in

Jakupcsek Gabriella a kirúgásáról nyilatkozott

A Mokka vendége volt Jakupcsek Gabriella, aki a kirúgásáról is beszélt, elmondta, hogy valóban két műsor felvétele között közölték vele a hírt.

A műsorvezető azt mondja, hogy lelkileg hosszú és kemény két hónap volt, az ami mögötte van, de úgy érzi fontos, hogy az embernek legyen mondandója, és legyen egy olyan műsor, amire azt mondják, hogy: ˝ehhez kell a Jakupcsek˝.

Jakupcsek Gabriella a Kölcsey Ferenc Gimnáziumban érettségizett, 1981-ben felvették a Színház- és Filmművészeti Főiskolára, két évet járt,[1] de színi tanulmányait nem fejezte be. Az első év végén jött rá, hogy nem lenne belőle jó színész, képtelen szerepeket játszani.

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán tanult művészettörténet, magyar és általános nyelvészet szakon 1984-1990 között.[3] A Magyar Újságírók Országos Szövetsége Újságíró Iskoláját is elvégezte 1990-1991 között. 1990-1999 között a Magyar Televízió szerkesztő-műsorvezetője és kulturális rovatvezetője volt.

1991-1992 között Párizsban a Nemzetközi Újságíró Iskolán tanult. 2000 óta a TV2 munkatársa. 1998-2002 között a Danubius Rádiónál a Cappuccino tripla című műsort vezette. 2011-óta ismét a köztévé munkatársa. 2015. december végén létszámleépítésre hivatkozva felmondanak neki és 130 embernek.

Szólj hozzá!

Döbbenetes eset történt Budaörsön – a tűzoltóknak kellett intézkedni

Országos Meteorológiai Szolgálat nagy bejelentése