in

Jazzfőváros 2019 – napijegyek, bérletvásálás itt!

  Négy nap alatt tíz ország több mint százötven zenésze lép színpadra az augusztus 1. és 4. között zajló kecskeméti Jazzfőváros szabadtéri családi fesztiválon – mondta el Ittzés Tamás fesztiváligazgató az MTI-nek.

Az ötletgazda, egyben a fesztivál házigazdája, a Bohém Ragtime Jazz Band zenekarvezetője kiemelte: a Benkó Zoltán Szabadidőközpontban megrendezett fesztivál célja a rétegzenének számító klasszikus dzsessz népszerűsítése. Ebben a műfajban pedig jól megfér egymás mellett a ragtime, a New Orleans-i dzsessz, a dixieland, a hot dzsessz, a boogie-woogie, a swing vagy éppen a blues – tette hozzá.

Mint mondta, a Louis Armstrong előtti tisztelgésként augusztus első napjaiban megrendezett kecskeméti fesztivál négy napján összesen hatvan órán keresztül szól majd a dzsessz.

A negyedik Jazzfőváros fesztiválon fellép többek között az Angliából érkező George Trebar és Goff Dubber, Ausztráliából Dave Blenkhorn és George Washingmachine, Ausztriából a The Blues Messengers, Csehországból a Miss Mikey & the Organ Grinders, Franciaországból Benoit de Flamesnil, Jerome Etcheberry és Olivier Franc, Hollandiából a The Busquitos, Olaszországból az Attilo Troiano Trio, Szlovákiából pedig a Funny Fellows.

Vedd meg bérletedet, vagy napijegyedet

A magyar előadók közül fellép az eMeRTon-díjas házigazda Bohém Ragtime Jazz Band, Cseh Balázs, a Dániel Balázs Trió, a Debrecen Dixieland Jazz Band, Dennert Árpád, Falusi Mariann, a Gramophonia Hot Jazz Orchestra, Gyárfás István, a Hot Jazz Band, a Kecskemét Jazz Orchestra, Korb Attila, a Kőrösi Szürkeverebek Jazzbandája, Nagy Iván, Mátrai Zoltán, a Ricky & the Drunken Sailors, a Sárik Péter Trió, Szalóky Béla, a Szekszárd Junior Stars, valamint a Tom White & the Mad Circus.

A gyermekeknek játszik majd Bolba Éva és a Jazzterlánc. A legkisebbek az élőzene segítségével interaktív módon ismerkedhetnek meg a műfajjal, majd egy hangszerbemutató keretében a harsonával.

Ittzés Tamás kiemelte: mindegyik színpad mellett kialakítanak egy kis táncparkettet is, és ezúttal is szerveznek swingtánckurzusokat. A későn érkezők pénteken és szombaton 21 óra után a helyszínen megváltható kedvezményes jeggyel hallgathatják meg a koncerteket, a 14 éven aluliak pedig ingyenesen vehetnek részt az egész fesztiválon.

A Jazzfőváros kísérőprogramjai között szerepel a 35. születésnapjára készülődő Bohém Ragtime Jazz Band legújabb, huszonhetedik lemezének, a Just a Gigolo című albumának bemutatója is.

A mozogni vágyóknak egy sportparkot állítanak fel, megrendezik a már szokásosnak számító Jazzfőváros futást, és ezúttal focikupa is lesz. Fesztiválkarszalaggal a strand és a csúszda is ingyenesen használható.

A szervezők szeretnék visszaszorítani az egyszer használatos műanyagokat is a fesztivál területén: úgynevezett repohár használatára kérik a résztvevőket, és szívószálból is papíralapú áll majd a fesztiválozók rendelkezésére.

Szólj hozzá!

Ezeket tudtad Zámbó Jimmyről? Ezt 1999-ben írták róla

A legendás zenész alkotásaiból nyílik kiállítás Szegeden