in

Laux József világsztárokkal is játszott – nyugodjon békében

Elhunyt Laux József, az Omega és az LGT egykori alapítója. A dobos 73 éves volt.

Összeállításunkkal munkássága előtt tisztelgünk.

Laux József 1943. május 8-án született Budapesten. Már a gimnáziumban zenekart hozott létre Kóbor Jánossal. A dobolás alapjait a Benkó Dixieland Band ütőse ismertette meg vele, lejárt a BDB próbáira és a bulikra, végül bekerült a zenekarba. A gimnázium után azért iratkozott be a Budapesti Műszaki Egyetemre, hogy időhaladékot nyerjen a katonaságtól, itt autógépészetet tanult.

1962-ben alakult meg az Omega, amely először még angolszász számokat játszott, és csak Presser Gábor 1967-es belépése után rukkolt elő saját dalokkal. Olyan slágerekkel, mint a Petróleumlámpa, a Tízezer lépés vagy a Gyöngyhajú lány. A szövegeket Laux József akkori felesége, Adamis Anna írta.

Laux József a legjobb hazai dobosok egyikének számított a közönség és a szakma szerint, ezt tükrözte az Ifjúsági Magazin 1970-es felmérése is, amely a különböző hangszerek legjobbjait vette számba.

Az élen végzett muzsikusok – Laux és Presser mellett Frenreisz Károly basszusgitáros és a Radics Béla mögött második Barta Tamás gitáros – 1971-ben megalakították a Locomotiv GT-t, az első magyar “supergroupot”. Presser és Laux számára kockázatos lépés volt otthagyni a népszerű Omegát, de az LGT sikere igazolta őket. A zenekar ügyeit itt is Laux intézte, de egy idő után belefáradt a kultúrpolitika merev hatóságaival vívott szélmalomharcba. Az LGT 1976-os ötödik, dupla lemeze után Amerikába ment, követve Bartát, aki már két évvel korábban a tengerentúlon maradt.

Hamar beilleszkedett Amerikában: rockzenét játszott, majd a producerek, zenei rendezők lapjának főszerkesztője lett. A tulajdonos rábízta a lapot, és bejuttatta Kalifornia egyik legjobb stúdiójába, ahol együtt dolgozott Bryan Adamsszel, Chick Coreával, Frank Zappával, az Average White Band tagjaival és másokkal. Az It’s My Faith című saját dalára általa készített videoklipet különdíjjal jutalmazta a nemzetközi zenetévé, az MTV. A zene mellett ügynökként könyvekkel kezdett foglalkozni.

Először 1986-ban jött haza az LGT búcsúkoncertjére, korábban nem kapott vízumot. Itthon 1988-ban kezdődött kiadói tevékenysége, a JLX Kiadó amerikai, angol és más nemzetközi bestseller-szerzők regényeit hozta el a magyar olvasóknak.

A zenében visszatért gyökereihez, újra főként dzsesszt játszott. Joe Muranyival – Louis Armstrong zenekarának magyar származású klarinétosával – 2000 után több lemezt vett fel, a Laux Trio and Friends formációval főként dzsesszklubokban lépett fel.

Munkásságát 2008-ban a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjével ismerték el.

– MTI –

Szólj hozzá!

Megható! Laux József szívszorítóan búcsúzott barátaitól

A budapesti klubja megerősítette – elhunyt az örökös bajnok