjelenik Ülfet, aki megpróbálja megértetni a saját álláspontját is a családdal.

2021.09.23., Csütörtök 18:45 – 3. évad, 17. rész

Ipek megjelenik Faruk munkahelyén, ahol a férfi megtudja, hogy Okan munkát ajánlott a sógornőjének. A nő kihasználja az alkalmat, és odaadja a DNS teszt eredményét. Dilara és Adem válóperének, és ezzel a házasságának is vége. Günes magának is nehezen ismeri be, de miután a férfival töltötte az éjszakát, várja, hogy Adem felhívja. Esma gyanakodni kezd, hogy fiai megtudtak valamit Ülfet gyanújáról.

2021.09.22., Szerda 18:45 – 3. évad, 16. rész

Adem a villába hívja vacsorázni Günest. A nő pedig éjszakára is marad. Kiderül, hogy ki a felelős Halim haláláért. Ipek osztálytalálkozóra megy, ahol ott van Okan is, és a két ember jól láthatóan megérti egymást. Emir féltékeny a húgára, ennek pedig vannak jelei is a kisfiú viselkedésében.

2021.09.21., Kedd 18:45 – 3. évad, 15. rész

Faruk nem tér magához attól, amit Fikrettől hallott. Süreyya órákon át keresi a férjét, és Senem segítségével megtudja, hogy Faruk és Fikret hol jártak. Amikor rátalál a férjére, Faruk elmondja, lehetséges, hogy Garip az apja. Dilara és Adem válóperes tárgyalását kitűzik. Süreyya megismerkedik Günessel.

2021.09.20., Hétfő 18:45 – 3. évad, 14. rész

Ipek nem bír magával, és úgy dönt, hogy kideríti az igazságot Farukról és Garipról. Akif követi Fikretet, aki Halim hajójára megy. Amikor a férfi értesíti Farukot erről, a férfi a helyszínre siet. Azonban arra, amit ott talál, nem számít. Halim halott, Fikret pedig önkívületi állapotban van. A fiatalabbik Boran fiú pedig elszólja magát Garippal kapcsolatban. Süreyya felkeresi Ülfetet, aki boldogan veszi tudomásul a nő látogatását. Garip megpróbálja jobb belátásra bírni Esmát.

2021.09.17., Péntek 18:45 – 3. évad, 13. rész

Fikret megmenekül Halim lakásából, az üzleti vacsorára azonban nem megy el. Ipek viszont elemében van, és sziporkázik. Még Süreyya is más szemmel kezdi látni a sógornőjét. Ülfet megjelenik Garip lakásán, a férfi pedig udvariasságból meghívja vacsorázni, ekkor csenget be Esma… Adem újból találkozik Günessel, és kimenti a nőt egy kínos helyzetből. Osman féltő gondoskodással veszi körbe a várandós Dilarát. Fikret nem bírja tovább, és elmondja a titkot, amit hallott, Ipeknek

2021.09.16., Csütörtök 18:45 – 3. évad, 12. rész

Fikret elvállalja a munkát, amire Halim kéri, így este a férfi lakására megy. Ott azonban váratlanul rátörnek. Esma kétségbeesetten keresi a lehetőséget, hogy megszabaduljon a kilátástalan helyzetből. Süreyya elmondja a munkalehetőséget Faruknak, a férfi pedig beleegyezik. Bár a nő örül a férje döntésének, meglepő módon mégsem érzi jobban magát. Ipek, Süreyya és Faruk vacsorázni mennek Okannal, ahonnan csak Fikret hiányzik.

2021.09.15., Szerda 18:45 – 3. évad, 11. rész

Halim egy munkával bízza meg Fikretet, cserébe felajánlja a terhelő bizonyítékokat Adem ellen. Ülfet ügyvédje tanácsára felfüggeszti a föld eladását. Dilara úgy dönt, elveteti a babát, amikor pedig erre Osman is rájön, a nő után rohan. A bursai asszonyok felkeresik Esmát, és látszólagos együttérzésük mögött rosszindulatú kíváncsiság húzódik. Esma ezért Ülfethez megy, aki azzal gyanúsítja meg, hogy valójában nem Fevzi Faruk apja. Ezt a beszélgetést Fikret is meghallja

2021.09.14., Kedd 18:45 – 3. évad, 10. rész

Adem hosszú idő után felkeresi Idilt, a doktornő pedig ismét szembesíti a hibáival. Günes egy interjú során szembesül a múltjával, amit eddig sikeresen elrejtett mindenki elől. A nő kiborul, ráadásul az étteremben ismét összefut Ademmel. A két sérült ember egy vacsora erejéig egy asztalhoz kerül. Dilara őrlődik, közben Osmannál húzza meg magát. Süreyya sincs jobban, szeretne kiutat találni, és egy kis odafigyelést kapni, de Faruk ezt észre sem veszi.

2021.09.13., Hétfő 18:45 – 3. évad, 9. rész

Miután Adem visszavonja a feljelentést, Farukot szabadon engedik. A férfi azonban teljesen kivetkőzik önmagából, amit Süreyya is nehezen visel. Dilara hajlandó leülni Ademmel, a beszélgetés azonban nagyon szomorúan végződik. Kiymet felkeresi Ülfetet. Süreyya úgy érzi, hogy elveszítette önmagát, az életét és az élete feletti irányítást. Esma attól fél, hogy Osman is baja kerül Dilara miatt.

2. évad, 103. rész

Adem nagyon csalódott, de egyelőre nem mutatja. A Boran család készül a sajtótájékoztatóra, ahol bemutatják a Boran Jetet. Fikret szájíze ismét keserű, mivel a média figyelme Faruk felé fordul. Süreyya szeretné kárpótolni Gülcint a lemondott fellépés miatt, és felajánlja, hogy anyagilag támogatja a zenekar új albumát. Dilara lesz a szólóénekes, a nő pedig ezt boldogan jelenti be az esti vacsorán. Adem, bár meglepődik, de jól fogadja a hírt. Ellenben Farukkal, akit megdöbbent ez a fejlemény.

2. évad, 102. rész

Adem végre boldog, úgy érzi, új életet kezdhet. Éppen ezért hidegzuhanyként éri Halim látogatása, aki kitálal neki, hogyan is talált rá. A csalódott férfi felkeresi Cant, hogy segítsen neki bosszút állni. Esma és Süreyya között megtörik a jég, pedig a fiatalabbik Boran asszony nagyon haragszik, amiért az anyósa lemondta a koncertet. Ipek és Fikret az orvossal találkozik, aki jó hírekkel szolgál Ada állapotát illetően, miközben Süreyya és Faruk is megtudják, a születendő babájuk nemét. De nemcsak az ő gyermekük érkezik a Boran családba. Úgy tűnik, egy másik Boran feleség is várandós.

2. évad, 101. rész

A grillezés jól sikerül a villában, a Boran család teljesnek tűnik. Adem végre felszabadultan boldog. Burcu azonban rájön, hogy mit vágott Osman fejéhez az esküvő éjszakáján, és a szégyenen túl arra is rádöbben, hogy miért ragaszkodik ehhez a szerelemhez. Ez pedig a pár szakításához vezet. Can Iszambulba költözik, ezért a villába megy elköszönni Emírtől.

2. évad, 100. rész

Kiymet haragszik Esmára, úgy érzi az asszony nem foglalkozik Ada betegségével. Ezért az első adandó alkalommal hátba támadja. A család készül a grillezésre, ahová Adem is megérkezik Dilarával. Bár a férfi nem tudja mire vélni, úgy tűnik jó ötlet volt eljönni. Esma asszony legyőzi önmagát, és elfogadja Ademet. Burcu végül támogatja Osmant az utazásban. Faruk arra kéri Akifot, hogy rendezze el a dolgokat Halimmal, a dörzsölt férfit azonban nem olyan könnyű eltántorítani a szándékától.

2. évad, 99. rész

Adem megmenti Faruk életét, és megérkezik a rendőrség is, a férfi pedig összeomlik lelkileg. Faruk látva féltestvére fájdalmát, átértékeli az érzéseit, és békét ajánl, meghívja Ademet a Boran család kerti grillezésére. Ipek és Fikret megegyeznek, hogy a legfontosabb dolguk jelenleg Ada egészsége, ennek érdekében pedig bármit megtesznek, fontolóra véve az orvos tanácsát is a kistestvérre vonatkozóan. Esra megtudja, hogy Fikret lánya beteg. A család megtudja, hogy Reyhan rátámadt Farukra. Süreyya elmondja a férjének, hogy újra zenélni szeretne, Faruk azonban nem támogatja ebben. Osman és Faruk kibékülnek

2. évad, 98. rész

Süreyya és Dilara kibékülnek, ebben azért segít a két férj is. Adem az anyját keresi, de az asszonyt mintha a föld nyelte volna el. Ipek és Fikret nem kapnak jó híreket, az orvos szerint hosszú kezelés vár Adára, és nem biztos, hogy sikeres lesz. Süreyyát felkeresi egy régi barátnője, hogy megkérje, csatlakozzon a zenekarához legalább egy fellépés erejéig. Faruknak hosszúra nyúlik az este az irodában. Hamarosan azonban látogatókat kap; míg Süreyyának örül, Reyhan kezében a fegyverrel néz szembe a férfival. Váratlanul Adem is betoppan…

 2. évad, 97. rész

Süreyya sejti, hogy valami nincs rendben Osman és a férje között, hiszen miután Faruk megtudja, hogy öccse Irakba készül, nem tesz semmit. Faruk kérdőre vonja az anyját, hogy mióta tud Osman érzelmeiről. Dilara megpróbálja Süreyya nélkül is élvezni az életet, de önmagát nem csaphatja be. Emir nagyon örül Cannak, aki a villában látogatja meg. Ipek és Fikret együtt próbálják meg feldolgozni Ada betegségét. Reyhan a szökés után hazamegy, és megkeresi a fegyverét.

