Film Színház Muzsika lapban 1981-ben jelent meg Hofi Gézával beszélgetés. Most ebből idézünk.
De hogyan bírja el egyedül a színpadon a háromnegyed órát?
— Mostanáig azt magyaráztam, hogy nem vagyok egyedül. A kellékek mind a barátaim. Az igaz, hogy színészpartnerrel nemigen tudok együtt játszani. Attól valahogy elbizonytalanodom. De helyettük vannak drága és csodálatos partnereim, akik vigyáznak rám, akik az előadásom közben keményen együtt dolgoznak velem. Három világosító, három színpadi munkás, a hangtechnikus, a kellékes. Apró kézmozdulatokkal, szemvillanásokkal figyelmeztetjük egymást, ha baj van, ha szám közben valamit korrigálni kell. De már az előkészületek, a próbák idején is sokat segítenek. Nemcsak én, vagy a Marton talál ki számomra aranyat érő ötleteket, ök is. Barátilag, önzetlenül. Fogékonyak vagyunk egymásra. Együtt vagyunk. Nagyon jó érzés. Ezt a műfajt nem lehet íróasztalnál kitalálni.
— Megfigyeltem, hogy a színpadon időnként egy cédulába pillant bele, meg kortyint egy pohárból.
— Igen, a cédulán a sorrend van, a műsorom vázának pillérei. Nem puszta rögtönzés az én életem sem. Eleinte használom ezt a puskát, később elhagyom. A pohárban, hogy esetleges félreértéseket tisztázzak, tiszta víz van. Ha úgy érzem, a torkom kiszárad, megnedvesítem vele. Ha arra gondol, mi lenne, ha a Hamlet is bele-belenézne a szövegébe, s közben itallal frissítené fel magát, akkor csak annyit mondhatok, ez a különbség köztem és Hamlet között.
