in

Koncz Zsuzsa nyűgösen nyilatkozott 1968-ban – mutatjuk az interjút

A Somogyi Néplap 1968. január 14-én, vasárnap A beat “nagykövete” címmel interjút közölt Koncz Zsuzsa énekesnővel.

Mutatjuk az anyagot.

A hét elején Kaposváron vendégszerepelt Koncz Zsuzsa táncdalénekesnő az Illés- zenekar kíséretével. Ebből az alkalomból megkértem Koncz Zsuzsát, adjon interjút lapunk szám ára
Az interjúra az első és a második előadás közti szünetben adott módot Helyszín: a színpad egy hátsú zuga Ugyanis az öltözők hidegek, az ott-tartózkodás nem ajánlatos, főleg egy énekesnek.

Első kérdésem az volt Koncz Zsuzsához, hogy szeret-e interjút adni? Válasza:
— Attól függ. Vari amikor nem, Példáúl két előadás között nem szívesen.
Tehát most sem?

Kővetkező kérdésem: milyen jelentősebb hangversenyeken a címhez híven így fogalmazva milyen jelentősebb »tárgyalásokon- vett részt a múlt esztendőben itthon és külföldön?
— Ami itthon történt: először volt a film. Az Ezek a fiatalok. Aztán a fesztivál Úgy érzem, számomra sikeresebben nem is végződhetett volna a fesztivál. Ott látott, illetve hallott meg az osztrák fesztivál egyik rendezője, s azonnal meg is hívott, s mint ismeretes, részt vettem a versenyen. Ezenkívül a Tv készített egy show-műsort is velem. Ezután következett a kubai utam. Kubában szintén nagyon jól éreztem magamat Ott is egy fesztiválon vettem részt. A világ egyik leghíresebb üdülőhelyén rendezték meg. Fölléptem még Havannában, aztán volt rádió- és televíziófelvételem is. – indult az interjút.

— Melyik számot énekelte a legszívesebben 1967-ben?
— A Miszter Alkoholt.

Van-e különös kívánsága a zeneszerzőkhöz? Mit szeretne énekelni 1968-ban?
— Tulajdonképpen a zeneszerzőktől nincs kívánságom, ellenben a szövegíróktól igen. Szeretnék minél értelmesebb, érthetőbb szöveget énekelni 1968-ban. A zeneszerzőkkel tehát általában elégedett vagyok. A hangszerelőkkel azonban nem mindig. A fesztivál hatvan számát három, négy — ha ötöt mondok az sok — személy hangszerelte. Ez óhatatlanul is sok hasonlóságot eredményez.

Szólj hozzá!

Harmatcsepp a lombokon: indul Máté Péter Kinek mondjam el a bánatom dala

Zorán: Szabadságdal