2. évad, 96. rész

Esma a hazatérése után megpróbálja talpra állítani a családot. Arra kéri Fikretet, maradjon a felesége és a lánya mellett. Süreyya és Ipek között megtörik a jég, az előbbi próbálja vigasztalni az elkeseredett sógornőjét. Előkerül Reyhan, de miután látja a fia elhidegülését, újra elmenekül. Senem és Akif a férfi ötletére szülés előkészítő tanfolyamra mennek, ahol nemcsak ők, hanem a többiek is jól szórakoznak.

2. évad, 95. rész

Süreyya végtelenül szomorú Dilara miatt. Esma és Garip együtt töltik az éjszakát a szállodában, az idős asszony eléggé zavarban is van. Adát kórházba viszik, Ipek szól Fikretnek is. Az orvosnak nincsenek jó hírei a babával kapcsolatban. Fikret és Ipek Adával együtt térnek vissza a villába. Osman elmondja Süreyyának, hogy külföldre megy dolgozni, Burcunak pedig azt is, hogy Irakba. Mind a két nő megdöbben, főleg Süreyya, akit meglep, hogy még Faruk sem tud az öccse terveiről.

2. évad, 94. rész

Miután Esra szakít Fikrettel, a férfi nagyon csalódott. Ada belázasodik, és úgy tűnik, csillapíthatatlan. Esma megtörik, miután látja, hogy Faruk és Süreyya tényleg el akarnak költözni a villából, ezért mindent hátrahagyva elutazik Garippal. Senem segíteni szeretne Dilarának és Süreyyának a békülésben, ám a jó szándéka visszafelé sül el. Faruk és Murat szervezkedik, és felkeresik Ademet, hogy megmutassák, elfogadják a Boran család tagjaként. Reyhan közben megszökik a pszichiátriáról.

 

Isztambuli menyasszony 2. évad, 84-88. rész tartalma

2021.06.28., Hétfő 18:45 – 2. évad, 84. rész

Emir megtartja az előadását Begümről. A kisfiú olyanokat mond, amivel nyilvánosan megalázza, és megbántja Süreyyát. Halim miután megtalálta Ademet, megzsarolja a férfit Dilarával. Kiymet megpróbálja jobb belátásra bírni Ipeket, ám az még őt is megdöbbenti, hogy a lánya meddig megy el. Amikor a két nőhöz beállít Esra bátyja, Kiymet és a lánya is megrökönyödve veszik tudomásul Erhan őrületét. Fikret megtalálja Fevzi Reyhanhoz írt levelét.

2021.06.29., Kedd 18:45 – 2. évad, 85. rész

Fikret egyre nehezebben találja a helyét. Úgy érzi, semmibe veszik, mivel neki sem szóltak Fevzi leveléről, ráadásul Ipek sem áll vele szóba. Esma felkeresi Ipeket, hogy jobb belátásra bírja. Garipra Burcu és Osman talál rá, és értesítik a Boran családot. A lány dühös Osman testvéreire, úgy érzi, ők tehetnek apja szívrohamáról. Esra nagyon nehezen kezeli a pszichiátriai beteg bátyját.

2021.06.30., Szerda 18:45 – 2. évad, 86. rész

Esma egész éjjel a kórházban várakozik, reggelre pedig jó híreket kap. Burcu azonban nem enyhül, és az idős asszony is érzékeli a lányban a dühöt. Bade nem találja a helyét a villában. Süreyya arra kéri Farukot, hogy próbálja megérteni és elfogadni az anyja kapcsolatát Garippal. A pszichiátriai kezelés és az anyjánál talált levél egyre jobban összezavarja Ademet. Esra figyelmezteti Fikretet, hogy a bátyja kiszámíthatatlan. Épp jókor, Erhan ugyanis felkeresi a Boran fiút.

2021.07.01., Csütörtök 18:45 – 2. évad, 87. rész

Fikret szeretné felgyorsítani a válást, ezért felkeresi Ipeket, hogy írja alá a papírokat. Süreyya és Dilara lelkesen szervezik Senem lánybúcsúját, azaz hennaestjét. Akif eközben azon szomorkodik, hogy ő egyedül tölti legényélete utolsó estjét. Ám sokáig nem bánkódhat, ugyanis elrabolják, amikor azonban lekerül a fejéről a zsák, nagy meglepetés éri. Ahogyan Esma asszonyt is, aki váratlanul beállít Senem bulijára. Ha pedig ez nem lenne elég, Faruk és a többi férj is megjelenik, ők viszont nem hisznek a szemüknek.

2021.07.02., Péntek 18:45 – 2. évad, 88. rész

Adem képtelen feldolgozni az anyja tetteit, és miután a pszichiátrián felkeresi, szembesíti az asszonyt. A férfi elkeseredettségében végül autóba ül, és padlógázzal egy épületbe hajt… Eközben Senem és Akif boldogan készülnek az esküvőre, és velük együtt a Boran család is. Burcu azonban – Süreyya ötletétől vezérelve – elintézi, hogy Esma meglátogathassa Garipot. Az idős asszony viszont nemcsak ezért boldog; Faruk végül elfogadja kapcsolatát Garippal, és megígéri, hogy beszél a többiekkel is.

2021.07.05., Hétfő 18:45 – 2. évad, 89. rész

Miután Garipot hazaengedik, Esma vele marad. Eközben mindenki jól mulat Akif és Senem esküvőjén, ám Burcu láthatóan feszeng. A lány többet iszik a kelleténél, és a női mosdóban mindenki kitálal Osmannak Süreyyával kapcsolatban. A kiborulást Faruk is végighallgatja, így tudomást szerez öccse érzéseiről, ami megdöbbenti a férfit. Süreyya mit sem tud erről, Burcu pedig nem emlékszik másnap semmire. Dilara összetörik, miután megtudja, hogy Adem szándékosan okozott balesetet.

2021.07.06., Kedd 18:45 – 2. évad, 90. rész

A cégnél figyelmeztetik Esrát, hogy mindenki tud a viszonyáról. Ipek találkozó beszél meg Erhannal, ahol addig hergeli a férfit, míg az neki nem esik. A jelenetet a magánnyomozó, akit felbérelt, felvesz. Az elhagyott asszony pedig ügyesen keverve a kártyákat, a maga hasznára fordítja, és megzsarolja Esrát. Dilara megtudja, hogy Süreyya is tudott Fevzi akaratáról, mely szerint örökbe fogadná Ademet. A csalódott nő kérdőre vonja a barátnőjét. Esma asszony próbál Süreyyának segíteni, hogy Emir elfogadja, de nincs könnyű dolguk. Idil asszony felkeresi Ademet a kórházban, hogy segítsen neki.

2021.07.07., Szerda 18:45 – 2. évad, 91. rész

Senem és Akif nászútja – bár Akif nagyon igyekszik – szórakoztatóra sikerül. Faruk az egész család előtt szeretné kérdőre vonni Fikretet a levéllel kapcsolatban, ám a férfi flegma viselkedésén nem talál rést. Ráadásul Murat és Osman számára is nyilvánvalóvá válik, hogy Esma és a bátyjuk kihagyta őket egy fontos dologból. Osmannak egyébként is nehéz Faruk szemébe néznie. Fikret a családi vita elől Esrához menekül, másnap azonban alaposan meglepi a bátyját; előáll ugyanis a légi szállítás tervével. Adem felkeresi Dilarát, a találkozó viszont nagyon szomorúan ér véget. Emir és Süreyya között megtörik a jég, úgy tűnik, a kisfiú kezdi elfogadni a mostohaanyját.

2021.07.08., Csütörtök 18:45 – 2. évad, 92. rész

Miután Fikret bejelenti a cég új üzletágát, Faruk döbbenten áll a döntés előtt, hogy mindenből kihagyták. A dühös férfit Süreyya próbálja vigasztalni, ám a találkozón megjelenik Halim. Esra nemet mond Garip meghívására, miszerint utazzanak el, de egy kellemetlen és rosszindulatú vendégség és Nurgül felmondása miatt meggondolja magát. Az idős asszonynál betelik a pohár, és elfogadja Garip meghívását. Ipek felkeresi a férjét, hogy aláírja a válási papírokat, ám a férfi mégsem felhőtlenül boldog. Esrától ugyanis rossz híreket kap. Dilara és Süreyya között tovább mélyül a szakadék.

