in

Könnyes szemmel olvastuk Csonka András sorait: “Soha nem láttam senkit, aki ilyen…”

Csonka András hivatalos oldalán búcsúzott.

Elment Karinthy Márton.
Soha nem láttam senkit, aki ilyen megszállottan hitt volna a színház varázsában. Több, mint 30 éve működtette kis budai teátrumát, amit a két kezével hozott létre, és szinte a 10 körmével kaparta össze évröl évre az élet morzsáit színháza számára. Rajongója, szerelmese volt minden négyzetcentiméterének és mindazoknak akik megfordultak itt. Akár nézők, akár művészek. Nem volt nap, hogy ne jött ment volna be, hiszen hazaérkezett. A közönség pedig érezte és kívánta ezt a meghittséget, intimitást. Szerette a színészeket, és azok is Őt. Jöttek, játszottak itt rengetegen, szívesen tették. Itt nem volt feszültség, nem volt blöff és öncélú önmegvalósítás. Egy kis sziget ez a színház, olyan értékekről is szól, amit ma egyre inkább elfelejtünk.
Köszönöm én is a lehetőségeket drága Marci! Nem is búcsúzom, mert amikor bemegyek “a Karinthyba”, úgyis tudom, Te ott leszel.
Örökre.”

Szólj hozzá!
Aradszky László CD-k, kiadványok – rendelés, vásárlás

Aradszky László CD-k, kiadványok – rendelés, vásárlás

Gyászhírt közölt a Karinthy Színház – elhunyt Karinthy Márton