in

Jön az M5 csatorna? Íme az igazság

– Az ismeretterjesztés, oktatás és kultúra áll majd az ősszel induló új tematikus közszolgálati csatorna, az M5 középpontjában – mondta a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap tartalomszolgáltatási igazgatója a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában péntek reggel.

Papp Dániel elmondta: amikor felmérték, milyen fontos témában lenne még szükség közszolgálati tévécsatornára, azt tapasztalták, hogy a legnagyobb igény a kultúra, az ismeretterjesztés és az oktatás iránt mutatkozik.

Az M5 a tervek szerint speciálisabb lesz, mint egy átlagos tudományos csatorna: egyebek mellett iskolai tévésávot és nyelvleckéket is sugároz majd – fogalmazott Papp Dániel. Hozzáfűzte: nem helyettesíteni, hanem kiegészíteni szeretnék a pedagógusok és az iskolák munkáját.

Az ismeretterjesztő csatorna műsorához a közmédia történelmi dokumentumfilmjeit és természetfilmjeit is fel fogják használni – tette hozzá.

 

Szólj hozzá!

Így vettek végső búcsút Kertész Imre írótól

Koldusból lett királyfi – nyugodj békében Prince