2021.07.09., Péntek 18:45 – 2. évad, 93. rész

Faruk felkeresi Ademet, hogy rendezzék a dolgaikat. A két férfi látszólag békét köt, Adem azonban nem hisz a másik jóindulatában. Faruk arra kéri Akifot, hogy állítsa le és szabaduljon meg Halimtól. Akif úgy gondolja, hogy a főnöke ezúttal rossz döntést hoz, és a maga kezébe veszi a dolgokat. Reyhan szökésre készül a kórházból. Esra hazautazik Alanyába, Fikret pedig utánamegy, hogy tisztázzák a dolgaikat. Süreyyát nagyon megviseli a veszekedés Dilarával, de maga előtt sem tagadhatja, hogy barátnőjének sok mindenben igaza van. A nő csalódott, úgy érzi Faruk mellett teljesen feladta önmagát. Ada továbbra sincs jól.

Isztambuli menyasszony 2. évad, 82-83. rész tartalma

2021.06.24., Csütörtök 18:45 – 2. évad, 82. rész

Faruk kérdőre vonja az anyját Garippal kapcsolatban. Fikret látni akarja Adát, ám Ipek nem engedi, hogy a közelébe menjen. A nő a babával igyekszik zsarolni a férjét. Ipek Burcut is megpróbálja Süreyya ellen hangolni. Ademnek kész terve van, hogy tehetné tönkre Farukot. Emir igazgatónője arra kéri Süreyyát és Farukot, hogy segítsenek a kisfiúnak. Egyik eszközként egy előadás lenne, amit Emir az édesanyjáról tartana. Esma meghallja Nurgült, így megtudja, hogy Süreyya babát vár.

2021.06.25., Péntek 18:45 – 2. évad, 83. rész

Adem behálózza Fikretet a légi szállítással kapcsolatban. Esma arra kéri Garipot, hogy ne folytassák a kapcsolatukat. Bade helyzete a villában több mint kínos. Sem a személyzethez nem tartozik, de a Boran családban sem találja a helyét. Süreyya várandóságát nem lehet tovább titkolni, így az egész család tudomást szerez róla. Emirt azonban rosszul érinti. Halim megtalálja Ademet.

Isztambuli menyasszony 2. évad, 77-81. rész tartalma

2021.06.14., Hétfő 18:45 – 2. évad, 77. rész

Adem nem nyugszik, felkeresi Farukot, hogy irodát kérjen a cégnél. Még a Boran vállalat vezetőjének is feltűnik Adem visszafogottsága, így rosszat sejt. Akif megbocsát Senemnek. Bade elmondja, hogy Murat megkérte a kezét, Nurgül pedig kiborul a hír hallatán. Miután a lány és fogadott anyja összevesznek, Bade elbizonytalanodik. Garip elmondja Sirennek, hogy együtt vannak Esmával. Süreyya egy Emirrel történő konfliktus után kiborul, és elmondja Esma asszonynak, tud róla, hogy magánnyomozót fogadott ellene.

2021.06.15., Kedd 18:45 – 2. évad, 78. rész

Adem nehéz perceket él át a pszichiáternél, miután elmondja, hogy ő ölte meg a nevelőapját. Siren végül elfogadja Osmant, és ennek tanújelét is adja. Cannak kész terve van arra nézve, hogyan tegye tönkre Farukot, ehhez pedig Ademre is szüksége van. Esma szeretné helyrehozni a tévedését Süreyyával kapcsolatban, ám a sértett nő nem ad neki lehetőséget. Ráadásul Murat bejelenti, hogy szeretné Badet feleségül venni. Esma kiborul, és a házasságot Nurgül sem támogatja. A jelenet után Süreyya elájul, és a kórházban köt ki. Az orvosnak azonban jó hírei vannak.

2021.06.16., Szerda 18:45 – 2. évad, 79. rész

Süreyyával és Farukkal madarat lehetne fogatni, a nő azonban azt kéri, hogy a terhességét egyelőre tartsák titokban. Ipek által felbérelt magánnyomozó folyamatosan figyeli Esrát és Fikretet. A férfi az egykori titkárnőjének egy lakást bérel, a nő viszont csak bizonyos feltételekkel fogadja el. Adem elmondja Fikretnek, tud róla, hogy Faruk juttatta az anyját börtönbe. Faruk és Akif felkeresik Adem egykori börtönbeli támogatóját. A két férfinek az a célja, hogy Halimot a maguk oldalára állítva megfékezzék Ademet. Ipek meglepetéspartit szervez Fikret születésnapjára.

2021.06.17., Csütörtök 18:45 – 2. évad, 80. rész

Süreyya és Faruk boldogan mennek haza, az örömteli titkot azonban megtartják maguknak. Esma érzi, hogy hibázott, és a maga módján békülni próbál a menyével. Adem továbbra is eljár a pszichiáterhez, ahol a nő ismét fájdalmas tényekre döbbenti rá. Dilara megkapja a válási papírokat, amiben olyan feltétel van megszabva, ami kiborítja a nőt. Ipek, bár tudja, hogy a férje Esrával tölti az estét, meglepetés bulit szervez Fikretnek. Amikor az egész család hiába vár az ünnepeltre, Ipek úgy dönt, beszélni fog… Murat megtudja, hogy Bade elutazott, és a lány után indul.

2021.06.18., Péntek 18:45 – 2. évad, 81. rész

Ipek nem bírja tovább, és kitálal. Az egész családnak elmondja, hogy Fikret megcsalja, és ahelyett, hogy ezen az estén is hazajönne, a szeretőjével van. Miután a férfi előkerül, az asszony látványosan összepakol, és elköltözik a villából. Az egyetlen, aki rádöbben, hogy csak egy jól kitalált, alattomos színházi előadás részesei, az Kiymet. A nő döbbenten nézi a lánya hidegvérű alakítását. A másnap reggel is tartogat meglepetéseket; Murat boldogan újságolja, hogy Badeval összeházasodtak. Esma és a többiek már korántsem ilyen boldogak.

Isztambuli menyasszony 2. évad, 67-71. rész tartalma

2021.05.31., Hétfő 18:45 – Isztambuli menyasszony 2. évad, 67. rész

Burcu nagyon boldog, hogy Osman önálló életet kezd, aminek ő is része lehet. Esma küzd a lelkiismeretével, hogy elüldözte a fiát. Akif és Senem végre láthatják és hallhatják a magzatot. Leventnek nincsenek jó hírei: Begüm agyában áttét keletkezett, újabb műtétre lenne szükség. Bade kap egy telefonhívást, hogy Muratnak szüksége lenne rá. Amikor megtudja, mit is akart a fiú, nagyon felháborodik. Faruk és Süreyya együtt vacsorázik Dilarával és Ademmel. Faruk rájön, hogy kié az öngyújtó, amit a leégett faháznál talál.

2021.06.01., Kedd 18:45 – Isztambuli menyasszony 2. évad, 68. rész

Faruk nagyon dühös és nem nyugszik, amíg meg nem tudja, hogy mi történt az anyja és Reyhan között a kunyhóban. Esma végül kénytelen színt vallani, a férfi pedig elképedten veszi tudomásul az igazságot. Mindkét nő, Esma és Süreyya is arra kéri, ne tegyen semmit, ne haragítsa magára Ademet azzal, hogy feljelenti Reyhant. Ipek maga sem hiszi, amit hall, a férje válni akar. A nő komolyan megijed, és hiába kapkod, Fikret teljesen elhidegül tőle. Begüm nagyon elkeseredik a kiújult betegségétől. Osman és Burcu végre maguk vannak, a férfi pedig nagy lépésre szánja el magát.

2021.06.02., Szerda 18:45 – Isztambuli menyasszony 2. évad, 69. rész

Esma meghallja, hogy Süreyya figyelmeztette Begümöt, így megtudja, hogy Cannal gondok vannak. Murat boldog, mert rájön, nincs semmi Koray és Bade között. Faruk meglátogatja Reyhant, és ultimátumot ad neki: vagy feladja magát a rendőrségen, vagy mindent elmond Ademnek a levelekről és Fevzi szándékáról, valamint arról, hogyan tette tönkre Reyhan a saját fia életét. Ademet pedig meghívja az igazgatótanácsi ülésre, mely véletlen egy időpontban van azzal, amikor Reyhan a rendőrségre megy. Megérkezik Burcu anyja, akit úgy tűnik, nem annyira érdekel, hogy a lánya férjhez megy.

2021.06.03., Csütörtök 18:45 – Isztambuli menyasszony 2. évad, 70. rész

Akif kideríti, hogy ki volt Adem támogatója a börtönben. Esma az egész családot összehívja estére, hogy megbeszéljék Burcu és Osman eljegyzését. A vacsorára hivatalos a lány anyja, Garip egykori felesége is. Esma asszony büszkén készül, ám ő is és a család is megdöbben, amikor meglátják a nőt. Siren, a maga nagyvilági módján igencsak kilóg a Boran villából. Esma próbálja megőrizni a méltóságát, ám ez több mint nehéz. Fikret virágokat küld Estának, Ipek pedig nem hajlandó elfogadni, hogy a házassága tönkrement. Begüm úgy dönt, hogy nem lesz műtét. Ez azonban csak egyet jelenthet; az asszony méltósággal szeretne távozni.

