in

Józsa Imre egy éve hunyt el – sztorikkal emlékezünk rá

Egy évvel ezelőtt, súlyos betegségben, éppen október 30-án hunyt el Józsa Imre Jászai Mari-díjas színművész. A nagyközönség többek mellett a Magyar Vándorból, a Lindából és A mi kis falunkból ismerhette.

A népszerű színművész nem sokkal a halála előtt B. Tóth László vendége volt egy a Rockmúzeumban készített műsorban. Ott vidáman mesélt többek között a Honda márkájú motorkerékpárjáról is.
– Ártatlannak becézem, mert olyan ártatlan megjelenése van. Azt kell mondanom róla, hogy nagytudású. Vagy egy másik motorom is, de azzal nem nagyon szeretek a városban közlekedni. Ő egy ribanc, egy Monster – fogalmazott a színművész.

– Nagyon régen sokat motoroztam, de egyszer volt egy esetem, amikor majdnem ott maradtam. Akkor is egy beszélgetős műsorból jöttem el, történetesen Albert Györgyitől. Egy mellékutcából kijött egy Barkas, ahol neki elsőbbségadás kötelező-táblája volt. Én ráhúztam a féket és megcsúszott a motor. Majdnem nekiütköztem. Akkor megfogadtam, hogy soha többet nem ülök motorra, de mindenki tudja, hogy van ez. Ez egy óriási szerelem! Még színpadon is motoroztam. – mesélte Józsa, aki úgy vélte, sokkal gyorsabban lehet motorral közlekedni, mint autóval.

Persze szó esett Józsa karrierjéről is.
– Lassan 62 éves leszek. Végigdolgoztam az életemet, és szerencsére kapok még felkéréseket, A mögöttem álló negyven éven állok, amit munkával töltöttem. Mindig az előttem álló 10 évre gondolkodtam előre, kivéve, a 60. születésnapomat. Akkor már csak öt évre terveztem előre.

A színész elárulta, hogy a legjobban a próbákon szeretett szöveget tanulni, mert utált otthon magolni.
– Sosem voltak szerepálmaim. Mindig tisztelettel és hatalmas szeretettel gondoltam azokra, akikkel alkatilag, megközelítőleg hasonlítunk egymásra, és a szerepeik eljátszhatók általam is. A munkáim kitöltik az életemet, én nagyon jól érzem magamat. Vannak persze álmaim, de azokhoz pénz kell és befogadóhely – zárta szavait Józsa Imre.

Szólj hozzá!

A hírt zenésztársa megerősítette! Meghalt Som Lajos, a Piramis együttes egykori vezetője

Som Lajos újra és újra talpra állt, de….