in

Júliusban mutatják be a Cserháti Zsuzsa dalaiból készült előadást

Horányi Juli, Ulmann Mónika, Ágoston Péter és a tervek szerint Charlie is megidézi Esztergomban július 30-án Cserháti Zsuzsa dalait és életét Boldogság címmel a Várszínházban.

Tizenöt évvel ezelőtt Esztergomban lépett színpadra utoljára az imádott énekesnő, Cserháti Zsuzsa. Tragikus hirtelenséggel bekövetkezett halála megrendítette az egész országot, hiszen dalaival belopta magát az emberek szívébe.

Horányi Juli csodálója és tisztelője Cserháti Zsuzsa művészetének, régóta szeretne emléket állítani az énekesnő életének, így arra az elhatározásra jutott, hogy idén egy olyan színházi előadást hív életre, mely bemutatja az énekesnő munkásságát és sorsának alakulását egy olyan megközelítésben, melyet korábban még nem látott a közönség.

„2002 nyarán találkoztam először és utoljára Cserháti Zsuzsával. Gimnazista voltam és nagyon szerettem énekelni. Tudtam, hogy Zsuzsa nagy énekesnő, de azt hiszem fel sem fogtam, hogy egy élő legendával váltottam pár szót a koncert után az Esztergomi Várszínházban.” – nyilatkozta Horányi Juli, az előadás megálmodója.

Az előadás célja, hogy elfogulatlanul mutassa be Magyarország egyik valaha élt legnagyobb énekesnőjének az életét.

Mindez azért tud megvalósulni, mert az eljátszott szituációk nem megírt fikciók, hanem valós interjúk, és a szövegkönyv eredeti dokumentumok felhasználásával készült.

Az előadással kapcsolatos elképesztő egybeesés, hogy abban az Esztergomi Várszínházban láthatja majd először a közönség, mely Cserháti Zsuzsa utolsó fellépésének helyszíne volt 2002 nyarán.

A bemutató időpontja: július 30, este 9 óra.

Szólj hozzá!

Kaszás Attila-díj 2017 – Kihirdették a jelölteket

A Barátok Közt színésze így köszönt el a búcsúzó kollegától