2021.06.04., Péntek 18:45 – Isztambuli menyasszony 2. évad, 71. rész

Siren meglehetősen kellemetlenül viselkedik a Boran villában, Garip pedig magyarázkodni kénytelen. Begüm belátja, hogy kénytelen harcolni Emir miatt, és vállalja a műtétet. Adem büszkén meséli el Reyhannak, hogy elhívták az igazgatótanácsi ülésre. Az asszony megrendülten veszi tudomásul, hogy el kell köszönnie a fiától, ő azonban nem ért ebből semmit. Fikret elmondja Ipeknek, hogy már nem érez semmit iránta. Az asszony kutakodni kezd a férje telefonjában, és szomorúan veszi tudomásul Fikret szerelmét Esra iránt. Esma vásárolni viszi Burcut, Sirent és a családot. Reyhan feladja magát a rendőrségen. Süreyya és Begüm összecsapnak. A veszekedésnek pedig döbbenetes vége van.

Isztambuli menyasszony 2. évad, 62-66. rész tartalma, előzetese

2021.05.24., Hétfő 18:45 – Isztambuli menyasszony 2. évad, 62. rész

Ipek teljesen ki van borulva Fikret miatt. Süreyya Faruk után megy, hogy meggyőzze a férjét, gondolja át a viselkedését Esma asszonnyal szemben. A Boran feleség meglepetéssel készül, és elviszi Farukot az uludagi hotelbe, ahol egy éve kezdődött a kapcsolatuk. Esma összehívja a családot, hogy elmondja, találkozgat Garippal. Fikret, Osman és Murat döbbenten hallgatják, végül mindegyik a maga vérmérséklete szerint reagál. Dilara töri magát, hogy a férjével ismét egyásra találjanak, ám Adem helyette Fikretet választja.

2021.05.25., Kedd 18:45 – Isztambuli menyasszony 2. évad, 63. rész

Esma után Garip is elmondja Burcunak, hogy kivel találkozgat. A beszélgetés nem tart sokáig, mert beállít Murat és nekimegy az idős férfinek. Fikret nem találja a helyét, és mindenért Farukkal vitatkozik. Eközben Süreyya és Faruk boldogan töltik az évfordulójukat az uludagi szállodában, mit sem sejtve arról, hogy szintén ott szállt meg Senem és Akif. Egy rossz véletlennek köszönhetően azonban semmi nem maradhat titokban, így Senem várandóssága sem. Faruk szeretne elköltözni, Süreyya azonban nem tartja jó ötletnek.

2021.05.26., Szerda 18:45 – Isztambuli menyasszony 2. évad, 64. rész

Fikret olyan lépésre szánja el magát, amire senki nem számít; azért, hogy Adem bekerülhessen az igazgatótanácsba, saját részéből ad át a férfinak. Amikor Faruk tudomást szerez erről, a két férfi összeugrik, ráadásul ott találja Cant is, mind Adem ügyvédjét. Fikret véletlenül összefut Esrával, és úgy tűnik, a nő sem tudta elfelejteni. Osman szeretne Garippal beszélni, ám amikor a férfi irodájába megy, megdöbbenésére ott találja az anyját is. Úgy gondolja, Esma csak kihasználta őt, hogy közelebb kerüljön az ügyvédhez. Az asszony, hogy védje magát, elmondja, tud arról, mit érez Süreyya iránt. Osman reakciója váratlan…

2021.05.27., Csütörtök 18:45 – Isztambuli menyasszony 2. évad, 65. rész

Úgy tűnik, a Boran család szétesik. Miután Fikret átadja a részvényeit Ademnek, Faruk őrjöng, Osman pedig bejelenti, hogy elköltözik. Igaz az ő indítékai mások, de megalázva érzi magát. Fikret nem boldog, ezért felkeresi Esrát, miközben egyre jobban eltávolodik Ipektől, és ezt már nem is tudja leplezni. Adem megszerzett mindent, amit akar, mégsem elégedett. A következő cél ezért a Boran villa. Akif boldogan készül a lánykérésre, és hiába figyelmezteti Senem, Süreyya és Dilara égető érzést váltanak ki belőle.

2021.05.28., Péntek 18:45 – Isztambuli menyasszony 2. évad, 66. rész

Osman annyira megalázottnak érzi magát, hogy összepakol és elköltözik a villából. Sem Süreyya, sem Faruk nem bírja jobb belátásra. Fikret találkozik Esraval, és őszintén elmondja neki, hogy érez iránta. A férfi megkapja a nőtől a választ, de nemcsak tőle. Egy véletlennek köszönhetően, az is megtudja, mit is gondol róla Ipek. Faruk felkeresi Garipot, hogy arra kérje, hagyja békén a családjukat, és leginkább Esmát. Az ügyvéd, akinek a háta mögött már egy egész élet van, kissé máshogy látja a dolgokat. Nem szeretné ugyanazt a hibát elkövetni még egyszer. Begüm nincs jól, egy műszak után pedig elájul. Levent újabb vizsálatokat kér.

Isztambuli menyasszony 2. évad, 57-61. rész tartalma

2021.05.17., Hétfő 18:45 – Isztambuli menyasszony 2. évad, 57. rész tartalma

Adem kimagyarázza magát Faruk előtt, és elmondja, hogy Fikret a segítségét kéri. A legidősebb Boran fiú csalódottan veszi tudomásul, hogy az öccse még Ademtől is hamarabb kér segítséget, mint tőle. Süreyya hosszas tépelődés után felhívja Begümöt, hogy találkozzanak. Reyhan találkozóra hívja Esmát. A zavarodott asszonynak végzetes terve van, hogyan szabaduljon meg egykori vetélytársától.

2021.05.18., Kedd 18:45 – Isztambuli menyasszony 2. évad, 58. rész tartalma

Begüm érzi, hogy Süreyya nem hazudik, és teljesen tanácstalan. Esma és Reyhan kórházba kerül, miután kimentik őket a tűzből. Faruk sehogyan sem érti, mit keresett az anyja Adem anyjával Garip házában, és Esma is kerüli a válaszokat. Süreyya segít az anyósának és Garipnak találkozni a nő szobájában. Burcu nagyon igyekszik, hogy elfogadtassa magát a Boran családdal, és megmutassa Osmannak, milyen lenne barátnőként. Senem és Akif éttermi vacsorája ezúttal sem zajlik zökkenőmentesen.

2021.05.19., Szerda 18:45 – 2Isztambuli menyasszony 2. évad, 59. rész tartalma

Akif erősködik, hogy vegyenek terhességi tesztet. Senem szerint felesleges, de a tüneteket már ő sem hagyhatja figyelmen kívül. Reyhan magához tér a kórházban, Garip pedig gondosan egyeztet vele, hogy mit mondjon. Esmát sem hagyják nyugton a fiai, senki nem érti valójában mi is történt, és a két nő miért találkozott Garip házában. Farukot különösen zavarja a helyzet, ezért elmegy a helyszínre, ahol talál valamit. Ipek kezd egyre jobban kivetkőzni magából, már gondolkodás nélkül megsért bárkit, a körülöttük levők pedig egyre nehezebben viselik, beleértve Fikretet.

2021.05.20., Csütörtök 18:45 – Isztambuli menyasszony 2. évad, 60. rész tartalma

Miután Faruk megtalálja az öngyújtót, egyre biztosabb abban, hogy Reyhan és Esma nem mondanak igazat. Ezt csak megerősíti Fikret, aki Ademtől teljesen máshogy hallja vissza az éjszaka történteket, mint az anyjától. Senem és Süreyya találkoznak a gyógyszertárban, mind a ketten terhességi tesztért mennek. Süreyya figyelmezteti Esma asszonyt, hogy jobb lenne elmondani a viszonyát Garippal. Amikor Faruk kérdőre vonja az anyját az éjszakával kapcsolatban, az idős nő úgy dönt, tiszta vizet önt a pohárba.

2021.05.21., Péntek 18:45 – Isztambuli menyasszony 2. évad, 61. rész tartalma

Faruk egyelőre képtelen megemészteni, hogy az anyja kész lenne új életet kezdeni Garippal. Süreyyát is arra kéri, hogy ne álljon Esma mellé. Az asszony úgy dönt, hogy itt az ideje, hogy az egész családnak elmondja a hírt. Süreyya megcsinálja a terhességi tesztet, akárcsak. Senem. Utóbbi döbbenten látja az eredményt. Ademre egyre jobban hat a pszichológus kezelése, bár maga sem akarja beismerni, az anyját már kezdi más szemmel látni. Fikret kiborul, és beolvas Ipeknek. A férfi vergődik, miután rádöbben, hogy az egész házassága egy gyerekkori ábránd elhibázott eredménye.

