in

Kovács Kati: “Őket azért szeretem nagyon, mert …”

Kovács Kati a Ridikül magazinnak nyilatkozott 2014-ben.

Nagy robbanás volt pár éve, mikor a Qualitonsszal vagy a Csík zenekarral dolgoztál, most pedig egy új formációban, a No commerce-ben énekelsz.

Őket azért szeretem nagyon, mert olyan jó zenészek, hogy olykor belemerülök, és csak élvezem a játékukat. Olyannyira, hogy egyszer még énekelni is elfelejtettem. Ilyen a pályám során amúgy csak egyszer fordult elő, még színész koromban. A Mechanikus narancsot adtuk elő Csizmadia Tibor rendezésében. Kassai Karcsi mondta a szövegét, és én csak bámultam az előadás közben, mennyire zseniális, és az járt a fejemben, én sosem leszek ilyen jó színész. Aztán eltelt pár perc, és éreztem, hogy valami furcsa van a levegőben. Láttam, hogy Karcsiról folyik a víz. Milyen jó színész vagy, súgtam oda neki. Mire ő: „Te meg elfelejtetted mondani a végszót!” Nem is játszottam több darabban. Rögtönző alkat vagyok, tipikus szólista, ha valami meglep és elbűvöl, könnyen kizökkenek. A színésznek nagyon kell alkalmazkodnia, együtt kell léteznie a többiekkel. Ez az élmény is arra döbbentett rá, hogy az éneklésnél kell maradnom.

Szólj hozzá!

Kovács Kati rangos díjat kapott – az MTI így közölte a hírt

Elhunyt Mata János