in

Kossuth-díj – Gulyás Dénes operaénekes így fogadta az elismerést

Már negyvenöt éve van a pályán, munkásságát tekintve erre a legbüszkébb Gulyás Dénes operaénekes, aki kedden Kossuth-díjat vehetett át a Parlamentben.

A művész az operairodalom leghíresebb tenorszerepeiben világszerte nagysikerű alakításai mellett más komolyzenei műfajokban is elsőrendű előadásokat magába foglaló művészi pályája, valamint a fiatal ének- és zeneművészek képzését, illetve pályakezdését segítő fáradhatatlan oktatói munkája elismeréseként kapta a kitüntetést.

“Az ember dolgozik és egyszer csak jön egy ilyen meglepetés, nagyon örülök neki” – mondta arról, hogyan fogadta a díjat.

Hangsúlyozta: a szakma, a színház, a művészet az élete, de igyekszik ezt nem túldimenzionálni, sok más feladatát is – beleértve a gyermekeiről való gondoskodást – ugyanolyan szívesen végzi.
Gulyás Dénes kiemelte, hogy tanít Budapesten a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen és a Vienna Konservatoriumban, továbbá a Pécsi Nemzeti Színház zeneigazgatójaként is tevékenykedik.

Utóbbiról elmondta, a pécsi teátrum operatagozata sokat erősödött az elmúlt években. A színház tavaly két operadarab több mint hetven előadására várta a közönséget, a közelmúltban pedig nagy sikerrel mutatta be Mascagni Parasztbecsület és a Háy János szövegére Faragó Béla által komponált Egy pohár víz című egyfelvonásos operát.

A baranyai megyeszékhely színházának szervezésében idén is sokkal több operaelőadás lesz, mint bármelyik másik háromtagozatos vidéki nemzeti színházban – jegyezte meg.

Gulyás Dénes jövőbeni terveiről elmondta, hogy a Macbeth című operaelőadás jövő évi rendezésére készül. Idén nyáron megtartja hagyományos mesterkurzusát Baján, s felkérést kapott, hogy ahhoz hasonlót tartson a horvátországi Krk szigetén.

Énekes mesterkurzusokról van szó amelyek sokrétű képzések: a tanítványok nemcsak az éneklés technikáját sajátíthatják el, hanem ahhoz kapcsolódóan tanulnak stílusismeretet, zeneiséget, különböző figurák megformálásának módját – mondta az operaénekes.

Szólj hozzá!

Kossuth-díjat kapott Ifj. Csoóri Sándor népzenész

A Saul fia operatőre Kossuth-díjas lett