in

Laár András így ünnepel – videó

Laár András zenész, humorista, a KFT zenekar alapító és jelenlegi tagja, a legendás Besenyő Pista bácsi, a L’art pour l’art Társulat és a KFT zenekar alapító és jelenlegi tagja a Papp László Budapest Sportarénában ünnepli 60. születésnapját.

A sokoldalú művész Közönségének egy különleges életmű show-val kedveskedik. Laár András abszurd sámánisztikus estjében teljes pályafutását átölelve színpadra visz mindent a humortól a zenén át a művészet mögé bújtatott varázserőkig.

Eddigi pályafutásának minden állomásából ad hosszabb vagy rövidebb ízelítőt, azoknak az alkotótársaknak, zenésztársaknak, barátoknak a közreműködésével, akik életének fontos állomásaiban és szakaszaiban vele tartottak.

Ennek köszönhetően a Budapest Sportaréna színpadán fellép a KFT zenekar jól ismert slágereivel és felcsendülnek soha nem hallott, vadonatúj Laár-szerzemények, valamint már ismert, de teljesen áthangszerelt művek is. Igazi szenzáció lesz, hogy a művész abszurd pályafutásának kezdeti időszakát idézve 19 év után újra együtt látható a színpadon a két humornagyágyú Laár András és Galla Miklós. Rajta kívül lesznek más olyan vendégművészek is, mint a Fool Moon vokálegyüttes, Ökrös Csaba hegedűművész, a Virtuózok szimfonikusai is.

Ünnepeljünk együtt Laár Andrással ezen a felejthetetlen estén! Há’ nem? Há’ de!

Laár60 – Abszurd Sámánisztikus Életmű Show
Budapest Sportaréna
2015. november 6. 20:00

Szólj hozzá!

Törőcsik Mari: “Itt óriási a baj”

Hétfőn újra jön a Ridikül – íme a vendégek névsora