in

Könnyfakasztó nyilatkozat: “Új hangszert is vásároltunk Jimmynek”

Alább az MTI archiv hírét közöljük, amit 2001. január 2-án adtak ki, a Zámbó Jimmy tragédiára reagálva.

A jövőre és egy tavasszal megjelenő új lemezre készült Zámbó Jimmy – mondta Pásztor László, a kedden elhunyt énekes lemezeit megjelentető Magneoton ügyvezető igazgatója az MTI-nek.

Pásztor László, aki magánember kívánt nyilatkozni, és nem mint a Magyar Hanglemezkiadók Szövetségének (Mahasz) elnöke, jelezte: több mint tíz évig dolgozott együtt Zámbó Jimmyvel, aki közeli barátja volt.

– A baleset teóriát el tudom képzelni, az öngyilkosságot azonban nem – mondta Pásztor László.

A kiadóvezető nyomatékosította: az elmúlt időszakban az énekes sokat beszélt a jövőre vonatkozó terveiről, arról, hogy tavasszal új albumot jelentetne meg.

– Új hangszert is vásároltunk Jimmynek, hogy azon komponálhassa a dalokat – fűzte hozzá.

Közölte: Zámbó Jimmy lemezboltokban megjelent albumai közül hat gyémánt, három platina, egy pedig duplán platina lemez lett.

A karácsonyi ünnepek előtt kiadott és az eladási listát vezető albuma, a Karácsony Jimmyvel már platinalemez.

Szólj hozzá!

Mihály Tamás: “Ez marha kényelmes”

Halász Judit: “Valaki mindig adódik nálunk”