in

Könyvfesztivál 2016 – Idén is kiemelt helyet kapnak a 60 év feletti írókat

A hagyományokhoz híven idén is Születésnapi Irodalmi Szalonnal zárul vasárnap a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál, amelyen a kerek születésnapjukat ünneplő, hatvanévesnél idősebb alkotókat köszöntik beszélgetés, felolvasás keretében.

A könyvünnep egyik hagyományos záró rendezvényére minden évben a hatvan év fölötti, kerek születésnapjukat ünneplő, hazai vagy határon túli magyar alkotókat hívják meg egy személyes hangulatú beszélgetésre.
Idén 15 író, költő kapott meghívást a programra, közülük nagyjából tizenkét vendégre számítanak – mondta el a program házigazdája, Tarján Tamás irodalomtörténész az MTI-nek.

Ebben az évben a meghívottak között van a 90 éves Vasadi Péter, a 85 éves Czigány György és Szakonyi Károly, a 80 éves Bodor Ádám, Buda Ferenc, Csukás István és Kabdebó Lóránt, a 75 éves Végel László, a 70 éves Bereményi Géza, Karádi Éva, Radnóti Sándor és Spiró György, valamint a 65 éves Györe Balázs, Kukorelly Endre, Markó Béla és Tóth Erzsébet.

Tarján Tamás hozzáfűzte, hogy a forgatókönyv nélkül zajló beszélgetésen a meghívottak rendszerint felolvassák az erre az alkalomra készített, vagy számukra fontos írásaikat.

Szólj hozzá!

Ez az elhunyt magyar énekes családjának kérése

Ezért ürítettek ki egy társasházat Debrecenben