in ,

Karácsonyi szokások Magyarországon

Karácsonyi szokások Magyarországon – mutatjuk az összeállításunkat.

Karácsonyi szokások – Luca napja

A decemberi népszokások sorát a Luca napja nyitja. Luca napjához (december 13.) több népszokás is kapcsolódik

Luca-naptár

A Luca-naptár a régi magyar Luca-hagyománykör egyik eleme, mely szerint a következő esztendő januárjában a megfigyelési helyen olyan idő lesz (átlagosan), mint Luca napján (december 13.), februárban olyan, mint Luca másnapján és így tovább egészen karácsonyig, ami a következő decemberi időjárásra utal.

Egy másik időjósló módszer, a hagymakalendárium szerint egy fej hagymát tizenkét szeletre vágtak és a szeleteket megsózták. A hiedelem szerint az a hónap lesz csapadékosabb a következő esztendőben, amelyiknek megfelelő szelet benedvesedik.[5]

Luca széke

lucaszék vagy Luca széke készítése a Luca-napi szokások egyike. A december 13-án tartott ünnepnap – Luca napja – a karácsonyi ünnepkör részének számító nap. Magyar nyelvterületen „gonoszjáró nap”-nak is tartják, ezen a napon különösen a boszorkányok rontása ellen kell védekezni.

Luca-búza (lucabúza)

A következő év termését próbálták megjósolni a Luca-búza (vagy lucabúza) keltetéssel. Luca napján búzaszemeket kezdtek csíráztatni a kemence közelében, amelyek karácsony tájára zöldültek ki. Később a kikelt búzával az adventi oltárt díszítették

Lucázás

A lucázás vagy kotyolás, a fiúgyermekek házról házra járó, termékenységvarázsló szokása Nyugat- és Dél-Dunántúlon. Többnyire hajnalban, kisebb csoportokban mentek. A házba betérve engedélyt kértek, s ha megengedték, akkor ráültek egy tuskóra vagy szalmára és elkezdték az éneküket.[8]

Luca-tök

Magyarországon, főként a Dunántúlon volt szokás a világító Luca-tök készítése. Hagyományos volt sok egyéb Luca napi tréfálkozás. Luca napján szemeket, orrot és vigyorgó szájat faragtak a kivájt sütőtökökbe, majd a házak ablakai elé tették, és azzal ijesztgették egymást. Az ijesztő hatás kedvéért sötétedéskor égő gyertyát tettek a Luca-tök belsejébe.

Karácsonyi szokások – december 25: Tamás napja

E naphoz néhol férjjósló praktikák kapcsolódnak. Többnyire azonban arról nevezetes, hogy ilyenkor ölik a disznót. Az ekkor vágott disznónak tamásháj a neve.

Kelések gyógyítására találták alkalmasnak. Medvesalján úgy tartották, hogy az ezen a napon vágott disznó sózott vérét el kell tenni, mert alkalmas a köszvény gyógyítására (Kotics 1986: 34).

A Mura-vidéken úgy hitték, aki ezen a napon disznót öl, annak minden évben le kell vágnia valamit, mert Tamás öl, elpusztítja valamelyik állatát.

Karácsonyi szokások – december 25: Karácsony napja

A család ünnepe volt a hagyományos magyar paraszti életben is. Mint minden nagy ünnep, munkatilalommal járt. Lészpeden „Karácsony napján, akkor a ganyét nem vetették ki, esszeszedték a jószág alól. Vagy ha ettünk, akkor a tányérokat sem mostuk el, akkor azt félreraktuk és másnap mostuk el” (Bosnyák S. 1980: 120). A szemetet sem vitték ki. Pereszlényben a hamut, szemetet nem vitték ki, mert úgy vélték, ezzel kivinnék a szerencsét a házból.

Egerszegen, ha söpörtek, akkor is csak befelé az asztal alá. Csak a legszükségesebb munkákat végezték el. Az állatoknak a takarmányt már előző nap odakészítették, Jászdózsán karácsony napján nem fésülködtek. Nem főztek, csak az előtte való napokon. Tilos volt e napon a kölcsönkérés, kölcsönadás is, mert kivinné a házból a szerencsét. – írják a Magyar néprajz könyvben

Karácsonyi szokások – A karácsonyi asztal

Régen a családi karácsony legnagyobb szertartása volt a karácsonyi asztal elkészítése.

Az ünnep varázslatos ereje az asztalt leterítő abroszon, az asztalra és az asztal alá tett tárgyakon keresztül érvényesült. Vízkeresztig az asztalon hagyták.

