in

Jó hír közöltek Karel Gott orvosai

A mintegy négy hónapos kemoterápiás kezelést lezáró pénteki orvosi vizsgálat kimutatta, hogy a nyirokcsomórák eltűnt Karel Gott testéből – közölte Aneta Stolzová, a lankadatlan népszerűségű 76 éves cseh popsztár szóvivője pénteken.

Íme Karel Gott nyilatkozata

A betegségét november elején nyilvánosságra hozó Karel Gott, akit tavaly már a 40. alkalommal választottak az év énekesének Csehországban, már március elején, a kemoterápiás kezelés befejezése után nyilvánosan mondott köszönetet a támogatásért a prágai Egyetemi Közkórház orvosainak és ápolóinak, valamint barátainak és rajongóinak.

Közölte, hogy főként a feleségétől, Ivanától és a többi családtagjától kapott támogatásnak köszönhetően sikerült megküzdenie a kemoterápia nehézségeivel.

Betegsége és a kezelés ellenére a töretlenül népszerű énekes november végén személyesen vette a jubileumi, immár ötvenedik alkalommal átadott díjat, amely 1964-től 1991-ig az Arany Csalogány, majd egyéves szünet után 1993-tól a Cseh Csalogány nevet viseli. A közönség hosszú percekig felállva vastapssal és éljenzéssel köszöntötte az énekest, s ugyanilyen ovációk kísérték távozását is a színpadról.

A 40-szeres Arany-, majd Cseh Csalogány-díjas énekes világszerte 50 arany-, ezüst- és platinalemezt nyert el.

– MTI –

Szólj hozzá!

50 éves lett az irigy Hónaljmirigy tagja – így ünnepelték

Nyilatkozott a súlyos betegségből felépült Karel Gott