Knézy Jenő fia 2003. júliusában nyilatkozott édesapja küzdelméről.
Index: Hogyan fogadta édesapja az orvosok diagnózisát?
Knézy Jenő: Az orvosok nem merték neki elmondani a pontos diagnózist, inkább ránk hagyták a feladatot. Az első három nap úgy jártunk be a kórházba, hogy mi már tudtuk mi a baj, ő pedig várta a leletek kiértékelését. A harmadik napon aztán nem bírtam tovább, a nővéremmel együtt bementünk, és megmondtam neki, hogy a szakemberek szerint mi várható, és nem valószínű, hogy túléli.
Körülbelül három percig beszéltem, apu végighallgatott, nem szólt közbe. Amikor befejeztem, nyelt egy nagyot és megkért, hogy másnap vigyek be neki egy papot, este pedig menjünk be a nővéremmel beszélgetni.
Miért kellett külön hangsúlyoznia, hogy nem akar semmilyen csodadoktorral foglalkozni?Apám egyes dolgokban nagyon földhözragadt volt. Elfogadta, amit az orvosok mondtak, nem szeretett volna semmilyen hókuszpókusz-doktorokkal találkozni, ezeket szinte mi erőltettük rá. Így is több szélhámossal találkozhattunk, egyikőjüket a bíróságon fogjuk viszontlátni, de erről nem szeretnék többet mondani.
Hogyan élte meg azt a széles körű érdeklődést, amely az egész történetet kísérte?
A temetésig nagyon rosszul voltam, és ebben nem befolyásolt a külvilág. A temetés után már javult a lelki állapotom, és a körülményekhez képest jól vagyok, bár most, hogy a készülő könyvhöz fényképeket válogat a család, ismét felszakadtak a sebek. A temetésen nagyon sokan voltak, és lehet, hogy csúnyán hangzik, de én még több embert vártam.
Nincs több Jó estét, jó szurkolást! – Nem feledjük Knézy Jenőt!