Karácsonyi szokások – A regölés

regölés téli természetvarázslás jellegű, köszöntő népszokás, leginkább a Dunántúlon fordul elő. Karácsony másnapjától január hatodikáig a regösök (általában fiatal legények) járják a falut, és minden háznál regöséneket énekelnek, majd ezért cserébe ajándékokat kapnak.

Karácsonyi szokások – Borszentelés

A borszentelésre Szent János napján, december 27-én került sor régen. Ezen a napon minden család bort vitt a templomba, amelyet a pap megáldott, mivel a szentelt bornak mágikus erőt tulajdonítottak. Beteg embert, állatot gyógyítottak vele, illetve öntöttek belőle a boroshordókba, hogy ne romoljon el a bor.

A Szent János-napi boráldás eredetéről annyit tudunk, hogy a középkori legenda szerint Aristodemus pogány főpap azt mondta Szent Jánosnak: akkor hajlandó hinni Krisztusban, ha kiürít egy mérgezett borral teli kelyhet, és az nem árt neki. A mérget először megitatták két gonosztevővel, akik azonnal meghaltak.

Karácsonyi szokások – Betlehemezés

A betlehemezés a karácsonyhoz kötődő magyar keresztény népszokás. Több szereplős dramatikus játék, a legnépszerűbb karácsonyi paraszti misztériumjáték, pásztorjáték. Szereplői a kis Jézuson kívül Jézus születésének tanúi: Mária, József, a Háromkirályok, angyal, pásztorok, ökör, szamár, bárány.

Karácsonyi szokások – Karácsonyi tizenketted

Vízkereszt a „karácsonyi tizenketted” (12 napos ünnep) zárónapja – írja Jankovics Marcell a Jelkép-kalendáriumban. Innen az ünnep angol neve: Twelfthday, „Tizenkettedik nap”.

A 354 napos holdév és a napév közt kereken 11 nap a különbség, s az évkezdéskor beiktatott pótnapok – a naptár más pontjain is találkozhatunk ilyenekkel – a különbséget voltak hivatottak eltüntetni Európa luniszoláris parasztnaptáraiban. A nép később e 12 nap („számos napok, csonka hét, regölő hét”) időjárásából jósolt az új év időjárására nézve.

Karácsonyi szokások – Aprószentek ünnepe

December 28. az aprószentek ünnepe, amelyen egykor különös módon “gondoskodtak” arról, hogy a gyerekek egészségesek maradjanak: megvesszőzték őket. A legenda szerint minden fiúcsecsemő “aprószent”, akit Heródes király a gyermek Krisztus keresésekor megöletett.

Aprószentek napjának jellegzetes szokása a vesszőzés, melyet neveznek aprószentekelésnek, odoricsolásnak, suprikálásnak, csapulásnak stb. is. A vessző lehet termőág, hajló fűzfavessző vagy korbács. A vesszőzés résztvevői a fiúgyermekek, legények vagy pásztorok. Megkorbácsolják a lányokat, asszonyokat vagy a gyerekeket. A szomszédba „mustármagért” küldött fiúgyereket a háziak veregetik meg. Koronkán a mit sem sejtő kisfiút mustármagért küldték. Mikor ezt elmondta, a háziasszony egy vesszővel „megsuprálta”: „Aprószentek Dávid, Dávid éljen a fiad sokáig!” Ezután megjutalmazták a gyereket dióval, mogyoróval, esetleg egy kis pénzzel (Makkai E.–Nagy 1939: 108). Szegeden a gyerekeket ugyancsak mustármagért küldték a szomszédba, ahol elővették a nyírfavesszőt s megkérdezték, hányan vannak az aprószentek. Addig vesszőzték, míg meg nem mondta, hogy száznegyvennégyezren. Ha nem tudta megmondani, akkor a háziak mondták el helyette. Úgy tartották, hogy akit megvesszőznek, az nem lesz keléses.

Karácsonyi szokások – kántálás

A karácsonyi énekes, esetleg verses köszöntőt leggyakrabban kántálásnak nevezik, de néhol kóringyálás, pászlizás, mendikálás, angyali vigasság ugyanannak a szokásnak a neve. Karácsony vigíliáján vagy akár az egész adventi időszakban házról házra járva énekeltek a kántálók, de az énekekhez gyakran kapcsolódtak köszöntők, jókívánságok, rigmusok, az ünnephez kapcsolódó prózai szövegek is.

The post Karácsonyi szokások Magyarországon appeared first on Karácsony 2021.

Szólj hozzá!

Miért fogyasztunk halat karácsonykor?

Nagy tervei voltak Kóbor Jánosnak