in

Komár László: “használtam, szerettem, majd 1985-ben eladtam”

Komár László az Autó-Motor 1997-es számában az első kocsijáról mesélt.

“az első egy 1200-as kombi Zsiguli volt. Azt 1982-ben vásároltam, miután megszereztem a jogosítványt. Persze én már sokkal korábban szerettem volna 1 autót vezetni, de nem volt elég pénzem, hogy kifizessem az igen komoly összegnek számító tanfolyamdíjat.” – kezdte Komár László.

” Szóval megvettem a Zsigulit, használtam, szerettem, majd 1985-ben eladtam, mégpedig Cserkuti Öcsinek. Az idén tavasszal összetört BMW ezután következett. Piros színű volt, s még az is extrának számított, hogy ötsebességes és tetőablakos volt.” – nyilatkozta 1997-ben az előadó.

Nem előzgetek fölöslegesen

Az anyagból kiderült, hogy az énekes a sebességgel is jóban van.

“Valóban szeretek gyorsan menni, de természetesen csak az ésszerűség határain belül. Nem előzgetek fölöslegesen, nem randalírozok, úgyis az a fontos, hogy épségben érjen célhoz az ember” – felelte.

Szólj hozzá!

Aradszky László: ˝Első a család, második a …˝

Így dedikál a Omega tagja, Benkő László