Isztambuli menyasszony 2. évad, 52-56. rész

2021.05.10., Hétfő 18:45 – Isztambuli menyasszony 2. évad, 62. rész tartalma

Osman szerint az anyjának élnie kellene a saját életét. Figen nagyon haragszik a bátyjára, úgy érzi saját magát, és Begümöt is becsapja. Can viszont arról próbálja meggyőzni a testvérét, hogy téved. Fikret arra gyanakszik, hogy Esra volt férje áll a zsarolás mögött. Főnök és beosztott küzd az érzelmekkel, miközben a nő egy nagyon személyes ajándékot választ. Fikret pedig meghatódik. Süreyya szeretné tisztázni, mit gondol valójában Can, ezért egy találkozóra hívja az ügyvédet. Kettejüket nem is olyan távolról egy magánnyomozó figyeli, akit Esma bérelt fel. Murat bevallja Osmannak, hogy szerelmes Badéba. Esma megkapja Kiymettől az ellopott leveleket. Ebben pedig olyat olvas, hogy a házába hívja Reyhant.

2021.05.11., Kedd 18:45 – Isztambuli menyasszony 2. évad, 53. rész

Süreyya kérdőre vonja Cant, a férfi pedig mindent tagad. Kiymet figyelmezteti a lányot, hogy többet kellene a férjével foglalkoznia. Reyhan és Esma találkozik, ahol a villa úrnője szembesíti Fevzi egykori szeretőjét a levelekben olvasottakkal. Esma figyelmezteti, Reyhan elveszítheti Adem szeretetét, ha ez kitudódik. Este mindenki összegyűlik, hogy együtt ünnepeljék az új évet. Burcu féltékenyen figyeli Osman és Süreyya barátságát; Akif és Senem feszültek, hogy nehogy lebukjanak, Murat pedig arra készül, hogy elmondja Badenak, szereti. A lány azonban Korayt várja, akivel immár egy pár.

2021.05.12., Szerda 18:45 – Isztambuli menyasszony 2. évad, 54. rész

Esma és Garip lebukik. Szerencséjükre Süreyya előtt, aki miután a többiek is előkerülnek, megmenti a helyzetet. Az idős asszony végtelenül zavarban van, és szeretné tisztázni a helyzetet a menyével, vagyis kénytelen nyitni Süreyya felé. Fikret végtelenül szomorú, egyre tisztábban látja, hogy a házassága véget ért. Adem elmondja Dilarának, amit megtudott Canról. Reyhan szeretné lebeszélni Ademet arról, hogy harcoljon a cégért, a férfi viszont elpletykálja, hogy látta Garipot és Esmát. Senemet rosszullétek gyötrik.

2021.05.13., Csütörtök 18:45 – Isztambuli menyasszony 2. évad, 55. rész

Miután Esra férje rátör a nőre, Faruk és Fikret kergeti el. Esma a hamamba kéreti Süreyyát, ahol az idős nő megenyhülni látszik a menye felé, Süreyya pedig arra biztatja, hogy vállalka fel a kapcsolatát Garippal. Ipek döbbenten, és némi féltékenységgel konstatálja a két nő kezdődő barátságát. Dühében meglátogatja Fikretet az irodában, ahol megalázza Esrát. Reyhan a házába kéreti Esmát, aki bár meglepődik ezen, de elmegy vetélytársához. Reyhan megpróbálja sarokba szorítani az asszonyt, ám mégiscsak Esma Boranról van szó. Burcu izgatottan készül a vacsorára.

2021.05.14., Péntek 18:45 – Isztambuli menyasszony 2. évad, 56. rész

Reyhan és Esma összecsapnak, a Boran család szultánja viszont nem hagyja magát. Az asszony érzi, hogy lassan színt kell vallania a fia előtt Garippal kapcsolatban, ebben pedig számít Nurgül segítségére. Süreyya és Faruk teljesítik Emir kívánságát, és együtt vacsoráznak Cannal és Begümmel. Süreyya végig nagyon kellemetlenül érzi magát. Burcu rádöbben, hogy Osman mit is érez valójában, ez pedig végtelen szomorúsággal tölti el. Akif boldog, biztos benne, hogy Senem babát vár. Faruk rájön, hol látta Esra volt férjét, és felkeresi Ademet.

Isztambuli menyasszony 2. évad, 47-51. rész

2021.05.03., Hétfő 18:45 – 2. évad, 47. rész

Esma végül elengedi magát, és a szívére hallgat, elmegy Gariphoz. A nő boldog, és ennek olyan tanújelét is adja, amitől az egész ház leesett állal figyel. Adem követi Fikretet, aki Esra lakására megy, hogy a nő ellássa a sebét. Figen meglátogatja a bátyját, ahol örömmel hallja, hogy Can újra boldog. Ám a nő összezavarodik, hogy kibe is szerelmes valójában. Fikret és Faruk is fotókat kapnak, ahol Esra és Fikret látható félreérthető helyzetben. Esma szervezni kezdi az újévi partit.

2021.05.04., Kedd 18:45 – 2. évad, 48. rész

Fakrut kérdőre vonja Fikretet a fotókkal kapcsolatban. A két férfi ismét csúnyán összeveszik. Adem felajánlja a segítségét Fikretnek, aki boldogan elfogadja. A dolgok akkor kuszálódnak össze teljesen, amikor Kiymet is megkapja a képeket. A nő éppen Ipekkel tart Reyhanhoz, hogy valami kompromittálót találjon a nővérénél. Figen meglátogatja Süreyyát, és elmeséli a bátyja csalódását, de másvalamire is rájön. Can titokzatos szerelme, Süreyya. Murat és Bade egyre több időt töltenek együtt, de nemcsak ők; Esma és Garip is.

2021.05.05., Szerda 18:45 – 2. évad, 49. rész

Kiymet miután tudomást szerez Fikret flörtjéről, felkeresi Esrát, és megfenyegeti, hogy hagyja békén a vejét. Mindenki összegyűlik a Boran villában, hogy kihúzzák a nevet, aki új év alkalmából megajándékoznak. Burcu és Ipek suttogva pletykálnak, amikor megjelenik Emir, így megtudja, hogy az anyjának szeretője van. A csalódott kisfiú elszökik a villából, miközben Begüm kétségbeesetten rohan a fiához. Emirt a közelben tartózkodó Can találja meg, és úgy tűnik Faruk és az ügyvéd között megtörik a jég.

2021.05.06., Csütörtök 18:45 – 2. évad, 50. rész

A Boran fiúk úgy döntenek, hogy ideje kiereszteni a gőzt. Az éjszaka közepén összefutnak Ademmel, és segítenek a férfinak egy verekedésben. Adem rájön, hogy Garipnak kapcsolata van Esma asszonnyal. Dilara szenved a házasságában, de megpróbál nem tudomást venni róla. Esma kezdi sejteni, hogy a fiai mit szólnának egy lehetséges új kapcsolathoz.

2021.05.07., Péntek 18:45 – 2. évad, 51. rész

Dilara szomorúan veszi tudomásul, hogy a barátnője házassága mennyivel harmonikusabb, mint az övé. Garip elmondja Esmának, hogy Adem tud róluk, ezért arra kéri, hogy egy darabig ne találkozzanak. Az a terve, hogy így a bosszúéhes férfi nem árulja el a Boran fiúknak az anyjuk új kapcsolatát. Esma vergődik egykori szerelme, és a félelem között. Attól tart, hogy a fiai ellene fordulnának. Ám Garip látszólagos szakítása megrázza. Figen elmondja Süreyyának, hogy Can mit érez a nő iránt. Süreyya arra kéri az ügyvédet, hogy találkozzanak.

Isztambuli menyasszony 2. évad, 43-46. rész tartalma

2021.04.26., Hétfő 18:45 – 2. évad, 43. rész

Faruk vallomást tesz a rendőrségen, Süreyya úgy érzi a férje egyre inkább kizárja az életéből. A házaspár között a feszültség egyre nő. Faruk kérdőre vonja az anyját, hogy milyen jogon fenyegette meg Begümöt. Ipek a babára hivatkozva arra kéri Fikretet, hogy aludjon a kanapén. Begümnek az utolsó pillanatban szabadnapja lesz, így Emir arra kéri az anyját, tartson vele az iskolai táborba. Így a kisfiú az apjával és az anyjával együtt utazik, Faruk azonban nem szól erről Süreyyának. A nő mástól tudja meg, hogy kivel van a férje.

2021.04.27., Kedd 18:45 – 2. évad, 44. rész

Esma arra kéri Kiymetet, hogy találjon valamit Reyhan házában, amit felhasználhat régi vetélytársa ellen. Garip elhívja egykori szerelmét a faházba, Esma pedig nem tudja, mit csináljon. Ám a szívének ő sem parancsolhat. Faruk boldogan táborozik Begümmel és a fiával. Süreyya megpróbál uralkodni magán, hogy a férje neki erről nem szólt, ám egy idő után nem bírja tovább. A nő Faruk után megy, a férfi pedig őszintén vall arról, hogy mit érez valójában. Adem továbbra is rendesen jár a pszichiáterhez, és a beszélgetések ismét olyat hoznak elő, amire a férfi nem számít. Süreyya a nagynénjéhez megy, ám Faruk nem hagyja, hogy a nő ezúttal is elmeneküljön.

