in

Különleges helyszínen mutatják be A dzsungel könyve musicalt

Autentikus környezetben, a Gödöllői arborétumban mutatja be A dzsungel könyve című musicalt a Gödöllői Fiatal Művészek Egyesülete (GÖFME).

Dés László, Geszti Péter és Békés Pál darabja július 30-án és 31-én lesz látható az arborétum völgyszínpadán – tájékoztatta kedden az MTI-t Péterfi Csaba, a gödöllői önkormányzat kommunikációs igazgatója, aki szerint Horváth Zoltán, a darab rendezője már régóta szerette volna az arborétumban színpadra állítani a musicalt, amely szinte a környezetbe kívánkozik.

Szerinte már a helyszín is garancia arra, hogy a nézőknek különleges előadásban lesz részük. A színészek ugyanis nemcsak a völgyszínpadot veszik majd birtokba, hanem valamilyen formában az egész terület részévé válik a darabnak, és bizonyos mértékig a közönség is részese lesz az előadásnak.

A produkció sztárja Bodrogi Gyula, akit Ká, a kígyó szerepében láthat majd a közönség. A Mauglit alakító Monori Dominik többek között nagy sikerrel szerepelt az Oliver és a Valahol Európában című előadásokban.

Mellettük Békefi László, Bródy Nobert, Géczi András, Miklós Krisztina és Pálfalvy Attila alakítja a főbb szerepeket.

A GÖFME első alkalommal dolgozik öt év alatti gyerekekkel. Bár az elmúlt években több olyan előadást is bemutattak, amelyben sok gyerekszereplő volt, ilyen kicsiket most először vonnak be a színpadi munkába. Rajtuk kívül részesei a produkciónak a Gödöllői Táncegyüttes férfi táncosai, Moussa Ahmed vezetésével – közölte Péterfi Csaba.

– MTI –

Szólj hozzá!

Újra műsoron a musicalirodalom egyik legnépszerűbb műve

Az MTI így közölte a gyászhírt – elment a nagyszerű magyar színész