in

Kálmán Imréről hamar kiderült, hogy ügyvéd nem lesz belőle

135 évvel ezelőtt, október 24-én született Kálmán Imre, a legnagyobb magyar operettszerzők egyike. Az ő elméjét dicséri a Csárdáskirálynő, A cigányprímás, A bajadér, a Marica grófnő és a Cirkuszhercegnő.

A komponistának már a születése sem volt mindennapi. Nem tudhatjuk ugyanis pontosan, hogy október 24-én, éjfél előtt egy perccel, vagy inkább éjfél után egy perccel született.

Amikor Kálmán Imre négyéves volt, rengeteg időt töltött a színházban, de gyakran hallgatta otthon Vilma nővére zongorajátékát. Elemi iskolai tanulmányait a siófoki egytanerős izraelita népiskolában végezte. Egészen Kálmán Imre kilencéves koráig a családot nem sújtották anyagi problémák, még bejárónőt és szakácsot is tartottak. Akkor viszont csődbe ment apja vállalkozása, és a családnak mindenétől meg kellett válnia. Eladták az értékes bútorokat, az ezüstöt és a siófoki házukat is. A rokonság azonban nem hagyta cserben őket, és ennek köszönhetően meghúzhatták magukat egy apró pesti házban. A négy gyereket szétosztották a nagynénik között. Imre a fővárosba került Gizi nénikéjéhez. Hogy apjának segítsen, esténként ógörögöt és latint tanított gyengébb tanulóknak.

Szonátákkal kezdett

Fiatal felnőttként újságíróként dolgozott és a jogi egyetem elvégzése után bojtárkodni kezdett. Hamar kiderült, hogy az ügyvédi szakma nem neki való, ezért inkább a zeneszerzésre helyezte a hangsúlyt. Szonátákat írt először, az operettek világa csak később rabolta el. A Wikipédia szerint az első operett-szövegkönyvet Jacobi Viktor segítségével kapta meg.

Bakonyi Károly éppen megvált zeneszerzőjétől, Huszka Jenőtől. Egyik daljátékukkal, a Bob herceggel fergeteges sikert arattak, viszont a másik csúfosan megbukott és persze mindegyik a másikat hibáztatta. Bakonyi két hónap alatt szállította le a szövegkönyvet. A Tatárjárást nagy sikerrel mutatták be 1908-ban. Ettől kezdve beindult a komponista karrierje, és Kálmán Imre meghódította a világot.

Szólj hozzá!

Életműdíjat kapott Fa Nándor

Boldog születésnapot, Kovács Kati – ismerd meg a művésznő mottóját