2021.04.28., Szerda 18:45 – 2. évad, 45. rész

Senem és Akif lebuknak Faruk és Süreyya előtt. Utóbbiak elképedten veszik tudomásul a furcsa párost. Ipek és Fikret vacsorázni mennek, az étteremben pedig megjelenik a barátaival Esra. A titkárnő a mosdóban kihallgatja Ipeket, amint az anyjával Fikretről beszél. Esma dühös Süreyyára, úgy érzi a fia a nő miatt hagyta ott a táborban a fiát. Faruknak csodás meglepetése van Süreyya számára. Kiymet próbál találni valamit Reyhan házában, és kapóra jön neki a nővére költözése. Nurgül attól tart, Esma kezd megbolondulni.

2021.04.29., Csütörtök 18:45 – 2. évad, 46. rész

Bármennyire is próbálkozik Fikret, Ipek túlfélti a babát. Esma egy pillanatig sem tűri Süreyyát Osman közelében. Az idős asszony egy magánnyomozót állít a menyére, abban a reményben, hogy rajtakapja valamin. Esra és Fikret együtt dolgoznak a hétvégén az irodában, ahová Adem is beállít. Begüm szeretné bemutatni Cant Emirnek. Esma mindent kitalál, hogy ne találkozzon Garippal.

Isztambuli menyasszony 2. évad, 38-42. rész tartalma

2021.04.19., Hétfő 18:45 – 2. évad, 38. rész

A rosszul sikerült vacsora után Süreyya és Faruk csúnyán összevesznek, a nő úgy érzi, a férje egyszerűen féltékeny Begümre. Ipek megpróbál a babáról gondoskodni, de túlságosan bizonytalan még a felelősségvállaláshoz. Esma, mint egy keselyű, úgy figyeli Osmant és Süreyyát, és egy percig sem hagyja őket kettesben. Az idős nő felkeresi Burcut, és vacsorára hívja. Akif és Senem szeretnék elmondani a kapcsolatukat, de Süreyyát és Farukot egyelőre fontosabb dolgok foglalkoztatják.

2021.04.20., Kedd 18:45 – 2. évad, 39. rész

Esma és Garip egyre közelebb kerül egymáshoz. Faruk felajánlja Ademnek, hogy mindent megkap, de arra kéri, cserébe mondjon le a villáról. A férfi úgy érzi, hogy a Boranok megpróbálják átverni, tehetetlenségében pedig dühöngeni kezd, aminek Dilara ismét szemtanúja. A nő megtudja, hogy Adem egyáltalán nem jár el a pszichológushoz. Ipek végre gondozza Adát, bár ezúttal átesik a ló túloldalára, és túlfélti a babát. Osman még mindig bizonytalan Burcu iránti érzéseiben. Faruk és Süreyya találkoznak Begüm titokzatos barátjával, legnagyobb meglepetésükre pedig a férfi nem ismeretlen.

2021.04.21., Szerda 18:45 – 2. évad, 40. rész

Miután kiderül, hogy Begüm barátja Can, a vacsora meglehetősen feszülten telik, sőt a két férfi között szóváltásra kerül sor. Süreyya nem bírja magában tartani az érzéseit, továbbra is úgy érzi, Faruk még nem tudja elfogadni, hogy Begüm új életet kezdett. Esmának is feltűnik, hogy Fikret egyre később jön haza, de sok ideje nincs ezen töprengeni, a férfi ugyanis elmondja, hogy Faruk el akarja adni az ingatlanjait. Dilara megnyílik Ademnek, és elmeséli gyerekkora bántalmazásait.

2021.04.22., Csütörtök 18:45 – 2. évad, 41. rész

Adem új házat bérel az anyjának, aki ügyesen manipulálja a férfit. Süreyya furcsállja Senem új szokásait, neki is feltűnik, hogy a nagynénje megváltozott. Esma felkeresi Begümöt és megfenyegeti, a beszélgetés után pedig a nő tanácsokat kér Cantól. A dühös ügyvéd Farukhoz megy, a két férfi pedig összeverekszik. Adem elmegy a pszichiáterhez, majd sírva távozik onnan.

2021.04.23., Péntek 18:45 – 2. évad, 42. rész

Esma és Garip találkozik, a két idős ember pedig fegyverszünetet köt. Mustafa azonban meglátja őket, és számára is nyilvánvaló lesz, hogy Esma és Garip között több van üzleti kapcsolatnál. Faruk bejelenti, hogy másnap táborozni megy Emirrel. Dilara nagyon bizonytalan, hogy képes-e folytatni a házasságát, végül mégis hazamegy. Osman hazaviszi Burcut bemutatni, ahol a Boranok melegen fogadják. Főleg Fikret és Murat… Süreyya viszont tartózkodó. A vacsora pedig Faruk nélkül ér véget.

Isztambuli menyasszony 2. évad, 33-37. rész tartalma

2021.04.12., Hétfő 18:45 – 2. évad, 33. rész

Miután Osman bejelenti, hogy kivel találkozgat, Esma első dühében felhívja Garipot, és csúnyán összevesznek. Akif és Senem randija ennél jobban sikerül, a férfi a maga esetlen módján bevallja a nagynéninek, hogy mit érez. Fikret egyedül próbál helytállni Ada gondozásában, ám a férfinak váratlan segítője akad. Süreyya látva Fikret fáradtságát, szép lassan átveszi a baba nevelését. Sőt, amikor Fikret is kimerül, Farukkal az oldalán a kis csöppség pótszülei lesznek. Ez már Esma szemét sem kerülheti el, és az idős asszony is kénytelen beismerni menye képességeit.

2021.04.13., Kedd 18:45 – 2. évad, 34. rész

Mivel Adem megkapja a Boran nevet, a cégét is átnevezi, nem kis feltűnést keltve. Esma látja és értékeli, hogy Süreyya milyen odaadóan gondoskodik a babáról, de mivel ez Ipek dolga lenne, ezért arra kéri Kiymetet, hogy mozdítsa ki a lányát az ágyból. Addig is arra utasít mindenkit, hogy Adát költöztessék be az isztambuli menye mellé. Garip, akárcsak Esma, nem akarja elfogadni Osman és Burcu kapcsolatát. Az idős asszony miután hiába próbálja meg lebeszélni a fiát az ügyvéd lányáról, Burcut vacsorára hívja. Esra, Fikret titkárnője egyre figyelmesebb a főnökével, akinek ez hamarosan feltűnik. Miközben otthon Ipek csak eszik és alszik…

2021.04.14., Szerda 18:45 – 2. évad, 35. rész

Burcu és Esma asszony találkozik egy étteremben, ahova hamarosan megérkezik Osman és Garip is. A négyes között meglehetősen feszült a hangulat, Burcu és Osman pedig azt szeretnék tudni, hogy szüleik között valójában mi az ellentét. Faruk a fiával tölti az estét, mivel Begümnek randija van – Cannal. Bár ezt Faruk nem tudja, csak azt érzékeli, hogy Begüm kivirágzott. A doktornő és az ügyvéd találkozója nagyon jól sikerül, a nő pedig felszabadult végre. A hazaérkező Fikret hiába keresi Adát, a baba Süreyya szobájában van. A férfi dühében nagyon megbántja sógornőjét.

2021.04.15., Csütörtök 18:45 – 2. évad, 36. rész

Fikrettel való összetűzés nem múlik nyomtalanul, akaratán kívül Faruk is megbántja Süreyyát. Fikret pedig elkeseredettségében Esrához, a titkárnőjéhez rohan, és az éjszakát – igaz a kanapén – tölti. Másnap reggel viszont ismét érzi, milyen az, ha törődnek vele. Osman nem meri bevallani, hogy valójában ő is tudja, mi a szerelem, és azt reméli a viszonzatlan érzést Burcuval feledni tudja. Süreyya kibékül Emirrel, amit Faruk nem felejt el megemlíteni Begümnek. Az asszonynak – bár nem mutatja – nem esik jól, és elmeséli Faruknak, hogy van valaki az életében. Esma megtudja, hogy a villa már nem az ő kizárólagos tulajdona, így Adem is igényt tarthat rá. Ha pedig mindez nem lenne elég, elolvassa Osman naplóját, és rájön, mit érez a fia Süreyya iránt.

