Izgalmas könyv jelent meg a Karthago együttesről – mutatunk egy részletet

Hirdetés

Volt egy fiú… akinek emlékére a Karthago együttes 1981-ben megírta a Requiem című slágerét. A dal országos és nemzetközi sikereket aratott, a mai napig több ezer ember énekli a koncerteken, ihletőjére mégis nagyon kevesen emlékeznek.

Ki volt a székesfehérvári koncerten elhunyt fiú? Vajon mi történhetett vele azon a sokat emlegetett, februári estén, és miért nem mesélte el még senki a történetét? Hatala Csenge Requiem című nyomozási naplójában többek között ezekre a kérdésekre keresi a választ.

Csenge további izgalmas dilemmák nyomába ered: Kitiltották-e a Karthago zenekart Fejér megyéből a koncerten történt, tragikus esemény miatt? Kik azok a csövesek? Mi a közös a Technokol Rapidban és a Parkánban? Hogy született meg a Requiem című, híres dal, és milyen fogadtatása volt, amikor először játszották?

Hatala Csenge a valós eseményeken alapuló történetek megszállottja. Első könyvében, a Hírzárlat című dokumentarista regényben az 1973-as balassagyarmati túszdráma eseményeit és utóéletét dolgozta fel. A kötet 2015-ben jelent meg az Athenaeum Kiadónál.

Részletek a műből:
„– Van egy dal, ami nélkül nagyon nehéz elképzelni egy igazi Karthago koncertet. 1981-ben a zenekar Székesfehérváron játszott, ahol egy nagyon szomorú esemény történt: meghalt egy fiatal fiú. Az ő emlékére született akkor egy dal, amit azóta is minden egyes koncerten – így ma este nektek is, önöknek is – eljátszunk. Ezzel a dallal emlékezünk arra a fiúra, aki ott és akkor meghalt a Karthago-ért és meghalt a rockzenéért. Szóljon a dal ma este is érte. A dal címe: Requiem. – Ezekkel a szavakkal vezeti fel a legnagyobb slágerüket a koncertjeiken Szigeti Ferenc, a Karthago együttes alapító-gitárosa.”

Dezső és Szasza irtózatosan nagy Omega-rajongók voltak. Nálunk, a lányok körében inkább a Piramis ment jobban. Mikor Révész megjelent, az felért egy extázissal – idézte fel a régi élményeit Margit. – De én ugyanúgy elmentem az Omegára, mint ahogyan fiúk a Piramisra. Utána persze mondogatták a többiek, hogy „de hülye vagy, hogy ezt szereted.”

„A csövesek gyakori szokása volt a szipuzás és a pótszerek alkalmazása. A hatvanas évek végétől megfigyelték, hogy a tizenhat és huszonöt év közötti fiatalok különféle szereket használtak, hogy bódult állapotba kerüljenek. A politikai hatalom ezt sem tekintette legitim problémának: azt hirdették, hogy a szocialista társadalomban a boldogsághoz nincs szükség tudatmódosító szerekre.”

„Dezső halálával megváltozott a várpalotai csövesek élete. Újabb halálesetek, váratlan költözések és disszidálások tizedelték a bandát. Szasza majdnem egy évvel Dezső halála után, 1982 májusában egy délután a várpalotai Bántai utcában motorozott, amikor hirtelen nekicsapódott egy oszlopnak. Nem sokkal a baleset előtt nősült meg, a felesége gyereket is várt tőle. Szasza életét sajnos nem tudták megmenteni. A fiú tizenkilenc éves volt.”

„A temető bejáratánál találtam egy virágos bódét. Nem tudom, hogy miért épp a szegfűre esett a választásom. Talán mert az tűnt a legszebbnek a választékból. Kértem, hogy ne adjanak hozzá semmi „extrát”, mert sírra viszem. Azért átfűzték egy selyemszalaggal. „Azok halnak meg, akit elfelejtenek” – olvastam a sírkövön, miközben elhelyeztem a szegfűt és leültem a sír elé.”

