in

Kaszás Attila díj 2021 – Rusznák András kapta idén az elismerést

Kaszás Attila díj 2021 – Rusznák András kapta idén az elismerést.

Rusznák András, a budapesti Radnóti Miklós Színház művésze kapta a Kaszás Attila-díjat a közönség szavazatai alapján.

A díjazott nevét Pokorni Zoltán, a Hegyvidéki Önkormányzat polgármestere, a díj társalapítója jelentette be hétfő este a Győri Nemzeti Színházban tartott Országos színházi évadnyitón.

A Kaszás Attila-díj idei másik két jelöltje Gulácsi Tamás, a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház tagja és Fándly Csaba, a kaposvári Csiky Gergely Színház művésze volt. A jelöltekre a közönség a www.kaszasattiladij.hu oldalon adhatta le voksát.

Rusznák András a díj átvételekor úgy fogalmazott, egész életében szerencséje volt, mert olyan társulatoknál dolgozhatott, ahol fejlődni tudott és barátok vették körül. Ahol megtanulta, hogy milyen a társulati lét és a csapatmunka.

Pokorni Zoltán azt emelte ki, hogy a díj alapításakor a Kaszás Attila iránt érzett szeretet és a halála fölötti megrendülés adta az elismerés erejét, ma pedig azok, akik megkapták és “ez így van rendjén”.

A díj nem mérce, de hozzájárul ahhoz, hogy “legyen kihez mérni magunkat”, hogy a “színházat csináló művészek figyeljenek egymásra” – tette hozzá.

Kiemelte, hogy már a díjra való jelölés is elismerés és csak “szerencse dolga”, hogy végül ki kapja meg.

Szólj hozzá!

Survivor 2021 helyszín – itt forgatták az új évadot!

Magyar ízek és népszerű művészek az EFOTT Hungarikum falu & Muzsika szigetén