2021.04.16., Péntek 18:45 – 2. évad, 37. rész

Miután Begüm elmondja Faruknak, hogy van valakije, a férfi ellenzi ezt. Az egykori pár csúnyán összeszólalkozik, a nő úgy érzi, Faruk nem szólhat bele az életébe, a férfi pedig, hogy Begüm nem hozhat új embert Emir életébe. Süreyya rájön, hogy a férjét komolyan aggasztja valami, de félreérti a helyzetet, és azt hiszi, Faruk most jön rá, mit veszített el. Esma összeomlik, amikor végiggondolja, hogy Osman hogyan érezhette magát az elmúlt időszakban. Dühében elmondja Ipeknek, hogy Süreyya gondozza Adát. Az újdonsült anyuka ezt már nem bírja elviselni, ezért megpróbál talpra állni. Akif és Senem kapcsolata szépen alakul, igaz, kisebb döccenők azért még vannak.

Isztambuli menyasszony 2. évad, 29-32. rész tartalma

2021.04.06., Kedd 18:45 – 2. évad, 29. rész

Fikret próbálja megérteni Ipeket, és segíteni, hogy elfogadja a babát, ám a nő képtelen elfogadni a helyzetet. Faruk is a kórházba megy, ahol a csalódott és dühös Fikret a bátyján tölti ki a mérgét. Bade megtudja, hogy Murat megverte Korayt, így arra kéri a fiút, hagyja békén. Dilara miután Kiymet számon kéri őt, Reyhan asszonnyal is szóváltásba keveredik. A hazaérkező Adem annyit lát, hogy az anyja rosszul van, a férfi agyát pedig elborítja a vörös köd. Adem ugyanazt teszi, amit egykor nevelőapjától is látott, Dilara pedig a földön végzi…

2021.04.07., Szerda 18:45 – 2. évad, 30. rész

Ademet gyötri a lelkiismeret azért, amit Dilarával művelt. A Boran család ezen a reggelen sem ébred nyugodtan, az újságok címlapon hozzák az exhumálást. Ami még ennél is fájóbb, a család azt is megtudja, hogy Fikret engedélyt adott erre. Dilara beszél Cannel, mint ügyvéddel, aki nem érti, hogy maradhat a nő Adem mellett. Süreyya érzi, hogy valami nincs rendben a barátnőjével, de Dilara nem mond semmit. Ipek újra összeomlik, amikor szembesül a szülés utáni megváltozott testével. Faruk leül tárgyalni az ügyvédeivel Adem jogairól, és közben olyan részlet derül ki, amiről Esmának sincs tudomása.

2021.04.08., Csütörtök 18:45 – 2. évad, 31. rész

Mustafa rájön, hogy Osmannak ki a barátnője. Ha ez nem lenne elég, Esma arra kéri, tartsa szemmel a fiút. Fikretnek új titkárnője van, aki nagyon figyelmes a főnökével, ez pedig imponál a férfinak. Adem könyörög Dilarának, hogy bocsásson meg. Jó szándékát bizonyítandó, új lakást keres, ám a nő arra kéri, hogy menjen el pszichológushoz. Bár Adem megígéri, az utolsó pillanatban meghátrál. Ipek és a baba hazatér a kórházból, ám az újdonsült anyuka továbbra sem hajlandó a babával foglalkozni.

2021.04.09., Péntek 18:45 – 2. évad, 32. rész

Mustafa nem tudja magában tartani, amit látott, és elmeséli Nurgülnek. A szolgáló érzi, hogy ebbe nem kellene belefolynia, ezért arra kéri Osmant, hogy tisztázza a családdal a kapcsolatát. Osman pedig őszinte ember… Can randira hívja Begümöt, a nő először visszautasítja, ám a férfi nem adja fel. Süreyya a gyerekvállalás miatt felkeres egy orvost, és Fikret kislányához is szeretettel fordul. Reyhan meglátogatja Ademet és Dilarát az új otthonában. Ipek továbbra is elutasítja a lányát.

Isztambuli menyasszony 2. évad, 25-28. rész tartalma

2021.03.29., Hétfő 18:45 – 2. évad, 25. rész

Esma nem vacsorázik otthon, az estét Garipnál tölti. Osman tisztázza Burcuval, mit is szeretne tőle a lány. Adem és Dilara megérkezik a villába, ahol Fikret teljesen kikészül a történtektől, és egyfolytában iszik. A férfi képtelen viselkedni, Adem pedig provokálja a Boranokat. A végén Murat nem bírja tovább, és nekiesik az újdonsült családtagnak. Murat egyébként sincs jó passzban, tátott szájjal figyeli a csinos Badet, aki Koray szülinapi bulijára készülődik. A fiú nehezen titkolja, hogy Bade egyre többet jelent neki. Gülistan kárörvendően figyeli az eseményeket.

2021.03.30., Kedd 18:45 – 2. évad, 26. rész

Murat nem találja a helyét, és megvárja Badet, hogy valóban hazajön-e. Ipek egyre feszültebb Süreyya jelenlététől, és a házban uralkodó hangulattól. Amikor összeszólalkozik a sógornőjével, megbotlik, és a várandós nő lezuhan a lépcsőn. A kórházban Begüm várja őket, aki éppen aznap este ismerkedett össze Cannal, a bárban, ahol a férfi énekel. Faruk, miután értesül a történtekről, visszatér Bursába.

2021.03.31., Szerda 18:45 – 2. évad, 27. rész

Miután megszületik Ipek babája, a nő képtelen elfogadni, és elutasítja a kicsit. Ezt látva Fikret, aki egyébként sem tud megbocsátani Süreyyának, még inkább a bátyja és a sógornője ellen fordul. Garip rossz hírt közöl Esmával; felnyitják Fevzi sírját. Murat összeverekedik Koray-jal, a helyzetből pedig Adem menti meg. Can vacsorázni hívja Begümöt.

2021.04.01., Csütörtök 18:45 – 2. évad, 28. rész

Kiymet és Sahap próbálja jobb belátásra bírni Ipeket, hogy gondoskodjon a babáról. Süreyya küzd a bűntudattal, Senemnek önti ki a lelkét. A beszélgetés alatt érkezik meg Faruk és Akif. Utóbbi szeretné kiengesztelni Senemet, de úgy tűnik, nem jól választotta meg a helyet és az időt… Felnyitják Fevzi sírját. Esma lelkében pedig régen eltemetett emlékek tolulnak fel. Begüm jó hírrel hívja Fikretet.

2020.12.08., Kedd 18:45 – 2. rész

Esma asszony nagy várakozással készül az esti vacsorára, abban bízva, hogy Faruk végre elkötelezi magát. A férfi helyette azonban ismét abban a bárban van, ahol Süreyya fellép. Megpróbál a lány közelébe kerülni, Süreyya viszont egyértelműen elutasítja. Ipek anyja úgy érzi, hogy Esma csak szórakozik velük, a lány viszont bízik a nagyhatalmú nőben. Akif nem titkolja tovább Esma előtt, Faruk úgy tűnik, beleszeretett valakibe. Süreyya titokzatos fellépésre érkezik a hegyekbe, amikor a taxija lerobban a havas úton.

2020.12.09., Szerda 18:45 – 3. rész

A taxi, ami Süreyyát vinné a hotelbe a fellépésre, lerobban, és a semmiből feltűnik Faruk. Bár a lány szeretne ellenállni a férfi közeledésének, kénytelen belátni, hogy imponál neki. Miután együtt töltik az estét, másnap reggel előkerül Ömer, aki nyilvánvalóan reménytelenül szerelmes Süreyyába. Ömer féltékenységében rátámad Farukra, és miután komoly sérüléseket okoz, a férfi kórházba kerül. Esma megérkezik a sebesült fiához, és utasítja Akifot, hogy szabaduljon meg Süreyyától.

2020.12.10., Csütörtök 18:45 – 4. rész

Mivel Faruk képtelen elérni Süreyyát, úgy dönt, személyesen keresi fel. A férfi felhívja az anyját, hogy este Bursába érkezik, és egy meglepetést is hoz. Esma örömében vacsorára hívja Kiymetet és Ipeket. Az asszony biztos benne, hogy ezúttal a két család megállapodik Faruk és Ipek házasságát illetően. Annál nagyobb, és kínosabb a meglepetése, amikor a fia Süreyyával az oldalán állít haza. A Boran villában érik a botrány. Fikret látva, hogy a bátyja bármit megtehet, és Ipek iránti érzései miatt dühében egy bárban köt ki. Itt pedig megismerkedik a titokzatos és különös Ademmel.

2020.12.11., Péntek 18:45 – 5. rész

Ipek a villába megy, hogy visszaadja Esma asszony ajándékát. A lány arrogánsan és lekezelően viselkedik a szolgálókkal, a stílusa miatt pedig nem lesz népszerű Gülistannál és Nurgülnél. Faruk és Süreyya az isztambuli hivatalban is bejelentkeznek a házassági szándékukkal. Eközben Esma arról biztosítja Ipeket, hogy ő mindent elrendez. Faruk Osmant kéri fel esküvői tanúnak. A Boran villában pedig innentől nem maradhat titok, így Esma is mindent megtud: a fia megnősül.

