in

Kovács Kati bevallotta: “Hivatalosan a férjem, de a „párom” szó jobban tetszik.”

A Kossuth-díjas művésznő szerint fontos, hogy foglalkozzunk a gyerekekkel: Kovács Kati szívesen foglalkozik a csemetékkel, még akkor is, ha nincsen sajátja. – írta a Blikk 2018-ban.

Bár Kovács Kati számára nem adatott meg, hogy édesanyává váljon, mindig akadtak olyan gyerekek, akikkel törődhetett, s akiket elmondása szerint a sajátjaként kezelt. Az énekesnő a Best magazinnak árulta el, hogy bár csendes embernek tartja magát, s nem nagyon jár sehová sem, de a gyerekek miatt mégis ki szokott mozdulni.

– Igazából csendes alkat vagyok. Ha nem szól hozzám a férjem, elvagyok magamban. Nem szoktam eljárni otthonról, régen a testvérem gyerekeit vittem csak el ide-oda, hogy lássanak mást is, legyen önálló véleményük a világról. Most már az ő gyerekeiket viszem maximum. Mert mindig voltak gyerekeim, még ha nem is sajátok. Felelősséget vállaltam értük – árulta el a Best magazinnak Kovács Kati, aki hozzátette: fontos a gyerekekkel foglalkozni, s komolyan is kell venni őket.

Az énekesnő egyébként nem nagyon beszél a férjéről, s most a magazinnak azt is elárulta, miért nem teszi.

– Mert civil. Informatikus. Nem szereti a nyilvánosságot. Amikor összekerültünk, azt mondta, egy kikötése van: ki akar maradni a médiából. Nem az a típus. […] Zárkózott, csendes ember – mondta a magazinnak az énekesnő. – Hivatalosan a férjem, de a „párom” szó jobban tetszik. Az kifejezi az összetartozást.

Szólj hozzá!

Szerelmet vallott Kovács Katinak a népszerű színész

Csonka András így köszöntötte Kovács Katit: “nagyon örültem, hogy nem haragudott meg ezért”