in

Kreatív volt, de elkapták

Rosszullétet színlelt, majd elővett egy kést – közölte a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság.

A rendőrök egy órán belül elfogtak egy férfit, aki a megalapozott gyanú szerint kirabolt egy dohányboltot Debrecenben.

A rendelkezésre álló adatok szerint egy férfi 2016. május 15-én 11 óra körül bement egy Debrecen, Darabos utcában található Nemzeti Dohányboltba, ahol az eladótól vizet kért.

Az ismeretlen azt mondta a nőnek, hogy rosszul érzi magát. Amikor az üzlet alkalmazottja oda akarta volna adni a pohár vizet, a férfi elővett egy kést a zsebéből és a bevételt követelte. A megrémült nő a fenyegetés hatására átadta a kasszában lévő pénzt a támadónak, aki a helyszínről elmenekült.

Az esetről történt bejelentést követően a rendőrök forró nyomon megkezdték az adatgyűjtést az ismeretlen azonosítása érdekében, amely során az üzlettől nyomkövető kutyát is indítottak.

A beszerzett információkat követően a helyi nyomozók megállapították, hogy a feltételezett elkövető Debrecen belvárosában taxiba ült és a járművel elhagyta a várost.

A hajdúböszörményi Autópálya Alosztály járőrei a taxit egy órán belül a Hajdúdorog és Hajdúböszörmény közötti úton megállították és a gépkocsiban utazó S. Imrét elfogták.

A rendőrök a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható férfinél megtalálták és lefoglalták a kést és az eltulajdonított pénzt. A nyomozók a 20 éves hajdúböszörményi lakost gyanúsítottként kihallgatták, bűnügyi őrizetbe vették és előterjesztést tesznek előzetes letartóztatásának indítványozására.

A Debreceni Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya a gyanúsítottal szemben felfegyverkezve elkövetett rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatja a nyomozást.

Szólj hozzá!

Pofátlan hírrel kezdte a napot a rendőrség

Elsőre nem hittük el – az Országos Meteorológiai Szolgálat reggel közölte