2020.12.14., Hétfő 18:45 – 6. rész

Esma asszony méltósággal viseli a megaláztatást – vagy legalábbis, amit annak érez -, és átadja a szobáját az isztambuli menyének. Faruk ezt jó jelnek véli, de optimizmusa hamar elpárolog, amikor az anyja nem jelenik meg a családi vacsorán. A szolgálók szeretettel fogadják Süreyyát, akárcsak Faruk testvérei. A vacsora így jó hangulatban telik, amit Esma idegesen hallgat végig a saját szobájában. Nem csoda, ha ellenségesen viselkedik, amikor Süreyya közeledni próbálván, a szobájába viszi az ételt.

2020.12.15., Kedd 18:45 – 7. rész

Süreyya behódol a hagyományoknak – átmenetileg legalábbis, és megfürdeti az anyósát. De a két nő között egyáltalán nem enyhül a feszültség. Faruk megtudja, hogy mit tett Fikret. Senem szemrehányásokat tesz Süreyyának, mivel úgy érzi, a lány magára hagyta. Ömer nem hagyja békén Senemet, hogy megtudja hol van Süreyya. Esma mindenképpen szeretne esküvőt rendezni Fikretnek és Faruknak.

2020.12.16., Szerda 18:45 – 8. rész

Süreyya ismét kivívja Esma rosszallásátá, amikor a török konyhától eltérően, amerikai palacsintát süt, ami ráadásul mindenkinek ízlik. A villába megérkezik Süreyya nénikéje, ami szintén feszültséget hoz a családba. Esma nem is titkolja, mennyire nem veszi jó néven Senem jelenlétét. Faruk és az egész család meglátogatja Ipeket, hogy megkérjét a kezét, ahol Esma folyamatosan szurkálódik, míg végül Faruk nem bírja tovább. Ömer követi Senemet, így megtudja, hogy van Süreyya.

2020.12.17., Csütörtök 18:45 – 9. rész

Ömert nem tágít, és követ mindenhova Süreyyát, míg végül a lány megfenyegeti, hogy feljelenti. Esma lelkesen készül Ipek henna-estjére, ahol Süreyyának is részt kell vennie, ám Faruk, a lány kérésére kimenti. Helyette Dilara és a többi barátnője viszi el egy bárba lánybúcsúra, amin Murat, Osman és Faruk is részt vesz. Faruk rossz szemmel nézi, hogy a lány mennyit iszik. Esma megtartja a henna-estet Ipeknek, ahová Fikret nem érkezik meg. Helyette részegen ő is a bárban mulat.

2020.12.18., Péntek 18:45 – 10. rész

Süreyya és Faruk csúnyán összevesznek, miután a nő színpadra áll. A férfi féltékeny, és úgy érzi, hogy feleségeként ezt nem teheti meg. Süreyya nem érti, és azt érzi, talán elsiették a házasságot. Esma nyíltan kimutatja, hogy a Boran-villa első menyasszonyának Ipeket tartja, Süreyya pedig nehezen viseli, hogy mellette nem állnak a szülők. Murat részegen kerül elő a legénybúcsúból, Bade pedig egy kávéval keresi fel az éjszaka közepén. A lány Muratnál tölti az éjszakát, aki másnap kerüli. Kiymetet felkeresi a testvére, aki nem más, mint Fikret új ivócimborájának, Adem anyja. Reyhan ősi ellensége a Boran családnak. Ömer megjelenik az esküvőn, ahol megpróbál végezni magával.

2020.12.21., Hétfő 18:45 – 11. rész

Miután a dupla esküvő botrányba fullad, Esma megfogadja, hogy tönkre teszi Süreyyát. Bade végtelenül csalódott, miután Murat jól láthatóan egyáltalán nem vesz róla tudomást, sőt állítása szerint, nem is emlékszik arra az estére. Farul mérhetetlenül dühös, és kérdőre vonja Süreyyát Ömerrel kapcsolatban. Ipek minden lehetséges módon megpróbálja távol tartani magát Fikrettől, a csalódott férfi pedig elfogadja. A lány közben rájön, hogy Ömert látta egy pár napja Süreyyával vitatkozni.

2020.12.22., Kedd 18:45 – 12. rész

A felügyelő és a kormányzó megérkezik a villába, hogy tisztázzák az előző estét. Ipek mindenki előtt bedobja a bombát, és elmondja, hogy látta Süreyyát a városban Ömerrel. Faruk dühe határtalan, hogy a felesége nem mondta el a találkozást, így nem tudtak felkészülni. A férfi eltűnik otthonról, Süreyya nem is éri utol. Esma asszonynál azonban nem ért cél, az idős nő pontosan tudja, mit akart Ipek ezzel elérni, de úgy gondolja, idegenek előtt nem hozhatják ilyen helyzetbe a családot. Nurgül figyelmezteti Badét, hogy hagyja békén Muratot. A lány egyelőre úgy tűnik, reménytelenül beleszeretett a főnökébe. Esma úgy dönt, megmutatja magát a városban, hogy jelezze: a Boran családot nem töri meg semmi.

2020.12.23., Szerda 18:45 – 13. rész

Miután Faruk eltűnik otthonról, Süreyya hiába hívogatja, a férfi nem hajlandó szóba állni vele. A nő ezért felkeresi, és Faruk szájából olyan sértés hangzik el, amitől Süreyya Dilarához menekül. A két nő egy bárban iszogat, és nem is tudnak róla, hogy önkéntelenül belesétáltak Adem csapdájába. Ipek továbbra is távol tartja magát Fikrettől, amit a férfi keserűen vesz tudomásul. Az új asszony úgy érzi, hogy mindent Faruk irányít, Fikret csak báb a családban. Kiymet kétségbeesetten veszi észre, hogy Reyhan és Adem egy közeli villába költözik. Nurgül szeretettel készül Fikret születésnapjára, ám Esma gyorsan lehűti és helyre teszi a szolgálót.

További részek tartalma

Az Isztambuli menyasszony megtörtént eseményeken alapul

A többszörös díjnyertes, és a nemzetközi porondon is díjakra jelölt – köztük 2018-ban az IEMMY-n a legjobb négy közé jutott – török sorozat megtörtént eseményeken alapul. Több, mint harminc országban láthatták eddig a nézők, és mostantól az MTVA csatornáján-n is nyomon követhetik az utóbbi évek egyik legsikeresebb szériáját.

Süreyya-t (Asli Enver) nagynénje neveli, miután szülei egy autóbalesetben meghaltak. A lány zenélésből – hegedűn játszik-, éneklésből próbálja meg fenntartani magát és nagynénjét. Egy nap megismerkedik Farukkal (Özcan Deniz), a Bursából származó, vagyonos és komoly üzletemberrel. Két nagyon különböző világ, ám ők mégis egymásba szeretnek. Kapcsolatuk nem indul könnyen; Süreyya nem bízik a nőcsábász hírében álló férfiban, Ömer, aki titkon szerelmes a lányba, megtámadja és meg is késeli Farukot.

A férfi anyja, a hatalommal bíró, köztiszteletben álló és erőskezű Esma asszonynak pedig már megvan a menyasszony-jelöltje fia számára. Ők ketten mégis úgy döntenek, összeházasodnak, hisz egymás nélkül már nem menne. A valódi gondok azonban akkor kezdődnek, amikor Süreyya, a nagyvárosi lány átlépi a 400 éve fennálló család és kúria kapuját. Esma, a család feje. Esma, aki nélkül senki nem hoz döntést. Esma, aki maga akarja kiválasztani, és megmondani, ki viszi tovább a vérvonalat. Négy fia van, akik közül három vele lakik. És feleségével az oldalán Faruk is hazatér. Esma és Süreyya…. Vajon hogyan birkózik meg a lány az anyósa elvárásaival? Hagyomány, tradíció, mely számára nem jelent sokat, az idős asszony viszont elképzelni sem tudja az életet ezek nélkül. És Ipek. Ipek, Esma asszony kiszemeltje fia számára, aki gyerekkora óta szerelmes Farukba, és minden vágya, hogy a villa első asszonya legyen. Ezért pedig, mindent meg is tesz…

Hogy lehet felszínen maradni az elvárások, szigor, és teljesen más értékrend, neveltetés világában? Elég -e a szerelem?

Török tévéfilmsorozat, 2017

A műsorszám megtekintése 12 éven aluliak számára nagykorú felügyelete mellett ajánlott!
Feliratozva a teletext 333. oldalán.

Forgatókönyvíró: Armagan Gülsahin, Deniz Akcay Katiksiz, Gülseren Budayicioglu
Zene: Ercan Tanriverdi, Ercüment Orkut, Mehmet Cem Tuncer, Nail Yurtsever
Operatőr: Baris Isik, Huseyin Aziz Misirli
Rendezte: Deniz Kolos, Zeynep Gunay Tan

Szereplők:
Asli Enver (Süreyya Boran)
Özcan Deniz (Faruk Boran)
Ipek Bilgin (Esma Boran)
Dilara Aksüyek (Ipek Boran)
Salih Bademci (Fikret Boran)
Firat Tanis (Adem)
Güven Murat Akpinar (Osman Boran)
Fatih Koyunoglu (Akif)

Szólj hozzá!

Isztambuli menyasszony epizódlista

Esküvő kiállítás 2022 – hasznos információk itt