in

Koncz Zsuzsa: “nem jelenti azt, hogy visszavonulnék a zenei életből”

Szívet melengető érzés a közönség szeretete – Koncz Zsuzsa interjú. A beszélgetés 2000. március 2.-án jelent meg, Badics Rita, az MTI munkatársa közlésében.

– Szívet melengető érzés a közönség töretlen szeretete, amely azt jelzi, hogy van igény a színvonalas, mondanivalót hordozó magyar könnyűzenére – nyilatkozta Koncz Zsuzsa énekesnő az MTI-nek csütörtökön.

Az 1962 óta a magyar könnyűzenei életben folyamatosan jelen lévő művészt szerdán a Hungaroton Records részesítette életmű-díjban, csütörtökön pedig az Arany Zsiráf díjkiosztó gálán vehet át ugyanilyen elismerést.

– Hosszú évek munkája, illetve a nemrégiben Svédországban tett egyhetes koncertkörút után kis pihenésre vágyom, ami nem jelenti azt, hogy visszavonulnék a zenei életből – mondta.

Most jelenik meg például legújabb hanghordozója, egy maxi-single, amely három – korábban már más albumain szerepelt dal – úgynevezett remixét tartalmazza.

A lemezen a Jöjj kedvesem és a Kárpáthyék lánya című dal mellet József Attila Bolyongok című versének megzenésített változata is hallható. Ez utóbbi már 1973-ban elkészült, de csak a múlt évi CD-n került a nyilvánosság elé.

– Egy sikeres album gond nélkül eléri a 25 ezer eladott példányt, ami jelenleg kell ahhoz, hogy egy hanghordozó aranylemez legyen. Ezért nem igazán értem: miért akarja csökkenteni a Magyar Hanglemezgyártók Szövetsége (Mahasz) a minősítéshez szükséges darabszámot – fogalmazott Koncz Zsuzsa az MTI kérdésére válaszolva.

Hozzátette: a nemzetközi standardokat figyelembe véve például Ausztriában is 25 ezerben limitálták az aranylemez kategóriát.

– Magyarországon nem 500 milliós, hanem 2 milliós lemezvásárló közönséget szolgál ki a piac, ez némileg leszűkíti a kiadók lehetőségeit a tekintetben, hogy miből és mennyit dobjanak piacra –
vélekedett a művész.

Koncz Zsuzsa véleménye szerint a magyar könnyűzene nagyobb támogatást érdemelne a médiumoktól, elsősorban is a kereskedelmi
rádióktól és televízióktól.

Az “utánpótlás-zenészek” szerzeményeinek például nagyon nehéz bekerülni a rádióadók által sugárzott dalok közé, mert ma még szinte valamennyi kereskedelmi adó ugyanolyan szisztéma és stílus szerint sugároz – fogalmazott Koncz Zsuzsa.

– A színvonalat pedig nem emelik a divatzene sugárzásával – mutatott rá.

Szólj hozzá!

Rossz hír! Két előadás is elmarad a budapesti színházban – íme a közlemény

Nyugodjon békében – elhunyt Kosztándi Jenő