in

Koncz Zsuzsa életműdíjat kap

Koncz Zsuzsa előadóművész kapja a Gundel Művészeti Díj életműdíját, a művészeti díj Sztár-lett kategóriájában pedig Balsai Móni színésznő veheti át az elismerést a november 23-ai díjátadó ünnepségen.

A Gundel Étterem által 14 éve alapított, Szinetár Miklós elnöklésével vezetett Gundel Művészeti Díj keddi teadélutánján az életműdíj és a Sztár-lett kategória nyerteseinek neve mellett bejelentették egy új kategória életre hívását is – közölték a szervezők szerdán az MTI-vel.

Mint írják, a 2001 óta létező Gundel Művészeti Díj célja, hogy a szakértő kuratóriumok segítségével kezdő, fiatal, tehetséges művészek karrierjét segítse.

A Gundel Étterem az idén először ad gasztronómiai művészeti különdíjat fiatal és tehetséges, de még nem ismert szakácsok kiemelése és támogatása érdekében, minden évben más-más témakör szerint keresve a díjra érdemesek körét.

Az idén a látványosan és dinamikusan megújuló balatoni éttermek, vendéglátóhelyek szakácsai kerülnek a középpontba. A Gundel Fiatal Szakácsművészek Díját ebben az évben a balatoni vendéglátás megújításában résztvevő, 30 év alatti szakácsok körében ítélik oda.

Az állandó kuratóriumi tag Kovács Lázár mellé Kalla Kálmán mesterszakácsot, a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztje és a Gundel Károly-díj tulajdonosát mint a balatoni vendéglátás nagy tiszteletben álló séfjét kérték fel, hogy segítséget nyújtson az ifjú tehetségek kiválasztásában és a díj odaítélésében.

Az életműdíjról már lezajlottak az egyeztetések, és Koncz Zsuzsára, a Kossuth-díjas és Liszt Ferenc-díjas magyar előadóművészre esett a választás – áll a közleményben.

A Nők Lapja szerkesztősége is kiválasztotta a Sztár-lett kategória jelöltjét: az elismerést Balsai Móni Jászai Mari-díjas magyar színésznő kapja, aki játszott a cannes-i fesztiválra kijutott Csicska és a számos nemzetközi fesztiváldíjat nyert Liza, a rókatündér című filmben.

Az életműdíjat Tarlós István főpolgármester, a Sztár-lett különdíjat a Nők Lapja újságírója, Szegő András nyújtja át a művészeknek a november 23-i díjátadó ünnepségen. A díjazott fiatal tehetségek névsorát ezen a napon hozzák nyilvánosságra – áll a közleményben.

Szólj hozzá!

R-go: Szeretlek is, meg nem is

Körmendi János 88 éves lenne – íme nagyszerű alakítása