„– Számomra az volt ebben a tragédiában a legnehezebb, hogy senki nem mondott semmit – emlékezett vissza Valéria. – Senki sem mesélte el, hogy mi történt a koncerten. A fiúk, akik állítólag együtt mentek a testvéremmel, csak annyit mondtak, hogy elkeveredtek. Én folyamatosan vártam, hogy valamelyik megjelenjen és elmondja, mi történt valójában. De ezt a mai napig nem tették meg, és attól félek, már nem is fogják. Ezek a fiúk akkor éjjel bizonyára vérszerződést kötöttek, hogy senkinek nem beszélnek arról, mit éltek át.”

„– Ne haragudj, ha kényelmetlen kérdést tettem fel. Két okból kérdeztem. Egyrészt Szaszáról azt mesélték, hogy ragasztózott. Másrészt Dezsőről az a hír járta, hogy be volt ragasztózva a koncerten, vagy hogy gyógyszerre ivott. Te hallottad ezt a pletykát?
– Nem. Én azt hallottam, hogy szívrohamot kapott. De hogy miért, azt nem tudom. Lehet, hogy Szaszáékkal ragasztóztak, meg effélék…
– Akkor Szasza nem is mesélte el neked, mi történt Dezsővel? Hogy esetleg ragasztóztak, és ebből lett a baj?
– Nem emlékszem, hogy mondott volna ilyesmit.”

„Valéria később Fehérvárra is elutazott, hogy megkeresse a kocsmárost, aki azon a bizonyos estén kiszolgálta a testvérét. A pultos fiú előkerült, egy fénykép alapján felismerte Dezsőt, és azt mondta, hogy a fiú kólát és vodkát ivott néhány srác társaságában, de egyikük sem volt részeg. Eközben a szülők a rendőrségen próbálták kideríteni, mi történt. A kézhez kapott végzésen kívül a nyomozás további kimeneteléről semmilyen dokumentum nem maradt fenn.”

„– Elvileg mindenki keringési elégtelenségben hal meg – kommentálta dr. Zacher a dokumentumban szereplő kifejezést. – Ritkán hal meg valaki úgy, hogy nem áll le a szíve. Ha levágja a fejemet a vonat, akkor is leáll a szívem, és attól a pillanattól fogva neveznek halottnak, amikor ez megtörténik. Mert amikor levágja a fejem a vonat, nem halok meg abban a minutumban. Tulajdonképpen meghalok, de biológiai szempontból eltelik egy kis idő, amíg kifolyik a vérem és leáll a szívem. Szóval ez egy nagyon rafkós megfogalmazás.”

„– Elterjedt a hír, hogy a fiút agyontaposták – folyatta Takáts. – Senki nem taposta őt agyon, csak a hatalom propaganda eszköze volt, hogy ezt terjesztette: aki rock koncertre jár, azt agyontaposhatják, ezért rock koncertre járni rossz. Azért nem tudhatta senki az igazságot, mert a szocialista ifjúság elméletileg nem ivott, nem élt bódító szerekkel, viszont agyontaposhatták egymást a koncerteken, mert a rockerek eredendően ilyen durvák. A dal egyik sorát is sokan félreértelmezték: az elefántdübörgést az agyontaposás szinonimájaként értelmezték, pedig a Karthago együtteshez már a kezdetek óta hozzátartozik az elefántdübörgés kifejezés.”

„– Nekem nagyon furcsa kapcsolatom van ezzel a dallal – vallotta be Kiss. – Amióta meghalt az apukám, azóta mindig rá gondolok, miközben a dalt játsszuk. Aztán ahogy telik, múlik az idő, egyre több olyan embert veszítek el, akiket nagyon szerettem, így aztán rájuk is emlékezem előadás közben. A Requiem mély érzésű dal: előhozza a veszteséggel kapcsolatos emlékeket.”

Hirdetés
Hirdetés

Szólj hozzá!