in

Koncz Zsuzsa: Így volt szép

Jöjjön Koncz Zsuzsa: Így volt szép dala.

Történhetett volna minden másként
és előre nem volt megjósolható
De a nagymamám csak bölcsen annyit mondott:
hogy így volt szép, így volt jó

Mert én nem tudtam, hogy m’ért jöttem világra
és a gyermekkoromról elmondható,
Hogy utólag nem az derült ki róla,
hogy így volt szép, így volt jó

Hallgasd meg Koncz Zsuzsa: Így volt szép előadását.

https://www.youtube.com/watch?v=U4uJ6K9bZCM

Koncz Zsuzsa: Így volt szépdalszöveg

Történhetett volna minden másként
és előre nem volt megjósolható
De a nagymamám csak bölcsen annyit mondott:
hogy így volt szép, így volt jó

Mert én nem tudtam, hogy m’ért jöttem világra
és a gyermekkoromról elmondható,
Hogy utólag nem az derült ki róla,
hogy így volt szép, így volt jó

Bár az iskolában lelkesen tanultuk,
hogy az életünk megváltoztatható
Mi a változással mindig rosszul jártunk,
de így volt szép, így volt jó

Az első nagy szerelmem vallomása
mikor még annyi mindent jelentett egy szó
Azt ígérte, hozzám mindig hű lesz
és így volt szép, így volt jó

Aztán bánatomra meg kellett tanulnom,
hogy egy vallomás is visszavonható
Erre nagymamám megint csak azt mondta:
így volt szép, így volt jó

Mert az élet megtanít mindenkit arra,
hogy sosem tudjuk meg, mire való
De vígasztal, ha azt képzeled róla,
hogy így volt szép, így volt jó

Hallom még a nagymamám szavát
távolról már, de szívemből beszél
tudod úgy van, hogy ki mint él, úgy ítél

Ha visszanézek innen, ahol állok
már egy egész élet majdnem látható
És az orvosság az összes csalódásra,
hogy így volt szép, így volt jó

Mert az élet megtanít mindenkit arra,
hogy sosem tudjuk meg, mire való
De vígasztal, ha azt képzeled róla,
hogy így volt szép, így volt jó

…így volt szép, így volt jó

Szólj hozzá!

CD: Zorán: Az elmúlt 30 év…

Gyász! Ég veled, Boros György