in

Kosztolányi Dezső: Az alkonyathoz

Jöjjön Kosztolányi Dezső: Az alkonyathoz verse.

Szivem szivéből szól a dal
S remegve a homályba hal.
Beléd te pompás, bús borongás,
Mely tört szivünknek álmot ad:
Elérhetetlen, röpke szellem
Ó alkonyat!

Lassan teríted szerteszét
Az éj szagos, kék szőnyegét
S könnyezve véded a kiégett
Fáradt, beteg virágokat.
Te lengve tűnő, jószivű nő
Ó alkonyat!

Lábujjhegyen jössz s vérezőn
Járkálsz a harmatos mezőn
S sötét hajadban olthatatlan
Lobban fel a fény újolag
S hull, hull a szikra árnyaidra
Ó alkonyat!

Halkan kopogsz az ablakon
S kérded, miért nem alhatom.
S én felzokogva fátyolodba
Rejtem könnyázott arcomat
S füledbe súgom, hogy mi bú nyom
Ó alkonyat!

Átfogsz karoddal csendesen
Lecsókolod égő szemem
Éjszínű fátylad csendbe rám csap
S a szenvedésem ellohad.
S csókol, ölelget enyhe csended
Ó alkonyat!

Köszönjük, hogy elolvastad Kosztolányi Dezső költeményét.
Mi a véleményed Az alkonyathoz írásról?

Írd meg kommentbe!

The post Kosztolányi Dezső: Az alkonyathoz appeared first on Meglepetesvers.hu.

Szólj hozzá!

Csokonai Vitéz Mihály legjobb verse

Retró kérdések innen-onnan VILLÁMKVÍZ 147. rész