in

Kiváló énekes volt – nyugodjon békében

Elhunyt Sipos László, a Kolozsvári Állami Magyar Opera énekese.

Sipos László 1965.június 27-én született Csíkszentmártonban. 1989-ben lett a kolozsvári társulat tagja, basszus énekhangját többek közt a Három a kislány Novotnyaként, a Gül Baba budai bírójaként, a Mária főhadnagy Benkő őrnagyaként és Jurátusaként, a Mágnás Miska Leopoldjaként, A bajadér Trebizonde-jaként ismerhette a közönség. Számos operában is fellépett, például a Háry Jánosban, a Bohéméletben, Verdi Macbethjében.-írja a maszol.ro.

“A Kolozsvári Magyar Opera társulata mély megrendüléssel értesült kedves kollégájuk, SIPOS LÁSZLÓ énekes hirtelen haláláról. Sipos László 1965-ben született, 1989 óta volt az opera társulatának tagja, ahol pontosságával, megbízható teljesítményével példaképnek számított. Jelenléte szinte elengedhetetlen volt az opera színpadán, hivatása és kollégái iránti szeretete környezetére is kisugárzott. Operánk teljes társulata osztozik az elhunyt családtagjainak gyászában, emlékét közösen őrizzük” – írja az intézmény közleményében.

Szólj hozzá!

Ma is lesz Ridikül – íme a február 18-ai tartalom, vendégnévsor

Koncz Zsuzsa bejelentette: “Folytatjuk”