Kopeczky Lajos hatvanadik születésnapján búcsúzott el a Magyar Televíziótól. A Blikk interjúban kérdezte a sokoldalú egykori tévést.
1935-ben Budapesten született, azaz hamarosan betölti 80. esztendejét. A nagy nyilvánosság tévé riporterként ismerheti, ám kevesen tudják, hogy „civilben” építészmérnök, aki ma is épületek tervezője, de orgonista is, aki a vasárnapi misék alkalmával – ha teheti – szívesen játszik szeretett hangszerén. A Magyar Televízióhoz a véletlen vezette, ahol azután 35 esztendőn át készített gazdasági és sportműsorokat. Az akkor még születőben lévő, később Duna TV-ként létrejött csatorna sportadásai koncepciójának kidolgozása is nevéhez fűződik.
„a tévé rettenetes ereje a mai napig megmutatkozik, mégis számomra az építészet az elsődleges.” – vallja a Telesport munkatársa
Úgy is, hogy évtizedeken át láthattuk képernyőn?
Igen, bár természetesen büszke vagyok rá. Vezettem műsorokat, vetélkedőket, rengeteg szép emlékkel gazdagodtam. Az egyiken például, amelyet muzsikus fiataloknak hirdettek, a kicsi Pitti Katalin sírt a vállamon, mert nem ő nyert. Azóta is jó barátság fűz hozzá, de onnan köt ismeretség a szintén operaénekes Kelen Péterhez és Leblanc Győzőhöz is.
És a sport?
Teniszezem. Sokáig együtt játszottunk szegény Gyulai Pista barátommal, aki kollégám volt, később a Nemzetközi Atlétikai Szövetség főtitkára lett. Ha hazajött, már a repülőtérről felhívott, hogy mikor és hol teniszezünk. Óriási fájdalom az elvesztése.
Úgy tudom, sokáig futballozott is.
Végigfociztam az életemet, 35 évig játszottam az újságíró-válogatottban. Már abbahagytam, de nagy élmény ért a közelmúltban, a nyolcvanadik születésnapomra szerveztek a tiszteletemre egy SZÚR-t, színész–újságíró meccset a Margitszigetre. Nem tudtam róla, s amikor rájöttem, mi történt, bevallom, eleredt a könnyem.
Tartja a kapcsolatot a régi kollégákkal?
Nem igazán, inkább úgy mondanám, hogy tudok róluk. Egy-két fiatalabbal viszont szívesen beszélgetek, Gundel Takács Gáborral, Hajdú B. Istvánnal vagy Faragó Ricsivel szívesen cserélek gondolatokat, mert tehetségesnek tartom őket.
A képernyős szereplés nem hiányzik?
Harmincöt évig voltam a Magyar Televíziónál, a hatvanadik születésnapomon saját kérésre mentem nyugdíjba. Utána dolgoztam a Budapest Tévénél tizenöt évig. Készítettünk olyan interjúkat, amikre büszke lehetek, például a rádiós legenda Szepesi György, aki csak ritkán megy el egy-egy stúdióba, engem megtisztelt. A Hatoscsatornán is volt műsorom, polgármesterekkel beszélgettem. Most nem vagyok képernyőn, de van mit csinálnom. Tervezek, orgonálok, teniszezem, és újabb öt évre felkértek a szavazók az alpolgármesteri feladatok folytatására.
